Klubot vált minden idők legfiatalabb 100-as magyar bajnok sprintere

Vágólapra másolva!
2026.01.07. 11:13
null
Deák Zalán (balra) új kaland előtt áll (Fotó: Ikarus Atlétika)
Ettől az évtől a fővárosi Ikarus színeiben versenyez Deák Zalán, a férfi 100 méteres síkfutás 2024-es magyar bajnoka.

A 20. születésnapját január végén betöltő Deák Zalán edzőjével, Juhász Istvánnal és több eddigi edzéstársával közösen csatlakozott a XVI. kerületi egyesülethez. A kertvárosi klub honlapján emlékeztetett rá, hogy Deák másfél éve 18 évesen nyerte meg a felnőttbajnokságon a klasszikus vágtaszámot, korábban pedig az EYOF-on is aranyérmet szerzett, és tagja a 4x100 méteres válogatott keretnek is.

„Izgatottan várom, milyen lehetőségeket tartogat számomra az Ikarusnál kezdődő új fejezet. Mindennel azon leszek, hogy jó alapot biztosítsak egy hosszú távú, mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatnak. Elsősorban a 4x100-as váltóval az Európa-bajnoki szereplés a fő célom, valamint individuálisan is szeretnék valami újat kihozni magamból” – idézte a honlap a gyógyszerész szakon tanuló Deákot, aki eddig a KARC színeiben versenyzett.

A kiváló sprinter – amint azt edzője a cikkben kiemelte – minden idők legfiatalabb 100-as felnőtt magyar bajnoka. Tavaly az U20-as ob-n a 100 és a 200 métert is megnyerte, a felnőtteknél pedig hatodik volt 100 méteren az augusztusi bajnokságon, míg júniusban tagja volt a madridi csapat Európa-bajnokságon szerepelt 4x100-as stafétának, mellyel a 11. lett 39.26 másodperces idővel.

 

Legfrissebb hírek

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Atlétika
15 órája

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
19 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
2026.02.05. 12:51

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
2026.02.04. 21:16

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
2026.02.04. 20:19

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
2026.02.03. 19:22

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.02.03. 11:45

Hármasugrásban remekel a távolugrás budapesti világbajnoka

Atlétika
2026.01.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik