Juninho Pernambucano Antonio Augusto Ribeiro Reis Júnior

nemzetisége:
brazil
44/7
születési hely:
Recife
ideje:
1975.01.30.
pozíció:
jobb oldali támadó középpályás
magassága:
179 cm
súlya:
74 kg
korábbi klubjai:
Sport Recife, Nautico, Vasco da Gama
sikerei:
Pernambucano állam ifjúsági bajnoka (1992), Pernambucano állam bajnoka (1994), Touloni Kupa-győztes (1995), brazil bajnok (1997), Rio de Janeiro állam bajnoka (1998), Libertadores-kupa-győztes (1998), Rio-Sao Paulo-kupa-győztes (1999), Mercosul-győztes (2000), a Klubvilágbajnokság ezüstérmese (2000), francia bajnok (2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008), francia Szuperkupa-győztes (2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007), Francia Kupa-győztes (2008), Copa America-résztvevő (2001), Konföderációs-kupa-győztes (2005), vb-résztvevő (2006), Pernambucano állam bajnokságának legjobb játékosa (1994), a legjobb Brazíliában játszó középpályás (2000), a brazil bajnokság bronzlabdása (2000), az Év csapatának tagja Franciaországban (2003, 2004, 2005, 2006), az Év idegenlégiósa a Ligue 1-ben (2004, 2005, 2006), Pernambucano állam bajnokságának legjobb játékosa (1994), a legjobb Brazíliában játszó középpályás (2000), a brazil bajnokság bronzlabdása (2000), az Év játékosa Franciaországban (2006), az Év csapatának tagja Franciaországban (2003, 2004, 2005, 2006), az Év idegenlégiósa a Ligue 1-ben (2004, 2005, 2006)


Juninho Pernambucano, bár kétségkívül klasszis játékos, érdekes módon sokáig csak másodvonalbeli középpályásként tarttatott számon, hiszen mind klubjában, mind válogatottjában csak "kiscsillag" volt, pedig nagyon hasznosan és gólerősen játszott három éven keresztül is az egyre inkább felemelkedő Lyonban. Szegénynek névválasztása is jól jelezte ezt: eredeti neve Juninho, de mivel a Vasco da Gamában együtt játszott a törpe irányítózseni világbajnokkal, Juninhóval, hogy ne keverjék őket össze, elkeresztelték hősünket Juninho Pernambucanónak szülőállama után. 2005-ben viszont elérte végre az annyira áhított világhírnevet, hiszen főleg Roberto Carlost is elhomályosító bombaerejű szabadrúgásai miatt napjaink legjobb középpályásai között emlegetjük őt!

Antonio Augusto Ribeiro Reis Júnior, azaz Juninho (művésznevét a Junior becézett alakjából képezte) Recifében született, s a helyi Sport Recife utánpótláscsapataiban kezdett el futballozni, majd ahogyan ez arrafelé megszokott, belekóstolt a teremlabdarúgás világába is a Nautico együttesében. A parketten tökéletesre csiszolta technikáját, s ennek később nagy hasznát vette, amikor 17 esztendősen visszatért az SR-be, ahol korosztályos csapatával rögtön megnyerte az állami pontversenyt. A szárnyait bontogató középpályás az ificsapat legjobbjaként egy esztendő múlva már a nagyok között szerepelt, így 19 évesen máris kétszeres állami bajnoknak vallhatta magát, sőt, egy választáson megkapta az Év játékosa címet is! A kis klubból hamar ki is emelte ki őt az egyik legnagyobb brazil egyesület, a Vasco da Gama, ahol nagyon jó helyre került a 20 éves játékos, hiszen a piros-fekete-fehérek akkoriban élték sokadik fénykorukat, lettek állami és országos bajnokok, Mercosur Kupa-győztesek; és sikereik csúcsán, 1998-ban, éppen a centenáriumon, elhódították a Libertadores Kupát is. A tokiói Világkupa-döntőben a Real Madriddal játszhattak, ám Raúlnak köszönhetően a végén a spanyolok örülhettek. Egyébként igazán klasszis társaság jött össze a gályásoknál: a csatársorban az "Állat" Edmundo, Euller, "Baixinho" Romario, Viola; a kapuban a válogatott Carlos Germano; a védelemben Felipe, Odvan, Mauro Galvao, Rafael, Juninho Baiano és az 1994-es világbajnok Jorginho; a középpályán Dedé, Amaral, Juninho, a később herthás Gilberto, Miranda parádézott - csupa válogatott játékos! Ezért is becsülendő nagyra, hogy a tapasztalatlan ifjonc ebben az erős gárdában is meglehetősen sokat és olyan jól játszott, hogy bekerült a brazil utánpótlás-válogattakba is. Csapattag volt az 1995-ös touloni hagyományos tornán majd az atlantai előolimpián is olyan társak, mint Bordon, Roberto Carlos, Caio, Dida, Flavio Conceicao, Jamelli, Zé Maria és Savio között - meg is nyerték mindkettőt.

