Atlétika: Noah Lyles feladta a 200 métert az amerikai bajnokságon

2026.07.27. 09:30
null
Noah Lyles (Fotó: Getty Images)
Noah Lyles feladta a 200 métert az amerikai atléták országos bajnokságán vasárnap.

A New York-i Icahn Stadionban az olimpiai bajnok Lyles – aki 9.79 másodperccel nyert szombaton 100-on – 200 méteren a kanyar végén lelassított, majd megállt. A táv négyszeres világbajnoka végül célba ért, hogy gratuláljon a győztes Garrett Kaalundnak (20.04 mp).

„Hirtelen begörcsölt a lábam. Azt mondtam magamnak: most kell abbahagyni, nincs értelme erőltetni” – nyilatkozott Lyles, aki ezzel továbbra is holtversenyben áll a legendás Michael Johnsonnal a 200 méteren szerzett öt bajnoki cím tekintetében. „Jól vagyok. Csak egy kis nyújtásra és némi elektrolitpótlásra van szükségem, de rendben leszek!” – tette hozzá.

Lyles ott lesz a szeptember 11–13-i budapesti világdöntőn, s nemcsak versenyzőként, hanem műsorvezetőként és kreatív tanácsadóként is.

Melissa Jefferson-Wooden a 200 métert úgy nyerte nyerte meg, hogy a táv első felében elképesztő tempót diktált, 21.69 másodperces idővel ért célba, egyetlen századmásodperccel elmaradva egyéni csúcsától.

Női távolugrásban az olimpiai és világbajnok Tara Davis-Woodhall sorozatban 19. versenyén győzött, miután hatodik, utolsó kísérletére 716 centimétert ugrott.

A 110 méteres gátfutásban a világbajnok Cordell Tinch megszerezte első országos bajnoki címét (13.00 mp), négy ezredmásodperccel megelőzve Bradley Franklint.

A 17 éves Cooper Lutkenhaus – aki fedett pályás világbajnok 800 méteren – először lett szabadtéri amerikai bajnok, miután 1:43.48 perc alatt teljesítette a kétkörös távot.

 

Legfrissebb hírek

Bob Beamon csak akkor tudta meg, mekkorát ugrott, amikor lábra is átszámolták neki

Népsport
2026.08.29. 08:47

Atlétika: eldől, melyik a legerősebb egyesület

Atlétika
2026.08.29. 08:36

Tévéshowszerű lebonyolítás és különleges látványelemek a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Atlétika
2026.08.28. 15:38

Perceken belül két világcsúcs is megdőlt a zürichi Gyémánt Liga-fordulóban – VIDEÓK

Atlétika
2026.08.27. 21:27

Atlétika: három éve kezdte, most Eb-döntőben futott Brucker Lili

Utánpótlássport
2026.08.27. 15:35

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Videó: Takács Boglárka 11 másodpercen belül futna Budapesten – megengedett hátszéllel

Atlétika
2026.08.24. 15:21