Phillip John William Cocu életrajza

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.03.28. 12:10
Címkék
Az eindhoveni születésű srác kiskorában érdekes módon az Ajaxnak és a Manchester Unitednek szurkolt, s a zevenaari DCS-ben, majd a De Graafschaapban focizott. A középiskola elvégzése után végül a másodosztályú AZ Alkmaarral kötött profi szerződést, ahol már 18 évesen stabil csapattaggá vált. Két évvel később az élvonalbeli Vitesse Arnhem vette meg, Herbert Numann edző kérésére igazolták le öt évre az ifiválogatott legjobbjai között számon tartott ifjút, aki 1992-től alapemberként tevékenykedett a "sasosoknál". Olyan társai voltak ott, mint a görög gólkirály Nikosz Mahlasz, az Ajaxszal válogatott Michael Kreek, van Hintum, Trustfull, s mai válogatottbeli kerettársa, Sander Westerfeld. Akkoriban balszélsőt és bal oldali középpályást játszott, s legjobb idénye 1994 volt, amikor is 11 gólt szerzett! Nem is töltötte ki szerződését, mert 1995-ben a PSV lecsapott rá, akikkel azonnal holland bajnok és kupagyőztes lett: a három év alatt 31 gólt jegyzett.

Remek kis gárda volt ez: Waterreus a kapus, előtte a holland védőfejedelmek, Stan Valckx és Jaap Stam, a dán Jan Heinze, a 2002-es VB-kerettag dán Bögelund, a mai is válogatott Ooijer és Wilfred Bouma s az orosz Jurij Nyikoforov, a portugál Abel Xavier; a középpályán a sokszoros válogatott Vink, Rommedahl, Hohlov, a már visszavonult Ernst Faber-Artur Numan-duó, Bruggink, a román Stinga; a csatársorban a sokszoros holland gólkirály, a belga Luc Nilis, honfitársa, a kezelhetetlen Gilles De Bilde, s végül van Nistelrooy játszott! 1996-ban a németek elleni 0:1-gyel a válogatottban is bemutatkozhatott, majd az Euro96-on négy mérkőzést kapott. Az 1998-as VB-n is az összes meccsen a pályára léphetett, s lett negyedik a VB-n. Erre már külföldön is felfigyeltek, s Philip végül az FC Barcelona ajánlatát fogadta el, ahol egy időben kilenc holland légiós is játszott: ő volt közöttük a a kakukktojás, aki nem az Ajaxból igazolt oda:).

A Barcában is alaposan bekezdett: 12 góllal mutatkozott be, így sokáig alapember volt a katalánoknál, Guardiola távozása után még a csapatkapitányi szalagot is megkapta! Van Gaal távozása után Rexach visszavonta középső védekező középpályásnak, Rijkaard pedig gyakran középső védőként játszatta. Ott volt a 2000-es EB-n bronzos csapatban is, majd alaptagja maradt a 2002-es sikertelen VB-, s a 2002/03-as sikeresebb EB-selejtezők holland válogatottjában is. 2003-ban egy évvel meghosszabbította szerződését, az oranjéban a lelkes multifunkciós játékos a csehek és a moldovaiak elleni sérülés miatt kihagyott derbyk kivételével végig kezdő volt, s 100 %-osra vette mindenki, hogy Portugáliában, búcsútornáján is az lesz. Nem sokkal az EB előtt viszont némi meglepetésre aláírt a PSV Eindhovenhez, egykori klubjához!

A 33 éves, amúgy jó szezont záró középpályás nehezményezte, hogy a Barcelonától nem kapott új szerződési ajánlatot. A veterán játékos egykori egyesületével két évre szóló szerződést írt alá. S milyen jól tette Hiddink hogy bízott benne: Cocu a 2005/06-os szezonban zseniális, 6.6-os átlaggal, hat góllal és ugyanennyi assziszttal járult hozzá a bajnoki és kupaarany megszerzéséhez, a BL-ben három góllal zárt (a Milannak kétszer is beköszönt); ráadásul van Basten is alapemberként számol vele a holland válogatottban, sőt, Phillip a finnek, a románok és az andorraiak ellen eredményes is tudott lenni a VB-selejtezőkön! A rutinos középső védőként és védekező középpályásként is megbízható teljesítményt nyújtó veterán így a 2006-os németországi világbajnokságon méltóképpen búcsúzhat a futball világától. Rutinja megfizethetetlen a válogatottban és a PSV-ben is, de rúgótechnikája sem kopott meg: a bajnokságban a NAC Bredának például a félpályáról talált be!
1988/89
AZ
15
4
 
1989/90
AZ
35
4
 
1990/91
Vitesse
8
0
 
1991/92
Vitesse
33
3
 
1992/93
Vitesse
34
6
 
1993/94
Vitesse
33
11
 
1994/95
Vitesse
29
5
 
1995/96
PSV
29
12
UEFA
8
2
 
1996/97
PSV
34
8
KEK
4
1
 
1997/98
PSV
32
11
BL
6
1
1998/99
Barcelona
36
12
BL
5
0
1999/00
Barcelona
35
6
BL
14
2
2000/01
Barcelona
35
3
BL+UEFA
5+8
1+0
2001/02
Barcelona
34
2
BL
14
0
2002/03
Barcelona
29
3
BL
10
2
2003/04
Barcelona
36
5
UEFA
7
1
2004/05
PSV
29
6
BL
12
3
6.57
2005/06
PSV
33
10
BL
8
1
6.73
    
 

A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik