Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

– Így egy nap távlatából milyen irányba mozdultak el az érzései a döntőben történtekkel kapcsolatban? 
– Abszolút pozitív irányba. Megálltam és kicsit értékeltem a keddi eseményeket. Úgy gondolom, méltóképpen teljesítettem – mondta az éremátadó ceremónia után Halász Bence a Nemzeti Sportnak.

– Hogyan reagált volna rá, ha valaki az év elején azt mondja önnek, hogy 82.69 métert dob a vébén? 
– Azonnal, kérdés nélkül aláírtam volna, csak nyilván a szezon közben a célok folyamatosan átértékelődnek. Ez természetes, hogy így van, változnak az érzések és hogy azok alapján mit tűzöl ki magad elé. Nem veszítettem el a kedvem, hogy ez most csak bronzérmet ért. Tudom, mi az, amiért már a következő edzésen is dolgozni fogok, látom magam előtt, hogyan válnak valóra a céljaim. Tavaly még nem tudtam, hogyan fogok nyolcvanöt métert dobni, az idén már látom, hogyan lehet elérni, miben tudok még fejlődni. Egy éve kezdtük ezt az újfajta munkát, amint kialakul, hogy mennyit, mikor, hol kell edzeni, mennyit kell pihenni, még szebb eredmények kisülhetnek belőle.

– Mik voltak azok a fundamentumok, amelyeket az edzésmunkában megváltoztattak erre az évre?     
– Olyan erőszintre értünk el, ahol már ha plusz öt kilót fejlődöm súlyemelésben, az nem fog számítani az eredményességben. Ugyanezt az erőszintet kell megtartani, emellett a robbanékonyságot, a dinamikát és a sebességet növelni minden egyes gyakorlatban. A mozgásterjedelemben és a technikában szintén lehet még fejlődni, habár utóbbiban nehéz lesz, mert huszo­nnyolc évesen már  kiforrott technikám van. De tartom, hogy mindig lehet jobban csinálni.

– Mi volt az az apró technikai hiba, amit korábban már szóba hozott, és a 82.69 méteres dobása még messzebbre szállhatott volna?     
– Nem sikerült végighúznom a kidobásnál, ugyanúgy kiemelni a kalapácsot, mint a Gyulai Memorialon és az országos bajnokságon. Nem volt meg a végén az az ostorszerű pattanása, ami igazán elrepíthette volna. De azért lehet neki örülni, hogy így is 82.69 méter lett.

– Németh Zsolt mellett még kik alkotják a szakmai stábot, akiknek hasonlóan nagy szerepük van a sikereiben?     
– Zsolt testvére, Laci bácsi is ilyen, ő ezúttal a kora miatt nem utazott ki velünk, de ő is minden edzésen ott van, a technikai felkészítésben sokat segít, de a pálya körüli munkákat is magára vállalja. Igaz Bálint minden egyes edzőtáborba és a lehető legtöbb versenyre elkísér minket, ő nagyon közel áll hozzám emberileg is. Az otthoni stábból Vörös Petra, a gyógytornászom a műtétem óta minden héten foglalkozik velem. Érzem a hatását, hogy bármit dolgozom vele, abban van fejlődés. Az otthoni masszőröm, Venczel Milán ugyanúgy minden héten fix időpontban vár, de ha valami nyűgöm-bajom van, azonnal szakít rám időt. Nagyon sokan vannak, akik apró dolgokat tesznek értem, mégis fontosak. 

– Mi teszi a Szombathelyi Dobó SE-t ennyire különleges és eredményes műhellyé?     
– A csapategység. Az a mentalitás, amit Németh Pali bácsi kiépített. Sajnos én nem ismertem őt, de a fiai pontosan ezt a hozzáállást viszik tovább. Lehet itt bárki bármilyen szupertehetség, ha nincs meg a kellő szakmai tapasztalat, tudás, egység, ami összekovácsolja az egészet. Ez az, amiben a Dobó SE az egész világon kimagaslik.

– Mit mondott önnek nagy elődje, az olimpiai bajnok Pars Krisztián a világbajnokság előtt?     
– A Tocsigiből Tokióba utazás előtt felhívtam, hogy beszéljünk. Ő is mondta, hogy büszke rá, amilyen fejlődést az idén el tudtunk érni, emellett olyan bátorító szavakat mondott, amilyenekre éppen szükségem volt. Több mint tíz éve ismer, tudja, mit kell hallanom ezekben a pillanatokban. Amikor Szombathelyre kerültem, ő akkor lett olimpiai bajnok. Mindig is motivált engem, ittam a szavait a sporttal kapcsolatban. Ezért is jelentett olyan sokat, hogy tudtam vele beszélni. Izgultam, de bátorságot öntött belém, aminek látjuk, hogy a döntőben mi lett a vége.

