Atlétikai vb: a mezőny majdnem fele kidőlt a női maratonin

A dohai világbajnokág első aranyérme nem mindennapi körülmények között született, ugyanis a női maratoni több szempontból is történelminek bizonyult. Először is, még sohasem rendeztek ilyen későn, helyi idő szerint éjfélkor maratoni futást, emiatt néhány száz nézőn kívül nem is jöttek el többen, bár az időjárási körülmények miatt nem nagyon volt más lehetőségük a szervezőknek.

Az indulókat ugyan nem gyötörte az elviselhetetlen napsütés, de elég volt a 32.7 fokos hőmérséklettel és a 73.3 százalékos páratartalommal foglalkozniuk, így is számítani lehetett arra, hogy nem annyian fogják befejezni a versenyt, ahányan elkezdték.

És tényleg: még a fele sem ment le a hét kilométeres, önmagába visszatérő tengerparti pályán rendezett maratoni futásnak, amikor a versenyt elsőként feladó lányt, a török színekben versenyző Elvan Abeylegessét már az orvosin ápolták, amely a pálya mellett felállított sátor volt, és amely úgy fel volt szerelve, mint a Vészhelyzet című sorozatban bármelyik klinika. Innentől kezdve folyamatosan szállították kiskocsival a viadalt idő előtt befejezőket, volt, hogy egy csokorban, és olyan is akadt, aki önként adta fel, a kanadai Sasha Gollish például fél távnál maga jelezte egyértelmű mozdulatokkal, hogy köszöni, részéről ennyi volt. Úgy nézett ki, a legkeményebbek maradtak a végére, de még az utolsó körben is kimerült sportolókkal gurult be mentő.

A hetvenfős mezőnyből végül harmincan (!) adták fel a női maratonit, amire még sosem volt példa a világbajnokságok 1983 óta íródó történetében, mint ahogy még arra sem, hogy valaki 2:32:43-mal érjen célba elsőként, a korábbi tizenhat világversenyt mindig jobb idővel nyerték meg.

Pedig szó se róla, a győztes kenyai Ruth Chepngetich óriási iramot diktált még a befutóban is, a végén nem is tűnt túlságosan kimerültnek, és ha nincsenek ilyen extrém körülmények, borítékolhatóan jobb időt fut.

„Kemény verseny volt, de nem gondolhattam arra, hogy feladjam, sőt, egyszer sem volt szabad elfelejtenem, hogy győzhetek is – mondta a világbajnok Chepngetich, miután kifújta magát. – Csak vizet használtam a frissítő állomásokon, és időnként nedves szivacsot, hogy lehűtsem magam. Bevallom, egy ponton azért meg kellett erősítenem magam, hogy ne szálljak ki, ám eszembe jutott, mennyit dolgoztam ezért."

Második helyen a címvédő, kenyai születésű, de bahreini színekben szereplő Rose Chelimo végzett, aki bevallotta, hogy számára az utolsó kör, azaz az utolsó hét kilométer volt a legnehezebb, amikor már az is megfordult a fejében, hogy számára vége a versenynek, a teste ugyanis nem úgy mozgott, ahogy szerette volna.

Magyar indulója ugyan nem volt a számnak, de azért is volt érdekes a helyszínen követni, mert szombat este hasonló időpontban, helyi idő szerint 23:30-tól az ötven kilométeres gyaloglást rendezik ugyanitt, ugyanilyen időjárási körülmények között, a negyvenhat fős mezőnyben két honfitársunkkal, a londoni világbajnokságon hatodik helyezett Helebrandt Mátéval, illetve Venyercsán Bencével.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

17. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
Nők. Maratoni. Világbajnok: Ruth Chepngetich (Kenya) 2:32:43, 2. Rose Chelimo (Bahrein) 2:33:46, 3. Helalia Johannes (Namíbia) 2:34:15, 4. Edna Kiplagat (Kenya) 2:35:36, 5. Volha Mazuronak (Fehéroroszország) 2:36:21, 6. Roberta Groner (Egyesült Államok) 2:38:44