Ötödször Európa trónján a Liverpool

A korábbi Bajnokok Ligája-meccseket látva arra lehetett számítani, hogy a Liverpool a biztonságos, nyolc-kilenc mezőnyjátékost alkalmazó védekezésre épít majd, ahogyan a Juventus és a Chelsea ellen is. Mire azonban Rafa Benítez, az angolok mestere a kispadra leülve még egyszer végiggondolhatta volna a taktikát, már vághatta is sutba az egész tervezetet: 52 másodperc elteltével Maldini góljával megszerezte a vezetést a Milan. A 37 esztendős hátvéd ezzel a BL-finálék történetének legidősebb gólszerzője lett, és mellesleg a kupadöntők történetének leggyorsabb gólját is szerezte.

Szinte azonnal válaszolhatott volna a Pool, de Riise lövése és Hyypiä fejese sem talált utat Dida hálójába, ezután pedig szép lassan a középpályára tevődött át a játék. Az azonban igen hamar kiderült, hogy az angol támadók, Baros és Kewell nem tudtak kibontakozni Nesta és Stam mellett. A másik oldalon Kaká teljesen szabadon szervezhette a milánóiak játékát, Sevcsenko és Crespo pedig könnyedén került az elég lassúnak tűnő, egy vonalban ácsorgó Liverpool-védelem mögé.

Ennek volt köszönhető a második, majd a harmadik gól is: Kaká zseniális passzának, Traoré lassúságának, Carragher körülményességének és Sevcsenko önzetlenségének eredményeképp Crespo kétszer is bevette a Liverpool kapuját, így a félidőben nem sokan adtak volna akár egy lyukas garast is az angolok győzelméért.

Rafa Benítez azonban egy huszárvágással indította a második félidőt: lehozta az eléggé elveszetten mozgó Finnant, és a kétszeres UEFA-kupagyőztes Dietmar Hamannt hozta be a helyére. És ettől a húzástól pedig rögtön minden rendkívül egyszerűvé vált. A német középpályás levette a pályáról Kakát, az első félidőben gyakorlatilag láthatatlan Gerrard és Xabi Alonso hirtelen megjelent a gyepen, Smicert is sokkal gyakrabban vonták be a játékba, ennyi pedig éppen elég volt ahhoz, hogy hat perc alatt megtörténjen a lehetetlen: kiegyenlítsen a Liverpool.


Ennél persze egy fokkal összetettebben alakultak az események. Gerrard fejesgólját még lehetett a szerencsére fogni, bár hogy a közelben ácsorgó Nesta, Stam és Pirlo közül miért nem ugrott fel egyik sem, hogy legalább egy kicsit zavarja az angolok csapatkapitányát, az minden bizonnyal örök rejtély marad. Smicer bombájához hasonló lövést is védett már kapus a Bajnokok Ligája történetében, és a Gattuso szabálytalanságát követő Gerrard-esés után is adtak már szabadrúgást - kifelé. Ezzel együtt azonban a Milan kissé álmosan jött ki a második félidőre, Carlo Ancelottit talán meglepte az ellenféle taktikai módosítása, a Pool pedig vérszemet kapott az első találat után, és hatalmas akaraterőről tanúbizonyságot téve, megérdemelten egyenlített ki.

3-3 után végre felocsúdott a Milan is, és újabb helyzeteket alakított ki, Carragher és Traoré (akiket az első félidő alapján valószínűleg rövid úton kiutáltak volna a Mersey folyó környékéről is) azonban óriási helyzetekben mentettek Sevcsenko, Kaká, és a második félidőre kissé elfáradt Crespo elől. A második játékrész végére állt elő az, amire mindenki már a találkozó előtt számított: a középpályán harcolnak a csapatok, a Milan fáradságos munkával kidolgoz egy-két helyzetet, a Pool pedig próbál gyors megugrásokkal operálni, de inkább a védekezésre figyel.

