Juan Román Riquelme

Napjaink futballjában ritka az olyan pengés, de erőszakos és párharcokban is hatékony irányító, mint az argentin Juan Roman Riquelme. Bár tudását senki nem vitatja, hiszen klubcsapatait Európában és odahaza is a maguk csúcsaira vezette, ám Barcelonában csúnyán leszerepelt, így az igazi nagycsapatok fantáziáját már nem mozgatta meg 2005 nyarán, amikor létszámfelettivé vált a katalánoknál.

Romi San Fernandóban, Buenos Aires egyik külső kerületében született, s a La Carpita nevű kiscsapatban ismerkedett meg az alapokkal. Kedvenc játékosa neki is, mint minden kisfiúnak arrafelé, Diego Armando volt. Felfedezője és első profiedzője, Jorge Rodriguez azt nyilatkozta róla: "Maradona után a legjobb futballista, akit csak láttam." Amikor Romi nevelőegyesületét elhagyta az Argentinos Juniors kedvéért, és onnan bekerült az utánpótlás-válogatottakba, már az egyik legtehetségesebb argentin fiatalként emlegették, s José Pekerman legendás U-18-as csapatának is tagja lett, akiket a világ legjobbjaiként emlegettek. Maradona egykori klubjánál, az Argentinos Juniorsnál az ifiben együtt futballozott Diego Placentével, aki ma társa a felnőttválogatottnál is. 1996 nyarán Roman 800 000 dollárért a Boca Juniorsba szerződött, ahol az Európába áthajózott Seba Verón pótlása volt feladata, ráadásul az isteni Diego mellett léphetett hétről-hétre pályára!

Első szezonjában alaptag lett a fantasztikusan erős kék-sárga egyesületben (Abbondanzierri - F. Cáceres, Fabbri (Samuel), Vivas (Jorge Bermudez), Arruabarrena - Cagna (Serna), Riquelme, Maradona, José Basualdo (Solano)- Canniggia, Rambert (Palermo)), akikkel több bajnoki címet és két Libertadores Kupát is hazavitt. Akkoriban több ottani szakértő is megjegyezte, hogy sokkal jobban játszik a gárda, ha Maradona hiányzik s Román veszi kezébe az irányítói pálcát! Első szezonja után a FIFA U-20-as világbajnokságán aranyéremhez segítette José Pekerman legénységét, majd a következő esztendőben, miután a bajnokság legjobbjának választották, a felnőttek között is pályára léphetett az albicelestében: Passarella Kolumbia ellen dobta őt mélyvízbe. Romi ekkorra már Dél-Amerika egyik legjobbjává vált, hiszen 1999-ben a mértékadó, az ottani Aranylabdát kiosztó El País szavazásán harmadik, egy év múlva második, a következő esztendőben első lett!

Ezután kissé megtört Romi addig töretlen ívű pályaíve: a válogatottban háttérbe került az Európában játszó idegenlégiósok miatt (akik egyébként csúfosan-látványosan csődöt mondtak a 2002-es világbajnokságon), s az sem tett jót karrierjének, hogy bár minden évben nagy klubok (Milan, Parma) csábították, mégsem igazolt el Argentínából. Jellemző módon a bocás keret kétszer is kicserélődött körülötte, a fent említett öregek után a Tévez-Barijho-Delgado-Battaglia-Burdisso-féle vonulatot segítette rutinjával egészen 2002 nyaráig. Nem csak a Barca 10.5 millió eurós ajánlata miatt hagyta el hazáját, hanem azért is, mert testvérét, a szintén profi futballista Cristiant elrabolták, s csak 160 000 font váltságdíj lefizetése után szabadult - magát Románt többször is komolyan megfenyegették! Nem volt egyszerű költözése sem, hiszen a katalán klubnál már betöltötték a négy nem-EU-s státust (Rivaldo, Geovanni, Fábio Rochemback és Saviola), de végül Rochemback és Geovanni is elhagyta a klubot.

A Barcánál megváltóként várták őt, azonban van Gaallal nem igazán találta meg az összhangot sem a gyepen kívül, sem taktikailag - a beképzelt holland természetesen nem engedte meg Románnak, hogy kedvenc posztján, kötetlenül mozgó irányítóként szárnyaljon, hanem védekező feladatokkal is ellátta - természetesen óriási csalódás lett a vége, de van Gaal roppant ügyesen Riquelmét kiáltotta ki bűnbaknak... El is került kölcsönbe az összetört Riquelme az akkor még kiscsapatnak számító Villarreal CF-be, s a tengeralattjárósoknál kezdődött el a támadó legújabb kori sikertörténete, a Madrigalban ugyanis felismerték, hogy szabadjára lehet őt engedni és mindenekelőtt bízni kell benne. A Riquelme köré épített csapat az első évadban nyolcadik lett a Primera Divisiónban, az UEFA-kupában elődöntőt játszhatott, a futballista pedig ismét megtalálta a kapuig vezető utat (8 gólt jegyzett a bajnokságban). Mégsem kellett a Barcának, így újabb egy évre kölcsönadták, mire az általa vezetett Villarreal bronzérmet szerzett a bajnokságban (Riquelme egyéni csúcsot jelentő 15 gólt vágott a pontvadászatban), az UEFA-Kupában a negyeddöntőig jutott, Román pedig bekerült az Év csapatába is.

Egykori ificsapatbeli mestere, José Pekerman is jobban bízik benne mint Verónban, s Riki a 2005-ös Konfederációs Kupán bizonyította is alkalmasságát a gauchók irányítói posztjára. Nyáron már Barcelonában is arról pusmogtak a szurkolók, hogy Riquelmét talán mégis vissza kellene hívni, de már késő volt: a játékos kijelentette, nem vágyódik oda ahol csak feltételekkel szeretik és inkább Villarrealban marad - annak ellenére, hogy egykori Boca-edzője, Carlos Bianchi az Atlético Madridhoz csábította. Roig elnök nem volt rest leszurkolni érte hétmillió eurót, és abba is mosolyogva belement, hogy ha a Villarreal eljut a BL nyolcaddöntőjéig, további egymillió eurót utal át a Barca számlájára.
A 2006-os németországi világbajnokságon talán eljő végre az ő ideje is, hiszen két fiatal, különböző ifiválogatottakban már egy évtizede együtt játszó generációval (az övével és Savioláéval) felkerülhet a futball igazi csúcsára is. 1997-ben Malaysiában a FIFA ifjúsági világbajnokságán már megkoronázták egyszer: az aranyérem megszerzésében főszerepet vállaló Román első négy mérkőzésén gólt tudott szerezni, betalált a magyarok ellen is; s akkori társai közül Leo Franco, Quintana, Walter Samuel, Esteban Cambiasso, Pablo Aimar és Placente 2006-ban is eséllyel pályázik a VB-részvételre!