Apja fia maradt – N. Pál József publicisztikája

Amikor 1967 augusztusában zalaszent­iváni lakos – s ezzel „hírfogyasztó”! – lettem tízévesen, első élsportolóként Németh Miklós nevével találkoztam alighanem. Hogy került a Képes Sport augusztus 22-én megjelent száma – az volt, ellenőriztem az Arcanumon! – a kezembe, nem tudom, de emlékszem, hogy a gerelyhajításban júniusban, Poznanban elért 87.20-as országos csúcs interjús híre igen megfogott, s fantáziálni is kezdtem rendesen. Apró gyermekkorom óta mindent – almát, követ, kavicsot – szerettem hajigálni ugyanis, s midőn másodikos koromban tornaórán kiderült, hogy a kislabdát harmadikos, negyedikes társaim többségénél is messzebbre dobom, szenvedélyemmé lett az egész, bár az atlétikáról nem hallottam akkoriban még. No meg a kalapácsról (mint sporteszközről), a diszkoszról s a gerelyről sem természetesen, ám az utóbbi módfelett tetszett, hisz a régi harcok lándzsájára emlékeztetett. Hajigálni kezdtem hát egy kiszolgált gereblyenyelet, anyám és a tyúkok riadalmára a baromfiudvaron, át az ól meg a budi fölött, be a veteményeskertünk közepébe. Hétről hétre „jobb” lettem, de az a 87 méter 20 centi irdatlanul nagy távolságnak tetszett, Németh Miklós, az akkor huszonegy éves fiatalember nevét pedig a szívembe zártam.

S amikor olvastam – a Pajtás újságban talán –, hogy távolugrásban hét méter fölötti eredményre képes, a kislabdát meg 90 fölé röpítette úttörőként már (én 60-65-re, később, tizennégy évesen), még jobban tátottam a szám.

A '68-as olimpia közeledtével tervezni kezdtem, a világranglista-vezető Németh Angélának, a világrekorder Zsivótzky Gyulának aranyat (ezek be is jöttek!), a gerelyesünknek – hisz mindig fejlődik az ember, gondoltam gyerekként – meg úgy 90 körüli eredményt vizionáltam. Erre 75.50-ig ért csupán, döntőbe sem jutott, ráadásul Kulcsár Gergely a megnyertnek hitt aranyról az utolsó sorozatban lemaradt. Nem értettem, hogy történhet ilyen, s szomorú lettem. Teltek-múltak az évek, a mexikói olimpián még fénylő (hét érmet és 43 pontot szerző) magyar atlétika erősen süllyedni kezdett, Münchenben ('72) három ötödik és két hatodik hely jutott nekünk, a csodagyerekként induló Németh a maga országos csúcsát pedig csak hét év múltán, '74 őszén lett képes 24 centivel (87.44) megjavítani. A '68-as „leszereplés” – annak láttam – után a '69-es Eb-n ott sem volt, '71-ben gyarló 76.82-vel kilencedik lett, Münchenben meg 81.28-cal hetedik, ahogy a '74-es Eb-n is. Több nyolcvanas dobónk (Csík, Erdélyi, Boros, Temesi, Paragi) akadt közben, a világcsúcs is egyre nőtt (Wolfermann, a szakállas, köpcös, sportolónak se tetsző '72-es olimpiai bajnok nyugatnémet 94.08-nál járt), én a Széchy Tamással meglódult úszásra koncentráltam inkább, az atlétikában és Németh Miklósban meg reménykedni is elfelejtettem talán.

Ő sérülésekkel, technikai problémákkal küszködött a hírek szerint évekig, később tudtam meg, hogy '74-ben a visszavonulását fontolgatta már, ám a szeptember végi országos csúcs (87.44) visszaadta a hitét. Aztán jött 1975, s – számomra – meglepetésszerűen minden megváltozott. Egy júniusi versenyen 91.38-ig repült a gerely, rekordján majd' négy métert javított, s ez az eredmény a világ közvetlen élvonalát jelentette egyértelműen. A huszonkilencediket taposta, úgy láttam, jelentősen megerősödött, ontani kezdte a jó eredményeket, s a következő évi játékok egyik magyar esélyesévé lépett elő a szememben is.

