John Terry életrajza

nemzetisége:
angol
46/4
születési hely:
Barking, London
ideje:
1980.12.07.
pozíció:
középhátvéd
magassága:
184 cm
súlya:
75 kg
korábbi klubjai:
Chelsea, Nottingham Forest
sikerei:
angol bajnok (2005, 2006), angol Ligakupa-győztes (2005, 2007), Charity Shield-győztes (2005), FA Kupa-győztes (2007), Eb-résztvevő (2004), vb-résztvevő (2006), a hónap játékosa a Premiershipben (2005.01.), az Év játékosa Angliában (2005), az Év csapatának tagja a Premiershipben (2003, 2004, 2005, 2006), a BL legjobb hátvédje (2005, 2008), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2005), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2005), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2005), az Év harmadik legjobb játékosa az El País szerint (2005), az Év hátvédje a Premiershipben (2006), az Év álomcsapatának tagja a FIFPro szerint (2005, 2006), a vb álomcsapatának tagja (2006)


A zord arcú angol középhátvéd nagy utat futott be: pár éve még a Chelsea-szurkolók is kifütyülték néhanapján, ha gyengébb formája miatt elkerülhető gólokat kaptak; most pedig már a válogatottat is tartalékosnak tartják ha Terry hiányzik! Egyébként korunk klasszis angol hátvédei közül ő az egyetlen, aki az igazi régisulis-stílus képviselője, aki továbbvitte az Adams-Pallister-féle darabos-sarabolós, egyszerűségre törekvő vonalat.

A London egyik külső kerületében született Terry a Chelsea saját nevelésű játékosának számít, s az ificsapatok "kijárása" után 1998 Karácsonyán mutatkozhatott be a nagyok között a Southampton elleni bajnokin, még a játékosedző Gianluca Vialli (akit pedig egy edzésen alaposan lerúgott!) edzősége idején. Hosszú utat tett meg a kis Johnny a profivá válásig, hiszen a komor Barkingban egy rideg szociális lakásban nőtt fel, majd 11 éves korától a kékeknél járta végig az inasok szokásos WC- és cipőpucolással feldobott életét - egyébként abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy a csapatkapitány Dennis Wise csukáit gondozhatta, aki mindig adott a kissrácnak 25 fontot ha gólt lőtt velük! Első három profiévében viszont eufemisztikusan szólva sem aratott osztatlan sikert Terry működése, egyszer két hónapra kölcsön is adták a Nottingham Forestnek, ám Ranieri alatt (Leboeuf sérülése idején, azaz némileg kényszerből) megkapta a bizalmat. Terry hálából klasszis hátvéddé nőtte ki magát: nem csak védőmunkája volt elsőrangú, de az egykori középpályás rendre fontos gólokat is szerzett. 2001-ben futott be igazán, hiszen ő lett az Év ifijátékosa a kékeknél s 22 összecsapáson vetették be a nagyok között. A következő évben alaposan belehomorított: összesen több mint félszáz tétmérkőzést játszott az 5. helyen végzett klub színeiben, s főleg a FA-Kupában ment neki: a negyeddöntő és az elődöntő győztes gólját is ő szerezte. Igaz, a fináléban az Arsenal ellen már ő sem segíthetett. Természetesen bekerült az angol utánpótlás-válogatottakba is, sőt, az U-21-es együttesnek ő lehetett a kapitánya! 2003 nagy éve volt: Desailly sérülése idején Ranieri odaadta neki a Chelsea csapatkapitányi karszalagját s érett játékának köszönhetően Eriksson a válogatottba is behívta.

