Lúcio portréja

nemzetisége:
brazil
76/3
születési hely:
Brasília
ideje:
1978.05.08.
pozíció:
középhátvéd
magassága:
188 cm
súlya:
81 kg
korábbi klubjai:
Bayer Leverkusen (1/2001-04), Internacional (1998-2000), Clube Regatas Guara (1995-1997), Planaltina EC
sikerei:
világbajnok (2002), Rio Grande állam bajnoka (1997), olimpiai résztvevő (2000), BL-döntős (2002), német bajnok (2005, 2006, 2008), Német Kupa-győztes (2005, 2006, 2008), német Ligakupa-győztes (2004, 2007), olimpiai résztvevő (2000), Konföderációs Kupa-résztvevő (2001, 2003, 2009), német Ligakupa-győztes (2004), Konföderációs Kupa-aranyérmes (2005), a legjobb Brazíliában játszó hátvéd (2000), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2002), az Év Bundesliga-csapatának tagja (2001, 2002, 2003, 2004, 2005), az Év játékosa a Bundesligában (2004), az Év hátvédje a Bundesligában (2006), Fair-Play-világrekorder (386 percen át nem szabálytalankodott a 2006-os vb-n)


A Bayern München és a brazil válogatott, a selecao védelmének oszlopa, Lúcio, a Bundesliga legjobb középhátvédjévé nőtte ki magát az elmúlt években, nem véletlenül üldözik őt éveken át Európa topklubjai: magas testfelépítéséhez képest igen gyors, labdabiztos, kőkeményen fog embert, ráadásul az ellen kapuja előtt sem jön zavarba.

A brasíliai születésű Lucimar da Silva Ferreira a Planaltina együttesében tanulta meg az alapokat, majd 1995-ben, tizenhét évesen kötötte meg élete első profiszerződését a Clube Regatas Guaranival. Három évet töltött el itt, mielőtt leigazolta volna a Porto Alegre-i Internacional együttese. 1999-ben lett alapember a piros-fehéreknél (előtte, a középpályán szerepelt a nemzeti legenda, az egyesek szerint antifutballista Dunga, akitől rengeteget tanult a tapasztalatlan és néha még túl heves Lúcio), és a pelyhes állú bekk remek játékára felfigyeltek a nemzeti tizenegy válogatói is. A fiatal középhátvéd bekerült a 2000-es olimpiai csapat és a nagyválogatott keretébe is. Vanderlei Luxemburgo, aki mindkét gárda szövetségi kapitánya volt akkoriban, Chile ellen dobta be először a mélyvízbe hősünket, majd az ausztráliai olimpián a brazil fiatalok Lúcióstól, Ronaldinhóstól, Luis Fabianóstól, Alexestől és Géovannistól együtt is leégtek.

Hősünk odahaza ennek ellenére is párját ritkította – szó szerint, ugyanis egy edzésen komolyan összeverekedett játékostársával –, de abban a bajnoki szezonban már ő lett a legjobb otthonjátszó hátvéd! Az új szövetségi kapitány, Émerson Leao első mérkőzésén, Kolumbia ellen a kezdőcsapatba állította Lúciót, aki gyakorlatilag azóta kihagyhatatlan a selecaóból. Természetesen stabil válogatottként (mi sem természetesebb) hamarosan Európába költözhetett: 2000 decemberében érte és az argentin Diego Placentéért a Bayer Leverkusen 9 millió eurót fizetett (a Barcelona is kivetette rá hálóját, ez volt az árverseny felhajtó ereje), ezzel kétszeres társbérletben mindkét egyesület történetének legdrágább játékosa lett.

A szokatlan időjárás, játék- és életstílus ellenére gyorsan beilleszkedett a germán futballba, emellett honfitársai, Robson Ponte és főleg Zé Roberto személyében nagyon jó barátokra is lelt. A rövid akklimatizálódást aláhúzandó harmadik német bajnokiján, az 1. FC Köln ellen duplázni tudott, végül kiváló védőmunkája mellett öt gólig jutott első (fél)szezonjában. Bár a klub vezetői igyekeztek távol tartani őt a válogatott mérkőzésektől (pl. nem engedték el a kolumbiai Copára annak veszélyessége miatt, majd visszarendelték a Panama elleni barátságos mérkőzésről, mondván, teljesen fölösleges ott lennie), alapember volt harmadik szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari csapatában is.

Igazából 2002-ben figyelt fel Lúcióra a nagyvilág: a Leverkusennel ezüstérmet szerzett a bajnokságban, bejutott a BL és a Német Kupa döntőjébe (a védő hét góllal segítette a gyógyszergyáriakat az európai menetelésben, a Pool elleni továbbjutást ért, a Real Madrid ellen pedig ő egalizált a skóciai fináléban); a nyári világbajnokságon pedig egyenesen korunk legnagyobb hátvédjei közé emelkedett, amikor is egyetlen percet sem mulasztva vezéralakja volt a magabiztosan aranyig masírozó brazil válogatottnak. Mindössze az angolok elleni mérkőzésen akadtak gyengébb pillanatai, Michael Owen góljánál bakizott.

