Egy gépen Messiékkel – a Barca sztárjaival utaztam a turistaosztályon

REPÜLÉS A JÁTÉKOSOKKAL SEVILLÁBA

Már hetek óta izgatottan vártuk a napot, hiszen együtt utazhattunk az FC Barcelona sztárjaival a soron következő bajnokijuk helyszínére, Sevillába, a Real Betis elleni meccsre.

Az egyik Tottenham-szurkoló barátomtól jött az ötlet, aki említette, hogy az ő kedvenceinél nem, de a Barcelonánál van arra lehetőség, hogy a játékosokkal egy gépen utazz egy adott mérkőzésre. Utazási irodákon, de közvetlenül a Barcelonán keresztül is lehet ilyen útra jelentkezni, úgy olcsóbb is.

A repülő hátsó kétharmadát megtöltötték a szurkolók. Volt egy viszonylag nagy, negyven körüli létszámú angol turistacsoport, voltunk mi, hatan magyarok, míg a többiek, mintegy százan, helyieknek tűntek. Miután megláttuk, hogy a gépen nincs kimondott, elszeparált, úgynevezett „business class” rész, biztosak voltunk benne, hogy átvertek és a játékosok nem ezzel a géppel utaznak majd. Amikor már mindenki beletörődött és a csalódottság úrrá lett rajtunk, hirtelen befutott az FC Barcelona futballcsapatát és stábját szállító busz és már a gépen is voltak Lionel Messiék.

A játékosok egymás után érkeztek és szó szerint közöttünk utaztak a turistaosztályon. Ugyanolyan szűk székben ültek, összenyomódva egymás mellett, és ugyanazt a szendvicset kapták, mint mi.

Messi konkrétan három sorral ült előttem. A kicsivel több mint egyórás út alatt a csapattagok igazán vegyes „felkészülést” mutattak. Messi, Busquets és Suárez az egész utat óriási beleéléssel végigkártyázta, Neymar pedig csak zenét hallgatott és relaxált. Suárez volt az egyik „legaktívabb”, kétszer is kiment a mosdóba, integetett, nevetgélt, jól láthatóan nem volt harapós kedvében.

MEGÉRKEZÉS, HANGULAT

A leszállás után volt majdnem fél napunk Sevillában, amit városnézéssel és a meccsre való hangolódással töltöttünk. A gyönyörű várost a mérkőzés előtt néhány órával már ellepték a zöld-fehérbe öltözött Betis-drukkerek.

A stadionhoz érve „érdekes” látvány fogadott: Betis- és Barca-mezes férfiak és gyerekek egymás mellett várták a Barca csapatbuszát. Amikor befutott, hatalmas tapsvihar és füttykoncert kísérte.

ÍGY ÉRKEZETT MEG A BARCA A BETIS STADIONJÁHOZ

A beléptetésről csak annyit, hogy előre megvolt a kinyomtatott jegyünk, amihez a helyszínen semmilyen igazolvány nem kellett. Volt nálam egy táska, amibe bele sem néztek, motozásról nem is igazán beszélhettünk. Volt egy beléptetőkapu és készséges, mosolygós biztonsági szolgálat. A vendégszektor, ahová a jegyünk szólt, a lelátó legfelső részében, a stadion csücskében helyezkedett el. A panoráma gyönyörű volt és a játékot is jól láttuk, a 45 ezer néző fantasztikus atmoszférát varázsolt.

FELVÉTELEK A STADIONBAN (1.26-TÓL)

A meccs izgalmas és feszült volt, ami a lelátót is jellemezte, ugyanis a vendégszektorból a rendőröknek kellett kivezetniük egy túlfűtött Barca-drukkert, aki a hazai szurkolóktól elválasztó plexin hajolt át és kezdte el ütni a vele már a találkozó kezdete óta szópárbajt vívó Betis-szimpatizánst.