Mivel a Milan a BL-ben már szokásos utolsó perces gólja ezúttal elmaradt (bár az olaszoknak megvoltak a lehetőségeik), jöhetett a hosszabbítás. Ez kevesebb izgalmat hozott, mint a rendes játékidő utolsó húsz perce, a lendület szinte teljesen kiveszett mindkét csapat játékából. A Liverpool átlagosan kilenc passzal vitte át a labdát a félpályán, majd amint átlépték a felezővonalat az angolok, általában előreívelték a labdát, könnyű prédát szolgáltatva a Milan-védelemnek. Az olaszok daráltak, hajtottak, próbálták átjátszani a betömörülő Pool-védelmet, de igazán veszélyes akcióra jó darabig nem futotta az erejükből. A ráaádás végére aztán teljesen elfáradtak az angolok, szinte csak lézengtek a pályán, de kitartottak - köszönhetően részben a valószínűleg a BL-finálék történetének legnagyobb helyzetét kihagyó Sevcsenkónak illetve parádés védést bemutató Jerzy Dudeknek.


A tizenegyespárbaj az ilyenkor elvárható izgalmakat hozta, valamint Dudek részeg madárijesztőhöz hasonló mozdulatait, amelyekkel azonban megbabonázta a Milan tizenegyesrúgóit: Serginho, Pirlo és Sevcsenko és elhibázta a büntetőt, míg a másik oldalon Smicer, Cissé és Hamann is betalált, ezzel pedig 3-2-re megnyerte a tizenegyespárbajt és elhódította a Bajnokok Ligája-trófeát.

Kapcsolódó témáink:

• A jubileumi, 50. döntő következik a legrangosabb európai kupasorozatban
• A 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő helyszíne• Az első Milan-Liverpool az európai kupákban
• A Milan hetedszer, vagy a Liverpool ötödször?
• Maldini és Costacurta rekordközelben, Baros utolsó meccsét játszhatja a Liverpoolban ---- Úgy tetszik, akárcsak a világbajnokságon, a BL-ben sem fog számítani egy fikarcnyit sem, ki hogyan játszik a sorozat legfontosabb mérkőzésén - legalábbis ama szempontból nem, hogy bekerül-e a szezon álomcsapatába. A BL szponzorai felkérésére ugyanis Jürgen Klinsmann (Németország válogatottjának szövetségi kapitánya) már a döntő előtt összeállította a szerinte legjobb tizenegyet.

A névsor ettől még lehetne kifogástalan, de az egykori klasszis most kissé túlságosan figyelt a kiegyensúlyozottságra, illetve talán elfogult volt egy cseppet. Így kerülhetett be honfitársa, a Bayern keveset villogó játékmestere, Michael Ballack - például a végig pazarul futballozó Frank Lampard helyett.

Íme, a csapat: Petr Cech (Chelsea) - Cafú (Milan), John Terry (Chelsea), Jamie Carragher (Liverpool), Ashley Cole (Arsenal) - Juninho Pernambucano (Lyon), Phillip Cocu (PSV), Michael Ballack (Bayern München), Steven Gerrard (Liverpool) - Ronaldinho (Barcelona), Andrij Sevcsenko (Milan). ---- Eredménytől függetlenül biztos volt, hogy még legalább egy évig Francisco "Paco" Gento áll a BEK-, illetve BL-győztes játékosok örökranglistájának élén. A Real Madrid legendás játékosa a királyi gárda első hat diadalából - egyedülálló módon - kivette a részét, mi több, két fináléban gólt is szerzett. Az 1957-es döntőben a Fiorentina ellen 2:0-ra megnyert összecsapáson ő szerezte a második gólt, egy évvel később, a Milan elleni találkozón (3:2) pedig a ráadásban ő jegyezte a mindent eldöntő találatot.

Gento mögött további két madridi játékos áll. Alfredo Di Stéfano és José María Zarraga egyaránt az 1956-os, 1957-es, 1958-as, 1959-es és 1960-as döntőben volt tagja az európai klubfutball csúcsára felérő együttesnek. Közülük az argentinból spanyollá lett Di Stéfano hét gólt is jegyzett!

Isztambulban Paolo Maldininek lehetősége volt beérni Di Stéfanót és Zarragát, a Milan balhátvédje korábban 1989-ben, 1990-ben, 1994-ben és 2003-ban is megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot. Most azonban nem járt szerencsével.