1997 után már a legjobb otthol szereplő brazil középpályások között emlegették, s két év múlva már a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott Dél-Korea ellen. A nemzeti csapat középső sorát Rivaldo, Flavio Conceicao, Zé Roberto és ő alkották akkoriban - de mint a cikk elején leszögeztük, Juninho amolyan másodvonalbeli játékosnak számított odahaza, így csak egyetlen Copán vehetett részt, a VB-ről nem is álmodhatott, bár két selejtezőn azért pályára léphetett Scolari selacaójában, Venezuela meg is rezgette Angelucci hálóját. Gólerőssége - klubjában hat év alatt 291 mérkőzésen 56 gólt lőtt - Európába is elvitte hírét, s a jövő nagy sztárját benne először felismerő Bernard Lacombe, a Lyon akkori edzője le is igazoltatta őt a vezetőkkel. JP szerződése éppen lejárt, azaz ingyen válthatott klubot - igaz, a Vasco vezetői nem így látták a dolgot, emígyen féléves huzavona után, ami alatt Juninho természetesen nem léphetett pályára, a FIFA-nak kellett kimondania az Áment a szerződésre. A középpályás tökéletes passzaival és bombaerős szabadrúgásaival (a jogászoknak köszönhetően) Frankhonban riogathatta ellenfeleit: ideérkezése óta a lyoniak ki sem engedték kezükből a bajnoki címet, s ebben neki is óriási szerepe van. Első szezonjában még csak öt bajnoki gólt lőtt, de a következő évben 13 találatával házi gólkirály lett s 2004-ben összesítésben ezt is überelni tudta, majd az áttörést hozó következő szezonban beállította egyéni rekordját. Csodálatos cselei, elfutásai, lövőereje a lyoni közönség első számú kedvencévé tették, s szinte minden nyáron hallottunk arról, hogy a csillag elhagyja a piros-kékeket, de ő mindeddig hűséges maradt. Bár sok nagy olasz és spanyol klub érdeklődött iránta, JP nagyon jól érzi magát Franciaországban: "Remélem, hogy az elnökség is úgy gondolkodik, ahogy én, és meghosszabbítják a megállapodásomat. Szeretném, ha pályafutásomat itt fejezhetném be. De természetesen minden rajtuk múlik, ám velem könnyű lesz megegyezniük a továbbiakban" - nyilatkozta 2005 nyarán.

Aulas elnök nem is pazarolta el akkor már legféltettebb kincsét, így egy 2008-ig szóló szerződés fölött parolázhattak a felek, ami egyben azt is jelenti, hogy a futballista egészen 33 koráig, azaz fénykora várható végéig marad szeretett Olympique-jénél. Remek formája nem kerülhette el Perreira szövetségi kapitány figyelmét sem: Pernambucano 2004-től szinte az összes válogatott mérkőzésen ott lehetett, láthattuk Budapesten is - nagy bánatára azonban a klub vezetői nem engedték el a Copa Americára, így kimaradt ebből az aranyéremből is. Összesen tizenegy mérkőzésen játszhatott abban az évben a Selacaóban, s talán ez kárpótolhatta a sok csalódásért, főleg, hogy a franciák, németek és az örök rivális argentinok ellen is a kezdőben kapott helyet! 2005-ben negyedik bajnoki címét megnyerve tagja volt a németországi Konföderációs Kupára utazó brazil keretnek is, s ha az elővilágbajnokságon nem is volt kezdőember, de a görögök ellen negyedóra is elég volt számára, hogy egy bődületes szabadrúgásgóllal bevegye Nikopolidisz hálóját. Az argentinok elleni döntőben is pályára lépett, ám csupán öt percre - mentségére legyen szólva, olyan vetélytársakkal harcolt a vb-csapatba kerülésért mint Kaká, Zé Roberto, Robinho vagy Julio Baptista! A Lyonban immáron nélkülözhetetlen, az SOS falvakat bőkezűen támogató Juninho nem csak pontos passzaival és hasznos mezőnymunkájával véteti észre magát, középpályás létére a Lyon házi gólkirálya lett 2003-ban és 2005-ben is, ráadásul 2003 óta nem lehet kiszorítani Franciaországban az Év csapatából! A Konföderációs Kupáról hazatérve ősszel bombaformában futballozott a Ligue 1-ben és a BL-ben is - elcsépelt ugyan az előbb használt határozószó, de például az a gól, amelyet Iker Casillas hálójába ragasztott, önmagáért beszél. Nincs játékos a Földön, aki jobban rúgta volna nála és Ronaldinhónál 2005-ben a szabadrúgásokat, volt olyan mérkőzés, amikor Juninho 40 méterről is betalált!

