
A BHSE sportolója márciusban negyedik helyen végzett ötpróbában a fedettpályás világbajnokságon, szabadtéren pedig most teljesítette első hétpróbáját a szezonban. Az már előzetesen is biztos volt, hogy Zsivoczky Attila tanítványa a gödöllőiek 19 éves tehetségével, Kriszt Saroltával lesz majd harcban a bajnoki címért és a kétnapos küzdelem igazolta is a várakozásokat, igaz, az igazán kiélezett csata elmaradt, mivel Kriszt szombaton a második számban kicsit visszafogottabban teljesített és az ott összeszedett komoly hátrányát nem volt esélye ledolgozni.
Szombaton 100 gáton mindketten kimagaslóan teljesítettek, Szűcs 1078 (13.31 mp), Kriszt pedig 1075 (13.33 mp) pontot gyűjtött, majd magasugrásban az 178 centiméterig jutó Szűcs Szabina 147 pontot vert a csupán 166 centimétert ugró Krisztre, ez pedig döntőnek bizonyult. A nap második felében súlylökésben a BHSE atlétája (12.78 méter) 53 ponttal szerzett többet a gödöllői sportolónál (11.98 m), aki aztán 200 méteren visszavágott és 23.65 másodperces kiváló futásával 52 ponttal többet gyűjtött 24 éves ellenfelénél.
A verseny aztán az első vasárnapi számnál, a távolugrásnál tulajdonképpen végleg eldőlt, ott ugyanis Kriszt Sarolta nem tudott faragni hátrányából, sőt, az ő 622 centiméteres legjobbjánál Szűcs tíz centivel nagyobbat ugrott, így további 31 ponttal növelte előnyét vele szemben. Gerelyhajításban és 800 méteren aztán a gödöllői volt a jobb, de nem veszélyeztette Szűcs Szabina sikerét, aki végül 6340 ponttal óriási egyéni csúcsot ért el, eddig ugyanis 6081 volt a rekordja. Egyúttal 20 ponttal túlszárnyalta az Eb-szintet, így biztosan ott lesz az augusztusi kontinensviadalon.
A két hete a hagyományos götzisi nemzetközi viadalon 12. Kriszt az ezüstérmen túl annak is örülhet, hogy 6224 pontos eredményével 11 ponttal túlszárnyalta az osztrák versenyen elért idei legjobbját, egyúttal az európai rangsorban megerősítette helyét, amivel jelenleg ő is az Eb-kijutók között van.
Gálpál Zsombor karriercsúcsot jelentő 8006 pontos eredménnyel megnyerte a férfi tízpróbát.
A BHSE 22 éves sportolója évek óta egyeduralkodója Magyarországon a férfi többpróbaversenyeknek, így nem is az volt a kérdés, aranyérmet nyer-e, hanem az, hogy sikerül-e áttörnie a nyolcezer pontos határt. Zsivoczky Attila tanítványa kiegyensúlyozottan versenyzett, legjobban sikerült száma a 100 méter volt, amelyen 10.62 másodperces egyéni csúcsot produkált, a második nap végén pedig - hat ponttal - sikerült áttörnie a bűvös határt.
Női hétpróba
1. Szűcs Szabina (BHSE) 6340 pont
2. Kriszt Sarolta Mária (MATE-GEAC) 6224
3. Diemer Anna Sára (MTK Budapest) 5261
Férfi tízpróba
1. Gálpál Zsombor (BHSE) 8006 pont
2. Szalay Botond György (BHSE) 7024
3. Révész Máté Jenő (REAC SI SE) 3831