Terry 2003 júniusában Szerbia-Montenegró ellen esett át a tűzkeresztségen, bár előtte már a törökök és a lichtensteiniek elleni Eb-selejtezőkön is a keret tagja volt. Ám nem sokáig kispadozott: Rio Ferdinand sérülése miatt beugorva a makedónok ellen már a mezőny legjobbjának választották meg az újságírók! Röviddel a kontinenstorna előtt viszont megsérült, ám extragyorsan felépülve a második csoportmérkőzéstől kezdve végig a pályán volt, egészen a portugálok elleni vesztes büntetőpárbaj befejezéséig. Nagy szükségük is volt rá az albioniaknak, hiszen Rio Ferdinand eltiltását töltötte, Woodgate és Southgate pedig sérülésük miatt el sem utazhattak Portugáliába. Klubjában is egyre fontosabb szerepet töltött be: három góllal járult hozzá az Arsenal üldözéséhez, akiket a BL-negyeddöntőben sikeresen kiütöttek, ám a Monaco végül is útját állta Abramovics európai dominancia-vágyainak az elődöntőben. John, akinek egyébként testvére is profi labdarúgó a Yeowil Townban, egyike az angol futball jövőbeni csapatkapitány-jelöltjeinek, hites bizonyítékául annak, hogy nem csak eszetlen vásárlásokkal, hanem tudatos és főképpen türelmes neveléssel is lehet sikereket elérni. Pedig elég lassan nőtt be a feje lágya: egyszer csapattársaival, Judy Morrisszal és Des Byrne-nel botrányt okozott Knightsbridge-i Wellington Klubban 2002 tavaszán, ezért az év augusztusáig eltiltották a válogatottbeli szerepléstől, így aztán ki kellett hagynia a 2002-es világbajnokságot... Amikor az EURO2004 alatt Portugáliában tanárian irányította az oroszlánosok védelmét, remeklése előrevetítette azt, hogy Mourinho kezei alatt a csapatkapitány a liga egyik legjobb védőjévé növi ki magát, aki egyben a légtér ura is: a bajnokságban három, a BL-ben négy góllal zárt.

A szezon végén pedig véglegesen megkoronáztatott: másodszor is bekerült az Év válogatottjába, az osztályzatok alapján a Premiership második legjobb labdarúgója lett Vieira mögött, májusban pedig a profi focisták őt szavazták meg az Év játékosának! (Előtte poszttársai közül éppen nagy kedvence, Gary Pallister nyerte meg ezt a versengést, még 1992-ben.) Szintén elismerésképpen hat, hogy a kékeknél az övé a legmagasabb fizetés Lamparddal együtt (60-60 000 font hetente) s nemrégiben az angol szurkolók egy internetes szavazáson őt tartották legméltóbbnak arra, hogy a válogatott csapatkapitánya legyen! Egyedüli csalódás a BL-arany elmaradása volt számára, de végül is az 1:1-es döntetlen sem rossz eredmény: a Barca elleni győztes góljáról az ellenfél állította hogy szabálytalan (Valdezt lökték), a Pool elleni kiesés után pedig ő fakadt ki keserűen Garcia fantomgólja ellen... 2005 végén bekerült az Év európai álomcsapatába is: "A világ egyik legjobb klubjának "gerincéhez" tartozik, feladatát közmegelégedésre látja el (és teljesíti túl) a 25 éves középső védő, aki saját nevelésű játékosként és csapatkapitányként a Chelsea-szurkolók egyik nagy kedvence. Kitűnően helyezkedik, kiváló fejjátékát fontos gólokkal is kifejezésre juttatta. Angol bajnok és Ligakupa-győztes lett a londoni csapatban, a BL 2004-2005-ös idényének legjobb hátvédjévé választották, a Premier League-ben a társai voksolták a legjobbnak, a válogatottal kiharcolta a világbajnoki indulást" - szólt az indoklás. A mindenható tulaj, Abramovics is elégedett lehet középhátvédével, hiszen őt vitte el a keretből Lampard mellett egyik jachtjára egy kellemetes kis földközi-tengeri-kéjutazásra.