"Amikor odalép a leállított labdához, lelki szemeimmel már látom is, hogy eredményes" - áradozott róla honfi- és csapattársa, Claudio Caçapa.
"Soha nem vagyok elégedett. Edzések után kint maradok Gregory Coupet-val és a szabadrúgásokat gyakorlom, pontosan úgy, ahogyan Zico és Roberto Dinamita, gyermekkori bálványaim tették" - árulta el varázslatos góljainak nagyon is kézenfekvő titkát. Hogy erre mifelénk miért nem jöttek újra rá? "A bombázó az Aranylabda-szavazáson a nagyon jónak mondható 12. helyen végzett, az uefa.com szerint pedig ő volt a BL negyedik legjobb támadó középpályása - ha ezek sem hatják meg Parreira szívét az első és egyben utolsó világbajnokságára készülődő 31 éves játékos kerettagságát illetően, akkor semmi... Mindenesetre az a tény, hogy a futballista 11 selejtezőn is részt vett, Bolíviában pontot érő gólt szerzett, azért enged sejtetni valamit" - írtuk róla a vb előtt. Németországban a kispadon kezdett, a harmadik csoportmérkőzésen kapott először lehetőséget, de akkor kezdőként. Juninho remek játéka mellett lőtt egy csodálatos gólt is, így Ghána ellen 30 percet futballozhatott, a franciák ellen pedig ismét végigjátszotta a 90 percet. Szabadrúgásai viszont rendre besültek, szürke játékával bizony nagy rész vállalt a kiesésből. A torna után bejelentette visszavonulását, mondván, most már jöjjenek a fiatalok. Klubjában, csapatkapitányként most már teljes erejével a BL-sikerre koncentrálhatott, ám hiába játszott kiválóan, öt mérkőzésén öt gólpasszt kiosztva és egy gólt rúgva, még a legjobb nyolc közé sem jutottak. "Egy illúzió foszlott szerte ezzel a kieséssel. Remélem, a fiatal Lyon-játékosoknak sikerült tapasztalatokat szerezniük a sorozat folyamán, s nekik egyszer megadatik az, ami nekem sosem - BL-döntőn játszhatnak majd. A magam részéről ezzel a BL-búcsúval befejezettnek tekintem a szezont. Természetesen becsületből lejátszom a bajnoki és a Francia Kupa-összecsapásokat is, de hogy őszinte legyek, ezeken a találkozókon már nem leszek motivált." - nyilatkozta szomorúan a Roma elleni kudarcot követően.

Juni később játékos-megfigyelőként futhat majd be nagy karriert: még a 2002-es vb előtt hónapokig rágta a lyoni vezetők fülét, hogy igazolják le Gilberto Silvát, válogatottbeli társát - a világbajnoki cím előtt fillérekért megtehették volna ezt, utána viszont az Arsenal 8 millió eurós ajánlatával nem versenyezhettek. Egyébként egy aligha megdönthető világrekord büszke tulajdonosa: 1999. szeptember 7-én Porto Alegrében pályára lépett a brazil-argentin rangadón, majd a zuhanyzóban tett villámlátogatás után gyorsan elrepült Montevideóba, ahol a Vasco da Gama vendégeskedett a National otthonában, s JP az időeltolódást kihasználva a második félidőre beesve ott is futballozott egy jót .