Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

L. P. I.L. P. I.
2026.07.05. 00:04

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

Mexikóvárosban még nagyobb lett a futball-láz… Az angolok elleni vb-nyolcaddöntő előtt már nem nagyon bírnak magukkal a társházigazdák, akik az Azték Stadionban negyven év után juthatnak be ismét vb-n a legjobb nyolc közé. Borsos László a helyszínről jelenti, címlapsztori két oldalon.

Amerika mindeközben nemcsak a vb, hanem július 4. lázában is ég. Végh János a Függetlenség napján Philadlphiűban vett részt kisebb időutazáson.

Isael szerint három válogatott is jobb a brazilnál. A Ferencváros egykori légiósa ezzel együtt jó esélyt ad a norvégok elleni világbajnoki nyolcaddöntőre készülő honfitársainak arra, hogy ott legyenek a torna végelszámolásánál – Borbola Bence interjúja.

Hornyák Dóra alighanem örök rekorderként vonul vissza. Húszéves felnőtt pályafutása zárultával ott búcsúzik, ahol kezdte: Debrecenben. Az időközben a Győrt és a Fradit is megjáró válogatott kézis már 14 évesen az NB I-ben szerepelt, és Bereczky Attila beszélgetéséből is az derül ki, hogy ez a csúcs nincs veszélyben.

…és még: Swiatek-bukta Wimbledonban; Vingegaardon a sárga trikó a Tour de France-on; Kimi Antonelli indul az élről Silverstone-ban; Perl Zoltán pozitívan néz vissza finnországi kosár-vb-selejtezőre.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
2026.07.03. 23:26

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50
Ezek is érdekelhetik