Baji Balázs: Tudom, ki vagyok és mit tudok

 

– Csaknem egy év telt el azóta, hogy bronzérmet szerzett a londoni világbajnokságon. Mennyit változott az élete?
– Alapvetően nem változott meg, a mindennapjaim felépítése szinte ugyanaz maradt, hiszen azt csinálom most is, amit korábban, az atlétika és az állatorvoslás tölti ki az időm nagy részét. Ami viszont más lett: a megítélésem, megnőtt az érdeklődés irántam. Rengeteg olyan felkérést kaptam, amilyet a vébé előtte nem, s amit nem tudtam és nem is akartam visszautasítani. Nagyon jó érzés, ha az embert elismerik, és bevallom, izgalmas volt az új szituáció. Persze néha fárasztó, ha az ember megpróbál megfelelni minden kihívásnak.

– Többen ismerik fel és szólítják meg?
– Azért végig tudok menni úgy az utcán, hogy ne lépjenek oda hozzám, még ha fel is ismernek. Az emberek néha megállítanak, beszélgetnek, gratulálnak, közös fotót kérnek. Ez a fajta szeretet és tisztelet, amit bizonyos helyzetekben érzek, nemcsak nagyon jólesik, motivál is.

– Volt már rossz élménye a szurkolókkal?
– Soha. Mindig tiszteletben tartották a privát szférámat, az érdeklődésük és a társaságuk sohasem volt terhes.

– Nem ijedt meg, amikor óriási lett a felhajtás ön körül a vb-bronz után? Hogy ezentúl ezt a szintet várják majd el öntől minden világversenyen?
– Bevallom, volt bennem félsz emiatt, de próbáltam tudatosan úgy kommunikálni, hogy mindenki megértse, ez nem lehet elvárás. Saját magammal is tisztáznom kellett, mert tudtam, magamtól is el fogom várni a jó szereplést, és sokkal inkább akarok majd érmet szerezni a világversenyeken. Tudatosítanom kellett, hogy semmi sem változott meg gyökeresen, ezután sem lesz könnyebb a dobogóig jutni, csak azért, mert már szereztem egy világbajnoki bronzot, semmi sem lesz egyszerűbb, mint korábban volt. Persze jó lenne rendre éremmel hazajönni, ezért dolgozom keményen, szeretnék örömöt szerezni mindenkinek, akinek ez fontos, és persze magamnak is, de azt is el kell fogadni, ha többé nem adatik meg. Mert ez is benne van a pakliban.

– Másképpen kezeli a tavalyi sikere óta a nemzetközi gátfutómezőny, a közvetlen a riválisok sora?
– Nem drasztikus a változás, de valamit azért érzek: mégiscsak bekerültem a „nagyok" közé. A mezőny tagjai eddig is ismertek – tudták, ki vagyok és mit tudok. Nemcsak a vébébronz miatt lett más a megítélésem, hasonló jelentősége volt a tavalyi 13.15 másodperces országos csúcsomnak is, mert ez már megsüvegelendő időeredmény, nem sok gátas tud 13.20 másodpercen belül futni. De mindent összevetve azért nem olyan nagy a változás, mint a hazai közéletben, amelyben korábban szinte alig tudták, ki vagyok, azóta viszont rengeteg figyelmet kapok.

– Van olyan riválisa, akivel különösen jó a kapcsolata?
– Többé-kevésbé mindenkivel ismerjük és tiszteljük egymást, de hogy kivel alakul ki baráti kapcsolat, az inkább a személyiségtől, a szimpátiától függ. Sok esetben a kommunikáció gördülékenysége is számít, hiszen nem mindenki beszél jól angolul. Van egy-két atléta, akivel jobb a viszonyom, például a brit Lawrence Clarke-kal, aki ugyan már abbahagyta az élsportot, de jó barátok maradtunk, időről időre keressük egymást.

– Mikor találkoztak legutóbb?
– Ő is járt már nálam Magyarországon, és én is voltam nála Angliában, legutóbb idén tavasszal látogattam meg. A március eleji birminghami fedett pályás világbajnokság után utaztam el hozzá egy napra, a születésnapi bulijára. Úgy érzem, benne igazi jó barátra leltem.

 

– És a jelenleg is aktív riválisok közül?
– A ciprusi Milan Trajkovicot mondanám, a női gátasok közül a norvég Isabelle Pedersennel tartom a kapcsolatot. Mivel egyre régebb óta ismerem a mezőnyt, egyre több jó kapcsolat alakul ki az atlétákkal. A főversenyek előtt és közben persze nem nagyon beszélgetünk, mindenki önmagára koncentrál, zárkózottabb, a hangulat feszültebb, de az évközi turnéversenyek során oldottabb hangulatban lehet ismerkedni egymással.

