Christian Vieri

Christian Vieri

nemzetisége:
olasz-ausztrál
55/21
születési hely:
Bologna
ideje:
1973.07.12.
pozíció:
támadó
magassága:
185 cm
súlya:
82 kg
korábbi klubjai:
Prato, Torino, Pisa, Ravenna, Venezia, Venezia, Juventus, Atletico Madrid, Lazio, Internazionale, AC Milan, Monaco, Sampdoria
sikerei:
európai Szuperkupa-győztes (1997), Világkupa-győztes (1997), UEFA-kupa-győztes (1999), Európa-bajnoki ezüstérmes (2000), olasz bajnok (1997), vb-résztvevő (1998, 2002), Eb-résztvevő (2004), spanyol gólkirály (1998), olasz gólkirály (2003), az Év futballistája Olaszországban (1999, 2002), ötödik a FIFA Év játékosa-szavazásán (1999), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (1999), az Év csapatának tagja a Serie A-ban (1999, 2002, 2003, 2004), az év csapatának tagja az ESM szerint (1998, 2002, 2003), a FIFA-világválogatott tagja (1999)

Vieri volt a XX. század végének egyik legnagyszerűbb csatára, azonban fura módon igazán sem klubcsapataival, sem a válogatottal nem ért fel a futball legnagyobb csúcsaira. Pedig 1998 és 2004 között nem volt hozzá hasonlóan termelékeny csatár a topligákban! Sajnos már túllépett zenitjén, s nemsokára újra szegényebbek leszünk egy legendával...

Az olasz-argentin származású, de Ausztráliában felnőtt Bobo - akinek öccse, Max is Itáliában játszik, a Juve játékosaként a 2. ligás Ascoliban - a világ egyik legjobb, leggólerősebb csatárává nőtte ki magát: a végletekig kihasználja tankszerű testét, remekül fedezi a labdát s pontosan, erősen tüzel, vagy cselezi ki a kapust, akár két hátvéddel is a nyakán. A ballábas csatár édesapjának, Robertónak köszönheti tehetségét és becenevét, aki megfordult a Sampdoria, Fiorentina, Juventus, Roma, Bologna csapataiban is: s tőle örökölhette nyugtalan természetét: 1992 és 1999 között 9 klubban is játszott az érzékeny és sértődékeny ifjú!

Fizikai mutatói elképesztők voltak fénykorában: a 30 métert 3.9 alatt futja, 46 cm a tiszta súlypontemelkedése (a csúcstartó az ex-Milános Ruud Gullit 60 cm-rel, Adrianónak 40 sincs), s 12 másodperc alatt futja a 100 métert (Robbie Carlos 11 alatt). 16 évesen a sokadik osztályú Prato csapatában tűnt fel, ahol a Torino figyelt fel a nagydarab tinire. Itt sokáig nem mutatkozhatott be a nagyok között, csak 1991-ben esett át a tűzkeresztségen, majd hét mérkőzésen játszva egyetlen gólt szerzett két év alatt - kölcsön is adták a Pisa csapatába. A ferde tornyos városban sem váltotta meg a világot (18 meccs/2 gól), de Ravennában végre magára talált (32/12) 20 évesen. Következő nyáron megint költözött: következett a Venezia és 29 fellépésen 11 gólöröm; majd végre bemutatkozhatott a Serie A-ban: 1995-ben leigazolta az Atalanta, ahol 19 meccsen 7 gólt szerzett. Ez jó ajánlólevél volt az akkoriban csúcson lévő Juventusnak, ahol 23 alkalommal pályára lépve nyolc gólt és ezzel nemzetközi ismertséget szerzett.

Következő nyáron viszont Agnelli elnök nagy meglepésre eladta Bobót kb. 8 millióért a spanyol Atletico Madridnak (ekkor küldték el Ravanellit és Viallit is), ahol hősünk végre robbantott: spanyol gólkirály lett 24 meccsen szerzett 24 góljával, a helyére érkezett uru Fonseca pedig csak szenvedett Torinóban. Azután nyáron összeveszett edzőjével, az olasz (!) Arrigo Sacchival, így a néhai extravagáns elnök, Jesus Gil y Gil kirúgta Bobót, amit később biztosan százszor is megbánt... Vieri a Lazióig repült kb. 30 millió euró ellenében, ahol sérülései miatt csak egy tucatnyiszor inthette csendre az ellenfél drukkereit - következő nyáron érkezett az Inter 50 milliós ajánlata, s szokás szerint költözhetett a família. Milánóban felállította saját világcsúcsát, hiszen önmagához képest elképesztően hosszú ideig ott játszott az egy gyönyörű TV-bemondónő szívét is magáénak valló Bobo. Hiába, már ő is öregszik!