– Négy év után tért vissza Tokióba, milyen hasonlóságok és különbségek voltak az olimpia és a vébé között a körülményekben?     
– A négy évvel ezelőtti tapasztalataimat most kicsit kizárta az agyam. Akkor csak szenvedtem, nem voltam egészséges, és a selejtezős kiesés miatt rossz emlékekkel is távoztam. Az olimpia szervezése rendben volt, vállalták, hogy a Covid-szigorítások ellenére is megtartják, és jól tartották meg. Most, a vébén viszont zavart, hogy a bemelegítés után egy negyedóra és húsz perc közötti buszúttal megállították a lendületet, amíg megérkeztünk a stadionba. Szokatlan helyzet volt, de profi versenyzőként az ilyen helyzetekkel is meg kell tudnunk birkózni.

– Hol szeretne tartani egy év múlva ilyenkor?     
– Remélem, hogy ugyanilyen jó évem lesz. Ahogyan korábban is kiemeltem, van még fejlődési lehetőség, amit ha ki tudunk aknázni, többször is egyéni csúcsot lehet dönteni. Ezek közül remélem, hogy az egyik Birminghamben az Európa-bajnokságon, a másik Budapesten a világdöntőn lesz.  

– Tanítványa, Halász Bence mindig elmondja, hogy ez új év újfajta felkészüléssel, és sokat lépett előre. Hogyan látja az évet és a vébédöntőt?      – Pozitív élmény mindkettőnknek és a teljes csapatunknak. A nyolcvanméteres átlagról sikerült nagyot előrelépni. A legfontosabb, hogy Ethan Katzberggel szemben lefelezte a hátrányát Párizshoz képest. Nagyon dolgozunk rajta, hogy Los Angelesig ez tovább csökkenjen, esetleg átforduljon. Működik a változtatás. Kíváncsian várjuk a következő évet, az edzéstársai közül Rába Dániel is bejutott a döntőbe. Emellett Szabados Ármin tizenkilenc évesen ott tudott lenni mellettük. Előfordulhat, hogy egyszer a kanadainak sem lesz ilyen kiváló napja, és akkor ott kell lennünk, hogy elkapjuk. – Mi volt az, amit az elmúlt negyven évben beváltakon megváltoztattak?       – Felnőttünk egy bizonyos szisztémában, amiben az edzőink, így édesapám is tanult a TF-en. Eddig maximum erőfejlesztés zajlott, most dinamikus erőfejlesztés van. Mi is az előbbivel értünk el jó eredményeket, viszont Bencénél már az látszódott, hogy sem terjedelemben, sem minőségben nem lehet többet edzeni. Valamilyen változtatás kellett, ez már a dobóedzéseken is egyre több sikerélménnyel járt, nem volt halálosan fáradt. – Mikor ültek össze, hogy megoldják ezt a helyzetet?      – Az olimpia másnapján elkezdtük beledobálni az ötleteket egy képzeletbeli kalapba, hogy mit fogunk megváltoztatni. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, hogy Bence testtömegindexe jobb legyen. Ez megérte, mert sokat gyorsult. Az újdonságoknak a munka részét ismertük, a formába hozását nem. Fontos, hogy voltak olyan kollégák, mint Kiss Szilárd és Igaz Bálint, akik ebben folyamatosan támogattak. Szerencse, hogy a vébé késői, szeptemberi időpontja miatt két ciklus is belefért ebbe a tesztévbe. – Maradt önben hiányérzet a döntővel kapcsolatban?      – Nagyon örülök a helyezésnek és a méternek is. Talán egy kicsi hiányérzetem van: az az igazi Halász Bencé-s belekiabálás a végébe, amikor átmegy rajta az erő, most nem jött ki. Nagyon odatette magát, felvette a kesztyűt, javított is, de az igazán nagy dobás nem jött össze. Emiatt állítom, hogy ebben még van bőven.

