Atlétika: Molnár Attila 45 másodpercen belül futott Rabatban

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2026.05.31. 21:04
Fotó: Getty Images
A mögöttünk hagyott hétvégén is zajlottak az események a világ atlétikapályáin: a Gyémánt Liga Marokkóban folytatódott, Götzisben a többpróbázók kerültek a főszerepbe, és Budapesten is erős magyar eredményt láthattunk.

Hsziamen után Rabatban is Gyémánt Liga-versenyt futhatott a 400 méteren fedett pályás Európa-bajnok, Európa-rekorder Molnár Attila. Egy héttel ezelőtt 45.49-cel a 7. lett a Távol-Keleten, ezúttal Marokkóban nem lehetett más a célja, mint javítani. A szabadtéri szezonnyitójához képest sokkal jobban pörögtek a lábai, most is neves ellenfelekkel szemben futhatott a 9-es pályán. Eggyel mögötte a kétszeres Európa-bajnok Matthew Hudson-Smith indult, a brit később nagy segítségére volt, mert képes volt tapadni a másodikként végző riválisára, ami 44.73 másodperces időt és egy értékes 6. helyet eredményezett legjobbunknak.

Három magyarnak a drezdai Silver-versenyen is szurkolhattunk, Tóth Anna 100 m gáton csupán két századdal maradt el az egyénijétől, 12.79-cel a 2. lett, míg a kalapácsvetők között Szabados Ármin 75.27 méterrel a 3., Rába Dániel 72.63 méterrel a 7. helyen zárt.

Fantasztikusan sikerült a szintén vasárnap, a Lantos Mihály Sportközpontban megrendezett ugróverseny Bánhidi-Farkas Petrának. Az MTK Budapest távolugrója tökéletesnek mondható, 1.9 m/s-os hátszélben 678 centiméterre javította az egyéni csúcsát, amivel az Eb-szint is meglett neki.

A hétvégén Götzisben rendezték meg az év legrangosabb többpróbaversenyét. A női hétpróbában a 19 éves Kriszt Sarolta 6213 ponttal a 12. lett, az aranyérmet a 6726 ponttal a világ idei legjobb eredményét elérő svájci Annik Kälin vihette haza. A férfi tízpróbát honfitársa, a fedett pályás világcsúcstartó Simon Ehammer nyerte meg. Az országos csúcsot érő 8778 pontos hétvégéjének a legemlékezetesebb része kétségtelenül a 851 centiméteres távolugrása volt, ami új tízpróbarekord.

ATLÉTIKA
GYÉMÁNT LIGA, 3. ÁLLOMÁS, RABAT
FÉRFIAK
200 m (+0.4): 1. Kenneth Bednarek (amerikai) 19.69. 400 m: 1. Jacory Patterson (amerikai) 44.11, …6. Molnár Attila 44.73. 800 m: 1. Max Burgin (brit) 1:42.98. 1500 m: 1.  Yared Nuguse (amerikai) 3:30.35. 3000 m akadály: 1. Szufian el-Bakkali (marokkói) 7:57.25. Súly: 1. Joe Kovacs (amerikai) 22.58. Gerely: 1. Anderson Peters (grenadai) 86.08.
NŐK
100 m (+0.3): 1. Tina Clayton (jamaicai) 10.85. 200 m (+1.3): 1. Cambrea Sturgis (amerikai) 22.21. 800 m: 1. Audrey Werro (svájci) 1:56.56. 1500 m: 1. Freweyni Hailu (etióp) 3:58.25. 100 m gát (+1.2): 1. Tobi Amusan (nigériai) 12.28. 400 m gát: 1. Emma Zapletalová (szlovák) 52.82. Magas: 1. Jaroszlava Mahucsih (ukrán) 197. Rúd: 1. Nina Kennedy (ausztrál) 480. Diszkosz: 1. Valarie Sion (amerikai) 68.75

 

Legfrissebb hírek

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
Tegnap, 10:02

Tóth Anna: A következő egyéni csúcshoz a jó rajt lesz a kulcs

Atlétika
2026.07.01. 13:18

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
2026.06.29. 08:55

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
2026.06.28. 20:42

Két sajtburger világcsúcs előtt – több mint ígéret Ja’Kobe Tharp

Képes Sport
2026.06.26. 15:31

A hőség miatt a rendőrség a párizsi Gyémánt-liga-verseny törlését kéri

Atlétika
2026.06.26. 14:17

Újabb olimpiai érmesek és világbajnokok érkeznek a Gyulai Memorialra

Atlétika
2026.06.25. 13:08

A rúdugró Böndör Márton idénye idő előtt befejeződött

Atlétika
2026.06.24. 19:23
Ezek is érdekelhetik