Eriksson is egyre komolyabb szerepeket oszt rá: Terry három Eb-selejtező után hat világbajnoki kvalifikációs mérkőzésen szerepelt, s különösképpen az osztrákok és a lengyelek ellen volt fontos szerepe a pontszerzésben. A felkészülési mérkőzések során a magyarok ellen gólt lőtt, de Jamaica kivégzése közben megsérült. A Paraguay elleni nyitómérkőzésre összedrótozták őt az orvosok, a világbajnokságon tehát alapember lehetett Rio Ferdinand oldalán, bár fura módon a válogatottban messze nem olyan domináns teljesítménye, mint klubcsapatában jóval gyengébb társak között, több gyermeteg hibát is vétett a csoportmérkőzések alatt. Hiányoztak a Chelsea-ben megszokott felfutásai és gólveszélyes fejesei is. Legmagabiztosabban talán a számára fantomsárgát hozó portugálok elleni negyeddöntőben futballozott, szerencséjére Figóék - nem túl okos módon - főleg ötlettelen beívelésekkel próbálkoztak, s ezeket a Terry vezette védelem magabiztosan hárította, nem úgy, mint a svédek ellen. Igaz, a vb egyik legszebb mentése az ő nevéhez fűződik: Stern John Robinsonon már túljutó fejesét egy csodálatosan merész ollózással rúgta ki a gólvonalról! Összességében elégedett lehet németországi produkciójával, bekerült a torna 23 fős All-Star csapatába is. Az új szövetségi kapitány, Steve McClaren Beckham helyett Terryt tette meg csapatkapitánnyá - ennek a posztnak Albionban sokkal nagyobb tekintélye van, mint máshol. "Kiválasztani a csk-t az egyik legfontosabb döntés, amit egy edző hozhat - nyilatkozta a mester. - Azt hiszem Terry személyében megtaláltam a megfelelő embert." Terry nem is maradt hálátlan: a görögök elleni mérkőzésen, McClaren debütálásán ő szerezte az első találatot, ami után boldogan csókolta meg - no nem edzőjét, hanem a csapatkapitányi karszalagot.

Időközben Peter Kenyon, a kékek mindenható igazgatója megkezdte vele a szerződéshosszabbítási tárgyalásokat, aminek során a Mourinho-kedvenc Terry és ügynökserege mesés, heti 150 000 fontos fizetést harcolt ki! Ha az egyéb reklámbevételeit is hozzávesszük, akkor évi 9 millió fontot kap a klubtól a bekk. Ha Beckset már nem számítjuk futballistának, akkor Terry a legjobban kereső labdakergető. Csak a viszonyítás kedvéért: Sevcsenko és Ballack heti rongyos 130 ezret kap, a riválisoknál pedig a heti 100 000-et kapó Gerrard, a 120-ig jutó Henry és a szégyellnivaló 90-et hazahordó Rooney a fizetési lista vezetője. Persze zseniális védőmunkája miatt eme kényeztetés: hogy mennyire fontos szerepet is tölt be a Chelsea-ben, az legjobban téli hátcsigolyaműtétje idején látszott meg, amikor a kékek védelme a magar válogatottéval "vetekedett". Terry jó játéka ellenére mégis akkor került az újságok címlapjára, amikor Cech és Cudicini sérülése miatt a Wigan elleni bajnokit kapusként fejezte be.

A 2006-07-es idényt sérülései, a következőt klubja szürkébb szereplése és a válogatott kudarca tette keserűvé, 2007 decemberében ráadásul az arsenalos Emannuel Eboue úgy rálépett lábára, hogy három csontja is eltört az angolnak. Két és fél hónap múlva tért vissza, májusban saját kapusa, Petr Cech taglózta le, de a BL-döntőben már szerepelt. Nem kellett volna: éppen ő hagyta ki a sorsdöntő labdát a büntetőpárbajban...

Terry profivá válásával kisebbfajta csoda része lett: a Senrab nevű iskolai klubban együtt játszott valaha a később arsenalos és chelsea-s Ashley Cole-lal, a villás Samuellel és Bobby Zamorával, a válogatott Koncheskyvel, a sarkantyús Ledley Kinggel és klubtársával, Jermain Defoe-val!!! Egyébként a tizenéves Terryt Sir Alex Ferguson is szerette volna anno leigazolni, volt is az akkoriban még középpályást játszó fiú a Manchester Unitednél egy párnapos próbajátékon, de végül is nagy kedvencéhez, a Chelsea-hez írt alá. Nem véletlenül mondta róla igazi felfedezője, az olasz Ranieri: "Terrynek kék vér folyik ereiben!".