A szimpatikus olasz hálóőr 2004 tavaszán nagy lehetőséget kapott az élettől Cudicini sérülésével: bekerült a csapatba s bár tulajdonképpen jól védett, de Abramovics mindenáron egy nagy kapust akart igazolni, így hősünk kölcsönbe a svájci Grashoppershez került.
Marco a Lumezzane Calcio neveltje, s itt figyelt fel rá az első osztályú Atalanta, ahol azonban nem fért be a kék-feketék kezdőjébe a helyi legenda Walter Zengga és Angelo Pagello mögött, így több csapathoz is kölcsönadták őt. Megfordult a Pisában, a Pratóban és a Ravennában is mielőtt 1997 nyarán a Sampdoria le nem igazolta. Itt is csak 10 mérkőzést kapott két év alatt, míg a Samp ki nem esett a Serie A-ból. Ezután a második ligás AS Lucchese látott benne fantáziát, ahol végre alapember lehetett: 33 meccsen bizonyított az olasz harmadik vonalban. Megtetszett "munkája" Luigi del Nerinek, aki a Chievóhoz vitte. Valószínűleg egyikük sem gondolta, hogy mekkora sikerük lesz a sárga-kékekkel, akikkel két évet is a dobogó alján töltöttek nagy meglepetésre a Serie A-ban.
Kettejük közül a kapus hagyta el hamarabb a klubot: Abramovics egyik első meglepő igazolása volt, amikor 160 000 fontot fizetett a második szakaszában is 10 élvonalbeli mérkőzésen szerepet kapott kapuvédőért, s hároméves szerződést kötöttek vele. Akkoriban azt nyilatkozta a szimpatikus Carlo, hogy valóra váltak álmai, ám csak tavasszal, Cudicini és a veterán Sullivan sérülése miatt állt a kapuba a bajnoki hajrára és a BL végjátékára. Produkciója nem, de a csapat szereplése annál inkább csalódást okozott, s Abramovics leigazolta elé a cseh Cecht is. Carlo nem akarta a szezont a lelátóról nézni, s a gyönyörű Svájcban tölthette az őszt Jehle mögött a Grashoppers kispadján, majd télen az angolok hazaengedték őt a Salernitanába egy újabb kölcsönidényre.