Jó üzlet lehetett annak idején őt költöztetni! Különösen szeret Francesco Antonioli kapus (7 gól) és szülővárosa, a Bologna ellen (8 gól) játszani (a háládatlan teremtése!). A válogatott csapatban is nélkülözhetetlen, szinte hihetetlen vb-mérlege: 1998-ban és 2002-ben minden fellépésén gólt lőtt. 2003-ban rengeteget volt sérült, pedig ha összeállt volna a Vieri-Adriani-Recoba-trió... Egyre többet pletykáltak arról, hogy a nyáron a Chelsea-be teszi át székhelyét, de végül mégis maradt, hiszen a kért 20 millió euró talán már túl nagy ár lett volna egy 31 éves csatárért. Nagy kár, hogy már idén betöltötte a 32. évét, azaz nemsokára vissza kell vonulnia. Érdekes módon, bár folyamatosan harcban állt a vezetőkkel, mintha megbékélni látszana sorsával, sőt, amikor 2004 őszén Adriano mellett a kispadra szorult, zokszava sem akadt!

Példaértékű volt hozzáállása, hiszen amikor egykori játékostársa beküldte a pályára, igyekezett tudása legjavát hozni s a döntetlenrekord eléréséhez 13 találattal járult hozzá, de Adriano sérülése idején a BL-ben már nem tudott bizonyítani. Bár a bajnokságban összekapart 6.21-es átlaga kiváló teljesítményt takar, Adriano és Martins mellett nem jósolt már magának sem nagy jövőt, s mivel nem fért össze renoméjával a kispad folyamatos koptatása, ezért (kevesebb mint 48 órával azután, hogy Massimo Moratti, az Inter tulajdonosa magabiztosan kijelentette: " Vieri és Mancini között nincsen semmilyen vita, Christian továbbra is a mi játékosunk marad") a csatár és a milánói klub közös megegyezéssel szerződést bontott. Sergio Berti, a játékos menedzsere mindössze hat percet tartózkodott Rinaldo Ghelfi Inter-alelnök szobájában: ennyi idő kellett ahhoz, hogy aláírják a papírokat, mely megállapodás értelmében Vieri július 1-jétől szabad játékosnak tekinthető.

Bobót egyébként 2006 nyaráig kötötte volna szerződés a kék-feketékhez és a kiszivárgott hírek szerint 9 millió eurót kapott az Intertől azért, hogy "lelépett" (jövőre 13 millió euró ütötte volna a markát). Kék-feketében hat év alatt 122 gólt szerzett: 102-t a bajnokságban, 12-t európai kupameccseken, nyolcat az Olasz Kupában. A sok találat ellenére csupán egy trófeát nyert: utolsó szezonjában Olasz Kupa-győztes lett a klubbal. A szakítás után bejelentkezett érte a Chelsea, a Tottenham, a Juventus és a Milan is, s Christian némileg meglepő módon éppen azt a klubot választotta, ahol a legnehezebb dolga volt: a Sevával, Gilardinóval és Pippo Inzaghival felálló városi riválishoz írt alá 2007. június 30-ig. Vieri szokása szerint nem adta fel a harcot, első hivatalos mérkőzésén máris gólt lőtt, a MU-nak. Ám később nem sok szerepet kapott, így a világbajnokság messze került tőle - hogy újra játsszon, formába és Lippi kapitány kegyeibe kerüljön, egy fél évre Monacóba igazolt.

Azonban a csodaszép városban éppen mire belejött, nagyon súlyos térdsérülést szenvedett, így négy selejtező és egy gól után lemaradt a világbajnoki aranyról. Július 6-án szabadon igazolható játékosként a Sampdoriához írt alá, de nem játszott ott egyetlen mérkőzés sem - miután a csatár hiába ajánlkozott fel a Juventusnak, felbontotta genovai kontraktusát is, majd augusztus végén aláírt az Atalantához. Egy nem akármilyen papírt: Vieri mindössze havi 1500 eurót fog keresni, de minden egyes rúgott gól után 100.000 euró üti majd markát! Ivan Ruggeri, az Atalanta elnöke abban bizakodott, hogy kétmilliót kell majd kifizetnie a veteránnak (mihelyst az felépül).

Szintén szomorú számára (is), hogy a válogatottban egykori mestere, Lippi nem igazán számolt már vele az ifjú titánok miatt - pedig milyen érdekes lett volna, ha a 2006-os németországi világbajnokságon ott lett volna az olasz-ausztrál-mérkőzés ő és öccse, Max, a sokszoros ausztrál válogatott is...

S képzeljük csak el, ha atyja után marad az argentin állampolgárságnál és például az 1998-as VB-n Batistutával játszik egy csatársorban!