Carles Puyol portréja

Carles Puyol Saforcada
nemzetisége:
spanyol
72/2
születési hely:
La Pobla de Segur
születési dátum:
1978.04.13.
pozíció:
középhátvéd, jobbhátvéd
magassága:
178 cm
súlya:
80 kg
jelenlegi klubja:
Barcelona
korábbi klubjai:
La Pobla de Segur, Granollers, Barcelona B
sikerei:
spanyol bajnok (1999, 2005, 2006, 2009), spanyol Szuperkupa-győztes (2005, 2006), a Klubvilágbajnokság ezüstérmese (2006), BL-győztes (2006, 2009), Spanyol Kupa-győztes (2009), U-21-es Eb-bronzérmes (2000), olimpiai ezüstérmes (2000), vb-résztvevő (2002, 2006), Eb-résztvevő (2004), Eb-győztes (2008), Konföderációs Kupa-résztvevő (2009), az Év legjobb fiatal játékosa Spanyolországban (2001), az Év csapatának tagja Spanyolországban (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2002, 2005, 2006, 2008), az Év jobbhátvédje az UEFA szerint (2002, 2006), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2002, 2003, 2005), a BL legjobb hátvédje (2006), az Év csapatának tagja a FIFPro szerint (2007, 2008), az Év csapatának tagja a FIFA szerint (2008), az Eb álomcsapatának tagja (2008)

Napjaink egyik legnevesebb középhátvédje, emberfogója a katalán Carles Puyol, aki mindig szóba kerül, ha a drukkerek vagy szakemberek elszántságról, klubszeretetről, lelkesedésről, megbízhatóságról ejtenek szót.

A törzsgyökeres katalán családba született „Charlie” szülőhelyén, Lleida külvárosában kezdett el futballozni a La Pobla de Segur nevű kis klubban, de nagyon hamar a Barcelona akadémiájára, a Masiába került. Egy korcsoportban, egy csapatban játszott Gabrival, Thiago Mottával, Xavival, Luis Garciával, José Reinával, később Andrés Iniestával és Presas Oleguerrel. Velük került a felnőttek közé, többségükkel a válogatottba is. Már 1997-ben, 19 esztendősen tagja volt egy BL-mérkőzésen a profik keretének, de akkor, a Dinamo Kijev ellen csak a kispad volt osztályrésze.

Nem is volt könnyű dolga, hiszen akkoriban középen Miguel Angel Nadal és Fernando Couto, jobb szélen Abelardo, Michael Reiziger és Albert Ferrer állta útját kezdőbéli álmainak. Így aztán első bajnokiját a nagyok között csak 1999-ben vívhatta, addig a Barcelona B-ben edződött, míg lelkes játékára fel nem figyelt Luis van Gaal. Az öntelt holland szakember az új idény első fordulójában, a Real Madrid ellen, ráadásul idegenben vetette az akkoriban jobbhátvédként fungáló Puyolt, de a fiatal remekül helytállt Sávio ellenében, s hamar a szurkolók kedvence lett, kiszorítva Reizigert.

Két ok miatt lett hamar példakép: egyrészt kiváló „radír”, emberfogó lett belőle, aki a támadásokat is megfelelően tudta segíteni, másrészt sokszor ő volt az egyetlen katalán származású játékos a kezdőben. A következő évben világklasszissá nőtte ki magát, a Real elleni derbin, egymilliárd TV-néző szeme láttára levette a pályáról a disszidens Luís Figót. Tagja lett az U-21-es válogatottnak, akikkel 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert, novemberben a hollandok ellen a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Három vb-selejtezőn szerepelt, majd a deporos Manu Pablo sérülése miatt az ázsiai tornán négy mérkőzést kapott José Camacho kapitánytól.

Természetesen láthattuk őt a 2004-es Eb-n is, ahol szintén nem okozott csalódást, pedig középhátvédként és jobbhátvédként is helyt kellett állnia. Igaz, hozzá volt már szokva a változatossághoz: a Barcában az idő tájt néha Phillip Cocu mellett középhátvédet, néha Reiziger helyett jobbhátvédet kellett játszania, sőt, nem egyszer megesett, hogy balhátvédként vagy védekező középpályásként lépett pályára! 2002-ben az uefa.com-on megválasztották az év jobbhátvédjének, cserébe a vezetők öt évvel meghosszabbították szerződését, a hírek szerint négymillió eurón felüli éves keresettel.

Amikor klubja az anyagi csőd szélén állt, 25 millióért árulták őt, aminek hősünk nem örült, de azt nyilatkozta, hogy ha a klubnak erre van szüksége a túléléshez, akkor szívesen távozik. Szerencséjére maradt, ami egy újabb bajnoki aranyat és Év csapata-tagságot eredményezett számára, amit egy idény múlva egy BL-arannyal és harmadik UEFA Év csapata-tagsággal is megspékelt. Ám a 2006-os világbajnokság rosszul sikerült számára: a csoportmérkőzéseken rutinból eljátszott ugyan (még egy gólpasszt is adott Ukrajna ellen), ám a franciák elleni kieséskor Zidane a harmadik gól előtt igencsak becsapta.

Következő idénye sem sikerült rosszul, be is került a FIFPro Év csapatába, az utolsó fordulóban még gólt is szerzett. A Barca számára szörnyen sikeredett 2007-08-as szezonban ő is megingott néha, akár csak válogatottbeli pozíciója, hiszen csak öt Eb-selejtezőn lépett pályára, s az utóbbi két évben barátságos mérkőzéseken is maximum egy félidőt engedélyezett számára Luis Aragonés kapitány. A kontinenstornán kárpótolta magát: aranyérmet szerzett és bekerült a torna álomcsapatába is. Klubjába visszatérve még ezt is überelni tudta: bajnok, kupa- és BL-győztes lett, kérlelhetetlen védőjátékot nyújtva.

Harcosságára jellemző, hogy a helyi amerikaifoci-klub, a Barcelonai Sárkányok is velük népszerűsítik magukat. Hozzáállásáról mindent elmond, hogy amikor 2004-ben távozott az addigi csapatkapitány, Cocu, s elődje, Luis Enrique is, Puyol visszautasította a felajánlott csapatkapitányi karszalagot, mondván, Ronaldinho jobban megérdemli, mert vitathatatlanul a csapat legjobbja s mindenki felnéz rá! Pedig Puyol volt az, aki 2003-ban törött arccsonttal egy speciális Zorro-arcmaszkban is pályára lépett. Így hát nem is lehet csodálni, hogy amikor az El Mundo Deportivo nevű újság 100. születésnapján megszavaztatta a drukkereket a Barca álomcsapatával kapcsolatban, a védelemben Puyol megverte még Ronald Koemant, is 8 %-kal. A harmadik Sergi jó negyvennel maradt le mögöttük…