HÁROM MAGYAR kalapácsvető jutott ki a világbajnokságra, majd a selejtezőből bejutott a döntőbe is, ami óriási eredmény, és nagyon büszke lehet rá a magyar atlétika. Ez a siker a szombathelyi kalapácsvetők dicsősége, minden sportolóé és szakemberé, csak ­gratulálni tudok nekik. Az év eredményei és Halász Bence fejlődése mind abba az irányba mutatott, hogy újra benne van a nagy dobás, ami be is jött, a 82.69 vébéfináléban elképesztő teljesítmény. Érdekes volt a döntő, mert Bence mindent megtett, 81.51-gyel kezdett, ami első dobásra több mint remek, mert általában min­denki arra törekszik, hogy érvényes legyen a dobása. Erre a német Merlin Hummel és a kanadai Ethan Katzberg is az elején rukkolt ki a legnagyobb dobásával, és Bencének ezzel is meg kellett küzdenie, újra összeraknia magát, mert az ilyen mindenkit meg tud fogni. Si­került neki! A háttér és az utánpótlás rendben van a magyar kala­pácsvetésben, Rába Danitól már várható a döntőbe jutás a világversenyeken, az elmúlt évek kemény munkája után megérkezett erre a szintre. A tizenkilenc éves Szabados Ármin pedig olyan eredményeket produkált az elmúlt évben, ami méltó utóddá teszi, nagyszerűek az adottságai, megvan a mozdulatainak a gyorsasága, sosem torpan meg, és bár technikailag még van mit csiszolni rajta, már ilyen fia­talon eljutott arra a ­szintre, hogy biztos vagyok benne, a jövőben fel tudja venni a versenyt a világ legjobbjaival.

1. Halász Bence 82.69 méteres eredménye a valaha volt legjobb eredmény, amit világbajnoki bronzérmes dobott. 2. Ez az eredmény centiméterre megegyezik nagy elődje és példaképe, Pars Krisztián egyéni csúcsával. 3. A 82.02 méterrel a dobogóról lemaradó vb-4. ukrán Mihajlo Kohan és a mögötte ötödikként végző amerikai Rudy Winkler között kereken három és fél méter volt a különbség. 4. Húszból tizenötször világbajnoki címet lehetett volna nyerni egy 82.69 méteres dobással – a kivételek 1987, 2001, 2003, 2007 és 2025. 5. Ethan Katzberg lett az első, aki mind a hat dobását 80 méter fölé repítette egy vb-döntőben. Halász Bence ötször jutott el e távolság fölé, ilyet legutóbb a japán Murofusi Kodzsi tudott, még 2001-ben Edmontonban. Éppen tőle kapta meg szerdán a bronzérmet a díjátadó ceremónián. Rajtuk kívül ez a bravúr még a szovjet Szergej Litvinovnak jött össze – a legelső vb-n, 1983-ban. 6. Halász Bence az első magyar atléta lett, aki három érmet nyert a szabadtéri vb-k történetében.

SZENDREI ZOLTÁN NAPLÓJA TOKIÓBÓL

Tokió egyik legrégebbi pagodája: kegyetlen idő volt szerdán a japán fővárosban, nem fújt a szél, így a párás időben a hőérzet a telefonunk szerint 40-42 fokos volt szinte egész nap. Azonban ez sem vehette el a kedvünket attól, hogy még az esti versenyek előtt útra keljünk, hiszen – pestiesen szólva – Tokió nem nézi meg saját magát… Városnéző túránkat az egyik legrégebbi buddhista templomnál, a Szenszódzsinál kezdtük. A képen látható ötszintes pagodát Kannonnak, a kegyelem istennőjének építették még 942-ben. Az Edo-korban a négy edói pagoda közé tartozott a Kan-Eidzsi, az Ikegami Honmondzsi és a Siba-Zodzsodzsi pagodái mellett, 1911-ben nemzetközi kinccsé nyilvánították. A második világháborúban elpusztították, de az újjáépített változata is szemet gyönyörködtető – csakúgy, mint az a kis kert, ami mellette van. A hely csodálatosan tiszta, de ez Tokió nagy részéről elmondható. A szent helyre a Kaminarimon főkapun keresztül juthatunk be, amelyen áthaladva először a 17. század óta népszerű vásárlóutcán, a Nakamisze-dórin át vezet az út. Amit itt nem lehet kapni, az nem is létezik. A Szenszódzsi után még körbesétáltuk a császári palota környékét. Bemenni sajnos nem lehetett, a várfal és az árokrendszer, ami körbeveszi, szintén fontos jelképe a városnak. Tokió közepén a felhőkarcolók között ez az egyik legnagyobb zöldterület, amelyet sajnos csak ritkán nyitnak meg a látogatók előtt.