Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 19:33
null
Halász Bence (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Gécsek Tibor Európa-bajnok, vb-bronzérmes, olimpiai 4. helyezett kalapácsvető, aki a tokiói világbajnokság rajtja előtt a magyar versenyzők esélyeiről, a kalapácsvetés kulisszatitkairól és a sportág helyzetéről is beszélt.

Gécsek Tibor volt a Nemzeti Sportrádió vendége, aki az atlétikai világbajnokság előtt elsősorban kései utódjáról, Halász Bencéről is beszélt, aki nagy reményekkel várja a tokiói versenyt.

„Bence az elmúlt évtizedben folyamatosan építette magát. Az edzője szerint is nagyon tudatosan készül, és nemcsak most, hanem az utóbbi tíz évben is.”

Gécsek hozzátette, hogy az egyes versenyeken mindent meg kell tenni, de ez nemcsak a helyszínen dől el, hanem az előző években is, mivel fontos, hogy mennyi munkát tett bele a sikerbe.

„Halász Bence művelt ember, tanul, szereti az edzőjét és a közösségét. Megérkezett a mezőnybe, a 83 méter gigantikus eredmény. Túlélt mindenkit, akkor sem veszítette el a kedvét, amikor a lengyelek fantasztikus eredményeket produkáltak, nyerték a vébéket, az Eb-ket és a Grand Prix-t is. Aztán megjelent a színen Ethan Katzberg, most vele kell megküzdeni. És Bence képes erre.”

A TELJES BESZÉLGETÉS ITT HALLGATHATÓ MEG

 

Legfrissebb hírek

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
17 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
2025.12.24. 12:20

Karácsonykor is a legizgalmasabb sportpillanatokkal készül a közmédia

Egyéb egyéni
2025.12.20. 13:36

Népsport: Goldoványi Béla volt a legmérgesebb

Népsport
2025.12.20. 12:45

NS-nyelvművelés: az olvasóinktól is várjuk a magyarosító ötleteket

Egyéb egyéni
2025.12.19. 17:35

Eliud Kipchoge-sorozat, 2. rész: Minden idők legnagyobb maratonistája

Képes Sport
2025.12.18. 12:56

Nemzeti Sportrádió: a sztársportolóknak hatalmas véleményformáló szerepük van

Egyéb egyéni
2025.12.17. 16:39

Óriási összeggel tartozik McLaughlin-Levrone-éknak Michael Johnson csődöt jelentő atlétikai sorozata

Atlétika
2025.12.16. 18:12
Ezek is érdekelhetik