– Ha már megemlítette a fedett pályás világbajnokságot: mennyire volt csalódott Birminghamben, miután nem jutott döntőbe?
– Egyrészről nem éltem meg kudarcként, mert tulajdonképpen nem szerepeltem rosszul. Másrészről viszont mégis, mert tudom, mire lehettem volna képes, ha jól sikerül a felkészülésem. Azonban annyira hézagos volt a felkészülési időszakom, sokszor csak szaladtam magam után, Birminghamben pedig feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy ezt valahogy kontrollálnom kell. Emiatt volt bennem rossz érzés.

– Valóban nem sokkal maradt le a nyolcas fináléról, 7.64 másodperccel tizedik lett.
– Ha ilyen felkészüléssel is ott tudtam lenni a világ legjobbjai között, akkor szerintem döntőbe juthattam volna, ha hozom, amit a szezon korábbi szakaszában versenyről versenyre hoztam. Most már minden egyes gyengébben sikerült világversenyt nehezebben fogadok el – hiszen egyre kevesebb van hátra a karrieremből. Ám összességében nem voltam elkeseredve, csak észre kellett vennem az arra utaló jeleket, hogy változtatnom kell, és észre is vettem.

– Mivel lenne elégedett az augusztusi berlini szabadtéri Európa-bajnokságon?
– Május huszonkilencedikén győzelemmel kezdtem a nemzetközi szezont a lengyelországi Bydgoszczban, erős nemzetközi versenyeim voltak és lesznek a szezonban. Július elején csatlakoztam a Gyémánt Liga-sorozathoz Lausanne-ban, indulok Londonban és talán Monacóban is. Jó lenne bejutni a brüsszeli döntőbe, de ahhoz gyűjtögetni kell a pontokat. Ez jó alapot jelent az év fő versenyére, az augusztusi Európa-bajnokságra. Erős az európai mezőny, élen az orosz Szergej Subenkovval, a spanyol Orlando Ortega is szenzáció­san futott, Trajkovic is jó volt fedett pályán, nem beszélve a franciákról, és hazai pályán a németek is biztos felszívják magukat. Nekik jelenleg nincs versenyzőjük a közvetlen élvonalban, de például Gregor Traber bármikor tud meglepetést szerezni. Összesítve, van nyolc-tíz induló a mezőnyben, aki nemcsak döntős, dobogós is lehet. Ha sikerül a tavalyi szintre eljutnom, és 13.20 másodperc körüli időket futnom, nyugodtan mondhatjuk, hogy a dobogó is cél lehet. Egyelőre maradjunk abban, hogy a döntőbe jutás a reálisabb, ott pedig az első hatban szeretnék végezni. A finálé mindig lutri, a csúcsok sem a döntőben születnek: az a 110 méter inkább mentálisan kemény kihívás.

– Úgy fogalmazott: egyre kevesebb van hátra a karrierjéből. Mégis mennyi?
– A sportolást valószínűleg előbb hagyom abba, mint az állatorvoslást… Utóbbival azért is foglalkozom, ha véget ér sportpályafutásom, ne álljak tanácstalanul, és ne az alapoktól kelljen kezdenem az új életet. De hogy a kérdésre válaszoljak: a 2020-as tokiói olimpiáig tervezek, hogy mi lesz utána, az sok mindentől függ.

– Például?
– Leginkább attól, hogy 2023-ban atlétikai világbajnokságot rendez-e Budapest, vagy sem, mert arról nagyon nehezen mondanék le. Viszont az még messze van, öt év az élsportban rengeteg idő, annyi minden történhet addig. Például kiderül, hogy tudom-e, akarom-e és bírom-e még csinálni. Akarok-e még élsportolóként élni, mert ez az életforma nem csupa csillogás, rengeteg munkával, áldozattal, lemondással jár. Nincs szabadságom egész évben, nem tudok kivenni egy hosszú hétvégét, hogy pihenjek kicsit a családdal, a barátokkal, mert nem szakíthatom meg az edzések sorát. Tizenöt éve ezt csinálom a tanulás mellett, tulajdonképpen tizenöt éve tizenkét órázom, amibe, higgye el, bele lehet fáradni. Nem akarok panaszkodni, mert nagyon szeretem a mostani életem, de meg tudom érteni azokat a sportolókat, akik a csúcson hagyják abba.

– Harmincegy éves lesz a 2020-as tokiói olimpia idején, az még nem számít idős kornak a gátfutók mezőnyében.
– De fiatalnak sem. A folytatás olimpiai ciklusoktól is függ, hogy az ember belevág-e még a következőbe. Ez a már említett okok mellett a sérülésektől is függ, attól, hogy az ember még sikeres-e, tud-e jó időt futni, mert ha képes vagyok tartani az eddigi szintet, akkor nem szabad abbahagyni. Sokan azt az utat választják, hogy az utolsó olimpiájuk után hagynak egy-két év kifutást, és elindulnak a világversenyeken. Visszatérve a 2023-as budapesti vébére, még az is elképzelhető, hogy a tokiói játékokat követően valamennyit kihagyok, aztán visszatérek és újra felkészülök, mert semmiképpen sem akarok lemaradni egy hazai vébéről. Nagy álmom hazai közönség előtt futni, és azt hiszem, egyben kiváló visszavonulási lehetőséget is kínál.