Ekkor már természetesen Európa nagycsapatai is sorban álltak érte a Real Madridtól a Barcán át a Juventusig, ám ennek ellenére mindannyiunk mély döbbenetére maradt még két, sok csalódást és sérülést hozó szezonon át Leverkusenben. 2004 nyarán, egy búcsúbronzérem és hosszas alkudozás után végül 12 millió euróért a Bayern München igazolta le s kötöttek vele hároméves szerződést, azaz pár éven belül a gyógyszergyáriak mindhárom ászát, Lúciót, Michael Ballackot és Zé Robertót is sikerült levadászniuk a bőrgatyásoknak. Első müncheni szezonja nem sikerült rosszul: a Bayern védelmi oszlopa a védők szezonvégi Kicker-ranglistán mindössze öt századdal lemaradva követte első helyezett honfitársát, Marcelo Bordont, és alaptagja maradt vb-re készülődő a nemzeti tizenegynek is.

Viszont akár csak kollégája, ő is átesett a bajnokság elején a klubváltás sokkján, hiszen a hatalmas termetű ex-leverkuseni bekk első pár mérkőzésén bizony igencsak szenvedett Robert Kovacék között! Bár tökéletesen debütált a HSV elleni idegenbeli bajnokin, a lehető legmagasabb, azaz 1-es osztályzatot kapta; de következő tíz mérkőzése tragikusra sikeredett, csak úgy röpködtek a csúnya 3.5-ösök! Sőt, a Leverkusen elleni teljesítményéről, amikor is úgy kaptak ki 3:0-ra az év mérkőzésén, hogy nyugodtan lehetett volna akár 7:0 is a végén, egészen biztosan nem mesél majd legendákat unokáinak.

Kovaccsal vállvetve a 'Gladbachtól elszenvedett vereségből is alaposan kivette részét, novembertől viszont már nem lehetett Lúcióra panasz, talán csak a Bochum elleni otthoni Tapalovics-féle fejesgólt lehet nyakába varrni, ám ettől eltekintve magasan a bajor védelem legjobbjaként fejezte be a szezont. A vezetők is így vélekedtek, nem véletlen, hogy Sammy Kuffourt és Kovacot is eladták mellőle és ősztől a Lahm-Ismael-Lúcio-Sagnol-kvartettben egyértelműen övé lett a főszerep. „Minden bizonnyal többször leend majd eredményes az ellen kapuja előtt, hiszen negatív rekordjaként mindössze három gólt lőtt 2005-ben - igaz, a Chelsea ellen kétszer is bepattant róla labda a hálóba, de emlékszünk még rá hogy melyikbe... Hogy máris milyen nagy sztár Münchenben, azt nagyon jól jelzi, hogy egy alkalommal keményen odanyilatkozott az érzése szerint őt elhamarkodottan lecserélő teljhatalmú Felix Magahtnak, aki büntetés és szó nélkül hagyta ezt!” – írtuk róla akkoriban.

Bár Lúcio többször is bizonytalankodott az idény során, ismét bajnokként és kupagyőztesként zárt, sőt, a Kicker ranglistáján a legjobb hátvédként; mindeközben 10 selejtező mérkőzésen segítette a vb-re vezető úton a válogatottat. Carlos Alberto Parreira kapitány természetesen a kezdőben számolt vele Juan párjaként, ám Lúcio már a horvátok elleni nyitómérkőzésükön gyengélkedett, az ausztrálok és a japánok ellen sem ment jobban neki, utóbbin kapott gól is az ő lelkén szárad. A ghánai csatárokat sem tudta egyértelműen levenni a pályáról, a villámgyors francia Thierry Henry-val pedig esélye sem volt felvenni a lépést, bár a kiesés nem írható az ő számlájára.

Az új szövetségi kapitány, Dunga is így gondolhatta, hiszen nem csak hogy ismét behívta keretébe az égimeszelő hátvédet, de még a csapatkapitányi karszalagot is neki adta oda egykori mentora. Németországban hősünk egyébként belépett a futball-rekorderek sorába, hiszen a vb-n 386 percig sem követett el szabálytalanságot – legalábbis a játékvezetők szerint –, egészen a franciák elleni negyeddöntőig. A 2008-09-es idényben sem lehetett rá panasz (a BL-ben még ennél is jobban ment neki), bár ezúttal, ha nem sokkal is, de lemaradt az Év csapatából.

A 2002-03-as idényben egy mérkőzésen megfordult a Leverkusen amatőrcsapatában is, amely a területi ligában harcol.