Steven Gerrard és a madridi kémek

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.04.04. 20:46
Címkék
Húsz évvel a Heysel-tragédiával fémjelzett 1985-ös BEK-döntő után első tétmérkőzését vívja kedden a Liverpool és a Juventus. A sorsolás utáni megrendült emlékezésnek mostanra jobbára átvette a helyét az ilyenkor szokásos esélylatolgatás, amelyből egyébként többnyire az olaszok jönnek ki jobban. A brit fogadóirodák egyértelműen sokkal nagyobb sanszot adnak nekik, de nincsenek illúziói az angolok vezetőedzőjének, Rafael Beníteznek sem.
"A Juve értelemszerűen a párharc favoritja, ezt nincs értelme tagadni. Riválisunknak a mienknél összehasonlíthatatlanul nagyobb a tapasztalata, továbbá kitűnőek a játékosai. Márpedig ritkán lát az ember rossz csapatban nagy egyéniségeket. Pavel Nedved és a többi klasszis remek együttest alkot, az összetartás teszi őket olyan veszélyessé, mint az olaszokat általában. Előre úgy számoltunk, hogy ők a legnehezebb ellenfelek, hát most az egyikük ellen kell megmutatnunk. Bevallom, akkor is óriási kihívás volna, ha a legerősebb összeállítás állna a rendelkezésemre, a jelenlegi problémák különösen nehézzé teszik a feladatot" - morfondírozott gondterhelten a spanyol tréner.

Lelkiállapota tökéletesen érthető, valóban rengeteg gonddal kell szembenéznie. A kulcsjátékosok közül Djibril Cissé, Dietmar Hamann, Xabi Alonso, Stephen Warnock, Neil Mellor és Harry Kewell küzd olyan sérüléssel, amely lehetetlenné teszi a szereplését. Mauricio Pellegrino és Fernando Morientes egészségi állapota irreleváns, ők egyébként sem léphetnének pályára a nemzetközi porondon. A felsorolásból tehát kiderül, hogy a "vörösök" egyetlen bevethető vérbeli csatára Milan Baros, mellette bizonyára a spanyol szélső, Luis García fog éket játszani. Sőt, Steven Gerrard is hajlandó lenne ilyesmire. "Kész vagyok rá, hogy elöl futballozzak, ha kell, bár nem érzem jól magam ebben a szerepkörben" - mondta a csapatkapitány.

Május 25-én kidrül, melyik csapat emelheti magasba az áhított trófeát
Május 25-én kidrül, melyik csapat emelheti magasba az áhított trófeát
Május 25-én kidrül, melyik csapat emelheti magasba az áhított trófeát

Steven Gerrard Spanyolországban játszó társaitól próbált tanácsokat kérni a Juventus elleni összecsapás elôtt
Steven Gerrard Spanyolországban játszó társaitól próbált tanácsokat kérni a Juventus elleni összecsapás elôtt
Steven Gerrard Spanyolországban játszó társaitól próbált tanácsokat kérni a Juventus elleni összecsapás elôtt
Gerrard egyébként nagyon szorgalmasan készül a meccsre, még arra is volt gondja, hogy a válogatott keretben kerítsen tanácsadókat. "A múlt héten, az azeriek elleni mérkőzés előtt beszéltem Beckhammel és Owennel. Alaposan kikérdeztem őket a Juventusról, és úgy vélték, a Liverpoolnak nincs miért félnie" - jelentette a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban az eszmecsere eredményét. (Azért a Real Madrid két angoljának véleménye érdekes, elvégre a Juve, ha csak hosszabbításban is, de kiejtette a csapatukat a BL-ből…)

"Természetesen tudom, nem mi vagyunk az esélyesek, de az utolsó pillanatig fogunk küzdeni. Nagyon várom már az összecsapást, a Bajnokok Ligája a legjobbat hozza ki belőlem. A legfontosabb, hogy idehaza ne kapjunk gólt, különben nagy bajba kerülünk" - tette hozzá Gerrard.

Készül az emlékmû

Sokan rosszallásukat fejezték ki amiatt, hogy a Heysel-tragédia tiszteletére még nem készült emlékmû Brüsszelben, nos, napra pontosan a huszadik évfordulón, május 29-én pótolják ezt a hiányosságot. Egy francia mûvész, Patrick Rimoux elképzelései alapján készül el az a 60 négyzetméteres napóra, amely az áldozatoknak lesz hivatott emléket állítani. Az alkotást olasz és belga kövekbôl készítik, és az elhunytak nevei mellett egy angol költemény is olvasható lesz rajta. „Emlékezni szeretnénk, és azt akarjuk, hogy sohase felejtsük el a szörnyû eseményeket” – mondta céljáról Rimoux.
Tanítványa értékelésével az egykori valenciai mester is egyetért. "Igenis van sanszunk. Az én dolgom, hogy megtaláljam a vetélytárs gyengeségeit, és kihasználjam azokat. Nekünk mindenekelőtt arra kell figyelnünk, nehogy gólt kapjunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy nulla nullára játszanánk, sőt" - így Benítez.

Nem lesz könnyű dolga, mert a Juventusnak jelen állapotában kevés a gyenge pontja. A sérülés - Ciro Ferrara, Olivier Kapo - és eltiltás - Alessio Tacchinardi - miatt hiányzó trió egyik tagja sem tűnik pótolhatatlannak. Visszatér viszont Pavel Nedved és Marcelo Zalayeta. Ami David Trezeguet-t illeti, neki nem jött rosszul, hogy elhalasztották a Serie A elmúlt hétvégi fordulóját: így nem kellett kockára tennie a legutóbbi világbajnoki selejtező során megrándult bokáját. Fabio Capello szakvezető azt mondta, a francia gólvágó keddre feltehetően úgy-ahogy meggyógyul. Más kérdés, hogy a kezdőbe így sem valószínű, hogy bekerül, de mondani sem kell, mint tartalék "csodafegyver" jól jöhet a kispadon.

Liverpool - Juventus
Liverpool, 20.45
V: De Bleeckere (belga)
A várható kezdőcsapatok:
LIVERPOOL: Dudek - Finnan, Hyypiä, Traoré, Carragher - Smicer, Gerrard, Biscan, Riise - Baros, Luis Garcia
JUVENTUS: Buffon - Zebina, Cannavaro, Thuram, Zambrotta - Camoranesi, Emerson, Blasi, Nedved - Del Piero, Ibrahimovic

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik