Raúl González Blanco életrajza

nemzetisége:
spanyol
102/44
születési hely:
Madrid
ideje:
1977.06.27.
pozíció:
bal oldali középpályás, csatár
magassága:
180 cm
súlya:
68 kg
korábbi klubjai:
Atletico Madrid ifi
sikerei:
BL-győztes (1998, 2000, 2002), európai Szuperkupa-győztes (2002), Világkupa-győztes (1998, 2002), spanyol bajnok (1995, 1997, 2001, 2003, 2007, 2008), spanyol Szuperkupa-győztes (1997, 2001, 2003, 2008), U-21-es vb-résztvevő (1995), U-21-es Eb-ezüstérmes (1996), olimpiai résztvevő (1996), Eb-résztvevő (2000, 2004), vb-résztvevő (1998, 2002, 2006), a Világkupa-döntő legjobbja (1998), spanyol gólkirály (1999, 2001), BL-gólkirály (2000, 2001), ezüstlabdás (2001), az IFFHS szerint az Év gókirálya (1999), az Év sportolója Spanyolországban (2000, 2007), az Év játékosa Spanyolországban (1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2002, 2008), az Év csapatának tagja Spanyolországban (1996, 1997, 1999, 2001), az Év csapatának tagja az ESM szerint (1997, 1999, 2000), az Év legjobb csatára az UEFA szerint (2000, 2001, 2003), az Eb álomcsapatának tagja (2000), ötödik a FIFA Év játékosa-szavazásán (1997), nyolcadik a FIFA Év játékosa-szavazásán (1999, 2003), tizedik a FIFA Év játékosa-szavazásán (2000), harmadik a FIFA Év játékosa-szavazásán (2001), hatodik a FIFA Év játékosa-szavazásán (2002), az Év harmadik legjobb játékosa a World Soccer szerint (2001, 2003), európai bronzcipős (1999, 2001), az Eb-selejtezők bronzcipőse (2004), a BL és a spanyol válogatott gól- és pályára lépési rekordere (2006)

Raúl Gonzales Blancó igencsak féloldalasra sikeredett karriert tudhat magáénak: tinédzserként álomszerűen indult, korának egyik legjobb csatárának tartották őt, ám az ezredforduló idején mélyrepülésbe kezdett, csak felvillanásai voltak, legutóbbi jónak mondható idényét 2003-ben futotta. Nagy kérdés, meddig tart még a madridiak türelme a város egykori hercegével szemben.

Raúl Madridban született, s egy roppant szegény családba érkezett, ugyanis a papa, Pedro sokat volt munkanélküli. Hősünk a Cristóbal de los Angles nevű kölyökcsapatban kezdett el futballozni, s innen igazolta le a papa kedvenc csapata, az Atletico Madrid. Nem akármilyen társaságba került, volt, hogy ifis társaival egyetlen hónap alatt 175 gólt lőttek, s a hírt az egyik legnagyobb politikai napilap a címoldalon hozta le! Maga Raúl 65 góllal fejezte be az idényt. A család - mikor kiderült, hogy Gil nem fizet a fiatal tehetségnek, csak pár ezer forintnyi ösztöndíjat - nehéz szívvel bár, de átvitte a kis Raúlt a nagytestvérhez, a Real Madridhoz. A fehérek elnöke, Mendoza hajlandó volt egy szép summát fizetni érte, s a fiatal csatárral a serdülők országos bajnokságot nyertek. 1994 nagy éve volt: az ifi B-ben kezdett (3 gól), erre felvitték az ifi A-ba, itt 40-szer volt eredményes, s játszott a Real C-ben (13 hálózörgetés) és B-ben is. Bekerült 17 évesen a 19 esztendősek válogatottjába, majd ősszel, október 29-én már a nagyok között is bemutatkozhatott a Zaragoza ellen, s szimbolikus módon éppen a nagy Emilio Butraguenót váltotta fel csereként beállva. Azonnal csúcsot is döntött: ő lett a legfiatalabb debütáns a Realban, megdöntve Martin Vázquez addigi rekordját. Ebben a szezonban már ki is szorította El Butriét, aki nem is sokat tiltakozott, mondván, a fiataloké a jövő. Raúl Zamorano párjaként 8 gólt lőtt s a következő évben a BL-ben a Fradinak is beköszöntött, két mérkőzésen négy gólt lőve. Az utánpótlás-csapattal a katari világbajnokságon negyedik, egy év múlva az ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, majd ott volt az amerikai olimpián is.

Az 1996-os (felnőtt) Eb-re még nem vitte ki őt Clemente, aki később maga is bevallotta, ez nagy hiba volt. 1996 októberében végre a válogatottban is bemutatkozhatott, a csehek ellen, hogy később ő legyen a válogatott legeredményesebb játékosa! 1997-ben ő lett a bajnokság legjobbja is, a Szuperkupa-meccseken 180 perc alatt 5 gólt lőtt a Barca kapuját védő Ruud Hespnek. A következő évben addigi legrosszabb játéka ellenére elért a Reallal a csúcsra, megnyerte a BL-t, két góllal segítve csapatát az aranyhoz. A Világkupa-döntőn ő lőtte az egyetlen gólt a brazil Vascó da Gamának, s ő hozhatta haza a meccs legjobbjának járó Toyotát is. 1999-ben egyénileg is a csúcsra jutott: bár a csapat cím nélkül maradt, ő gólkirály lett Rivaldo előtt. 1998-ben ott volt a vb-n is, s bár egy parádés kapásgólt lőtt az első mérkőzésen csapatkapitánya, Hierro passzából, ezután gyengébben játszott s a hispánok ki is estek. A következő szezon szörnyen kezdődött számára: a válogatottal kikaptak Cipruson, a Chelsea elverte őket az európai Szuperkupa-döntőn, a klubban pedig egymásnak esett Morientes, Suker, Seedorf és Panucci a holland edzővel, Guus Hiddinkkel. Ekkor lehetett hallani eddigi egyetlen balhéjáról: kiderült, hogy túl sokat jár diszkóba. De aztán mindannyian belelendültek: a Real Világkupát nyert, ő pedig az Eb-selejtezők gólkirálya lett 10 találattal. Közben meg is nősült, s a híres modell, Mamen Sanz lett a szerencsés kiválasztott. Két fiuk született: az elsőt Jorge Valdano tiszteletére Jorgénak, a másodikat Hugó Sanchezére Hugónak nevezték el. 2000-ben is remekelt: Raúl góljaival verték meg a MU-t, majd a döntőben is lőtte a Valencia ellen a lélektanilag legfontosabb gólt, az elsőt.

Ekkor megint az év játékosa lett Spanyolországban s az Eb-n akart igazán nagyot alkotni, de éppen miatta, a franciák elleni kihagyott 11-esével estek ki a spanyolok. Kapott is a hispán sajtótól rendesen: elkényeztetett Mercedeses gyerektől kezdve sok minden volt, csak rendes ember nem. De nagyon sokat jelentett neki, hogy az Eb-legjobbjának választott Zidane megvédte őt... 2001-ben javított: bár sokan féltették Figo érkezésétől, Raúl jól viselte hogy már nem ő az első számú és leggazdagabb sztár. Mindenesetre azért nem jöttek rosszul neki Figo passzai, mert az év végén ő lett a bajnokság és a BL gólkirálya is! Következő nyáron még hátrább szorult a helyi ranglistán, hiszen érkezett Zidane, de Raúl megint csak nem sértődött meg, a nagy Figo-Raúl-Zidane egymásra találásnak harmadik BL-trófeája lett a vége, s a döntőben újfent betalált, némi szerencsével. A 2002-es vb-re megint nagy reményekkel repült el, de ismét csalódás lett a vége: a csoportmeccseken és az írek ellen végig kezdő volt, a spanyol lapok osztályzata alapján ő lett a csapat legjobbja, de a koreaiak ellen sérülés miatt csak a nézőtéren kapott helyet. 2002 őszén összeveszett Perez elnökkel Morientes elüldözése miatt - ekkor a Barca bejelentkezett érte, majd a Liverpoollal hozták hírbe egy esetleges Owen-Raúl csere kapcsán. 2003-ban nem volt éppen csúcsformában, bár 16 gólja bajnoki címet ért, a BL-ben sokkal halványabb teljesítményt nyújtott éppen a legfontosabb összecsapásokon (de a kicsiknek 12-szer köszönt be!), tavasszal, nagyon hiányoztak góljai. Következő szezonját még rosszabbul kezdte: bár egy-két meccsen nagyon elsült a lába, de olyan nagy és sok helyzetet kihagyott, hogy ha nem ő lenne Raúl, már rég lekiabálták volna a pályáról...

A kivásárlási záradéka szerint 190 millió eurót érő csatár a 2004-es évet is végigszenvedte, talán a sok gyenge realos teljesítmény közül az övé volt a legfájóbb, tavasszal alig lőtt gólt s közben 4-5 méterről 100 %-os helyzeteket hagyott ki. Még a legtapasztaltabb madridista drukkerek sem hittek a szemüknek! A válogatottnak azért tagja maradt, sőt, házi gólkirály lett, a 2004-es Eb-n is a kezdő tagja volt - Portugáliában 3 mérkőzésén mindössze egy gólpasszt adott... Mindent elmond formájáról, hogy Sáez szövetségi kapitány is elismerte, hogy bukását részben az okozta, hogy nem merte a nagy kedvencet a kispadra tenni! Sáez utódja, Camacho alatt tiszta lappal és elszántan kezdte a 2004-05-ös idényt, s ha csúcsformáját nem is érte el, de végre úgy játszott és főleg küzdött, ahogyan ezt Madrid hercegének tennie kell. Főleg a BL-ben volt igen eredményes, ám hol van már a mai Raúl a húsz évestől! - sóhajtottak fel (már/még akkor is a fanok). Nem is csoda, ha egyre több pletykát lehetett hallani arról, hogy angol nagycsapatok hívják Raúlt, s a cáfolatok sem voltak már olyan hevesek, mint 2000 környékén... A bajnokságban - főleg középpályásként játszva Ronaldo mögött - mindössze 5 gólt lőtt, igaz, ezek közül négy is győzelmet ért. Ám az utolsót októberben érte el, ami után keretszalag-szakadása miatt kihagyott két hónapot, de visszatérte után egész tavasszal nem talált be az ellen hálójába! A válogatottnak mindezek ellenére tagja maradt, 12 selejtezőn 3 gólt rúgva - a vb-n is végig kezdő volt Villa mellett, de hiába rúgott egy gólt, még Tunézia és Szaúd-Arábia ellen sem tudott maradandót nyújtani. A franciák elleni kiesést jelentő mérkőzésen egyenesen gyalázatosan futballozott.

Nyáron nem igazolt el szeretett klubjától (miért is tette volna, hiszen évi 10.5 millió dollárt keresett az elmúlt évben, s az összegnek körülbelül a felét kapta a fehérektől), de kedvenc posztjához a holland van Nistelrooy miatt nem fért hozzá. Októberben gólt lőtt a Bilbaónak, pár nap híján egy éves gólcsendet megszakítva, majd két rangadón, a Barca és a Valencia ellen is kiválóan és eredményesen játszott. A BL-ben sem vallott szégyent (3 meccs/3 gól), ám a nagy igyekezet csak télig tartott, ezután gyengébben ment neki s januárban meg is sérült. Időközben (végre?) kimaradt a válogatottból is, harmadik világbajnoksága után az Eb-selejtezőkre már nem hívta meg őt Aragonés, azaz 10 év óta először fordult elő, hogy tétmérkőzésen nem volt ott a spanyol nemzeti csapatban az egészséges Raúl! Nem is csoda, hogy újra meginogtak klubbéli pozíciói is, állítólag látták őt egykori játékostársa, az időközben sportigazgatóvá avanzsált Mijatovics "feketelistáján", azaz 2006 nyarán alighanem el kell hagynia a Real Madridot.

Minden nyűgje ellenére beírta nevét a labdarúgás históriás könyvébe: rengeteg egyéni sikere mellett ő rúgta a hispán válogatott 800. és 900. gólját, s ugyebár ő vezeti a góllövők és a mezőnyjátékosok pályára lépési listáját is. A BL-ben ugyanez a helyzet, megfejelve azzal, hogy három kupadöntőn játszva kétszer is gólt lőtt, ami szintén rekordnak számít. S mindezek mellett ő tartja a Real Madrid "Meddig marad? Mikor megy már?"-kérdezősködések-kívánságok sajátos csúcsát is.