Gyengén sikerült a montreali ('76) olimpia, sorra dőltek be – birkózásban, kajak-kenuban s főleg úszásban – a reményeim, négy aranyra telt csupán, ám Németh diadala a két hét egyik legemlékezetesebb pillanata lett, nem csak nekünk, magyaroknak talán. A döntő minden mozzanatára emlékezni vélek, holott a győztes dobást nem láttuk egyenesben, mi, a televízió előtt kuksoló itthoniak. Valami országúti kerékpárverseny ment a képernyőn éppen, s a budapesti stúdióban ülő Vitár Róbert szólt bele az adásba, ilyenformán: most kaptuk a hírt, hogy az atlétikai stadionban szinte hihetetlen szenzáció történt. Németh Miklós a gerelyhajítás döntőjében elsőre szenzációs világcsúcsot dobott. Jött a kép nemsokára, ismétlésben persze, Gyulai István utólagos kommentálásával – ez látható ma is a YouTube-on! „Németh Miklós tizenegyediknek dob a tizenhat induló közül, borzasztó erős berántás, s repül-repül a gerely – így Gyulai –, s amikor félúton van, óriási a hang a stadionban (...), túlszáll minden elképzelhető vonalon.” Tudta versenyzőnk, hogy igen „beletalált”, boldogan ugrott fel páros lábbal, s közben mindkét öklével a levegőbe csapott. Aztán kiírták: 94.58, s az arany sorsa eldőlt lényegében. Sokkolta Németh a mezőnyt, ahogy mondani szokás, a másodikként végzett finn Siitonen majd' hét méterrel dobott nála rövidebbet. Ő sem lehetett egészen magánál, két kísérletet is kihagyott, érezte, győzött a józan számítás szerint – hétévnyi vajúdás után, mondta később –, egy világverseny dobogójára állhatott, s rögtön a tetejére. Világcsúccsal nyert olimpiát, ami gerelyhajításban nem történt meg többé soha, s előtte is – a norvég Danielsennel 1956-ban Melbourne-ben – egy alkalommal csupán. (A magyarok közül kalapácsvetésben Csermák József 1952-ben Helsinkiben végzett hasonlóan.)

S még valamit illik számontartanunk. Németh Miklós lett a harmadik hazánkfia, aki sikerével – Homonnai Márton és Szőke Kató, illetve idősebb és ifjabb Szivós István után – édesapja, Németh Imre 1948-as kalapácsvető olimpiai bajnok diadalát ismételte meg. (Azóta hozzájuk Csipes Ferenc és lánya, Tamara csatlakozott.)

Hazatérve új autója – 1500-as Lada volt talán – az NM–94.58-as rendszámot kapta, ezzel járt évekig, ő lett az év sportolója is, s a kérdésre, folytatja-e a versenyzést harmincévesen, így válaszolt: csak most igazán!

A következő esztendő is tüneményes volt. Világválogatott lett, rekordja közelébe, 94.10-ig jutott, ám az évben nem rendeztek „nagy” versenyt éppen. A '78-as Eb-n hatodik lett, s eredményeiben kisebb apály következett. Nem dobta a szert 90 fölé már ezután, Moszkva ('80) előtt honfitársa, a nála hét évvel ifjabb Paragi Ferenc a világcsúcsot is elvette tőle (96.72). Negyedik olimpiája gyengén sikerült (82.40-nel lett nyolcadik), '84-ig versenyzett még, nyert magyar bajnokságot ('73 után) '80, '81 és '83-ban is, s úgy vonult vissza, hogy világverseny dobogóján csak egyetlenegyszer – igaz, klasszishoz méltón, élete legfontosabb viadalán – állhatott. Társai is abbahagyták ekkorra, a pályát, amire tehetsége predesztinálta a rekorder Paragi sem futotta be, a gerely súlypontján is változtattak '85 után (az NDK-s Uwe Hohn – a stadion túlsó karéjában ülőket fenyegetve szinte – 104.80-nal tartotta már a világcsúcsot), s olimpiai nyolcas döntőben gerelyhajítónk 1980 után többé nem szerepelt. Németh Miklós, atlétikánk nyolcadik olimpiai bajnoka legenda lett 1976. július 26-án, s az marad mindörökre!

No meg a sportághoz való hűség példája is. Tessa Sandersont, Los Angeles ('84) női bajnokát edzette, s a háromszoros aranyérmes ('92, '96, 2000) cseh zsenit, Jan Zeleznyt segítette többek között, volt az olasz női dobóatléta-válogatott vezetője, majd szakértelmét és közgazdasági tudását mozgósítva (a TF mellett a Közgázt és elvégezte) újító-föltaláló lett. Az általa kidolgozott érdes felületű gerellyel Steve Backley és Jan Zelezny is jobbat dobott a világcsúcsnál. Erre betiltották a szert, ám ő dolgozott tovább, szabadalmai ma is használatosak több világversenyen. S atlétikai pályákat épít közben.

Új családot alapított, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban is született gyermeke, s az általa életre hívott klubban őket oktatja türelemmel, szakszerűen és rendületlenül.

1946. október 23-án jött világra, 75. esztendejét tölti be. Huszadik századi történelmünk fénylő, aztán sokáig gyalázott fölvillanásakor épp tízesztendős volt tehát. Mennyit gondol e kronológiai kegyelemre – másik forradalmi születésnapos olimpiai bajnokunk, Gyarmati Dezső örvendezve emlegette e tényt mindhalálig –, nem tudom, de hiszem, lelkében békével, s nyugodt, derűs szívvel ünnepelhet.

Isten éltesse!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!