Néhány perc múlva már mindketten a lelátón kívül tudhatták magukat. A szurkolásról annyit, hogy hazai oldalon viszonylag nagy volt a szervezettség a buzdítást illetően, egy-egy helyzet után együtt robbant az egész stadion. A vendégoldalon, a mi szektorunkban nagyjából ezer ember lehetett, akinek a fele „turista”, így nem alakult ki felejthetetlen hangulat.

A mérkőzésen a vendégszektor tele volt katalán zászlókkal és a dalok egy részét is katalán nyelven énekelték a Barcelona szurkolói. Ezzel szemben a Betis-drukkerek hergelték őket a rengeteg spanyol zászlóval és Spanyolországot éltető dalokkal.

A találkozó szünetében beszélgettem több drukkerrel. Az egyikük pontosan a katalán identitást emelte ki, amikor arról beszélt, hogy hogyan vált a csapat rajongójává.

„Kisgyerekkorom óta a Barcelonának szurkolok, az okát már magam sem tudom. Erdélyi magyarként nagyon szimpatikus volt a katalán kisebbség öntudata és törekvése. Barcelona-meccsen eddig hétszer jártam, öt alkalommal bajnokin, kétszer Bajnokok Ligája-találkozón. Ezek egytől-egyig az elmúlt öt éven belül voltak. Elhatároztuk a barátaimmal, hogy minden évben ellátogatunk egy-egy meccsre” – mondta egy Budapesten élő erdélyi születésű férfi, akivel a stadion büféjében beszélgettem.

„Több mint tíz évvel ezelőtt voltam először Barcelonában egy meccsen, még Ronaldinho idején, és megfogott az egész ottani hangulat, ami körbevette a stadiont. Ez abban az évben volt, amikor Messi először játszott a katalánoknál, azon a mérkőzésen is csereként lépett pályára. Akkoriban még nem igazán ismerték az emberek. Én olvastam akkor már róla, hogy van egy új argentin csillag. Emlékszem, a stadionban kartonból meg voltak formálva a játékosok, akikkel lehetett képeket készíteni. Mindenki a nagy sztárral, Ronaldinhóval fotózkodott, én a Messi-bábuval. Azóta is a szobám falán őrzöm a képet” – tette hozzá egy másik drukker.

A HAZAÚTRÓL

A meccset követően vissza a reptérre és Barcelonába, ismét a csapattal. A hazaút szintén jó hangulatban telt, a játékosokat megtapsolták, ők pedig egy mosollyal, vagy egy intéssel viszonozták azt – igaz, a biztonsági szolgálat figyelt a sztárokra, így a rajongói ajándékok nem jutottak el hozzájuk.

„Hatalmas lehetőségnek és élménynek tartom, hogy együtt utazhatsz a játékosokkal. Az egyetlen negatívum, amiben előzetesen azért bíztunk, hogy nem így lesz, az az, hogy nagyon nehezen lehet megközelíteni őket, még egy aláírást sem sikerült szereznem” – bosszankodott egy szimpatizáns, aki Angliából érkezett a családjával.

„Remek kezdeményezésnek tartom a klubtól ezt a lehetőséget. Nem hallottam arról, hogy más klubnál létezik-e ilyen. Sokat beszéltünk róla, hogy a Barcánál akkor miért mehetnek ebbe bele. Azt gondoljuk, hogy nem ennek a nagyjából száz embernek a pénzére van szüksége a klubnak, ugyanis megfizethető árkategóriában mozog a jegy, inkább egy gesztusnak gondoljuk a szurkolók felé” – tette hozzá a családapa.

Mindent összevetve kellemes csalódás volt a csapat hozzáállása és lazasága, az utazáshoz egyáltalán és szurkolókhoz is. Az autogram vagy egy közös fotó az egyetlen dolog, amit hiányoltam. Nyilván meg kell húzniuk egy határt, hogy mit engednek és mit nem. Ha egyvalakinek megengedik, hogy kommunikáljon a játékosokkal, mindenki azt szerette volna, így érthető a szigor.

UTAZÁS MESSIÉKKEL

Szöveg és fotók: Lovas Bálint

A szerző az ausztráliai futballéletről készített összeállítása itt olvasható.