Amadeo Carboni

Amadeo Carboni

nemzetisége:
olasz
18/0
születési hely:
Arezzo
ideje:
1965.04.06.
pozíció:
balhátvéd
középpályás, csatár
magassága:
180 cm
súlya:
73 kg
korábbi klubjai:
Fiorentina, Arezzo, Bari, Empoli, Roma, Parma, Sampdoria, Valencia
sikerei:
spanyol bajnok (2002, 2004), UEFA-kupa-győztes (2004), Spanyol Kupa-győztes (1999), Európai Szuperkupa-győztes (2004), KEK-győztes (1990), Olasz Kupa-győztes (1989, 1991), Eb-résztvevő (1996), vb-résztvevő (1990)

A szimpatikus balhátvéd, Amedeo Carboni érdekes alakja a nemzetközi fociéletnek: csak 33 évesen futott be igazán (8 évvel KEK-győzelme után), de még 40 éves korában is kirobbanthatatlan volt a Valenciából! Bár Spanyolországban nem szokatlan a matuzsálemi korban lévő harcos (gondoljunk csak a közelmúltból Donatóra vagy éppen a régebbi időkből Puskás Ferencre), tiszteletet ébresztő az, ahogyan napjaink főleg erőnlétre és gyorsaságra építő játékában hogyan tudja pótolni az öregkor hátrányait lelkesedéssel, tapasztalattal a jó öreg Amedeo. Hogy mi a titka? Tessék csak megnézni játék közben: mindig mosolyog, mert szeret játszani! (Most nézzünk körül az NB 1-ben...)

A muzikális nevet viselő Amedeo szülőhelyén, az Arezzo AC-ban kezdett el játszani, majd megfordult a Fiorentinában, s visszatérte után kölcsönadták egy-egy évre a Bariba és az Empoliba, később egy újabb évet tölthetett el szülővárosában. Innen (sz)emelte ki az AC Parma - vigyázzunk, akkor még egy szürke kis középcsapat volt a sajtosoké, amolyan ingázó gárda az első és a második osztály között. 1998-ban viszont egy igazi nagycsapat igazolta le őt: az UC Sampdoria. Két gyönyörű évet húzott le a Luigi Ferraris stadionban: a Samp akkoriban állandó bajnokesélyes gárda volt, ami nem is csoda, hiszen olyan játékosok közé került, mint a két remek kapus, Walter Zengga és Gianluca Pagliuca, a válogatott védő Ferri, a "Cár", a szintén 40 éves koráig élvonalban játszó Pietro Vierchowod, a brazil középpályás, Toni Cerezo, a szlovén Katenec, Atillio Lombardo; s mindenekelőtt az 1990-es VB-házigazda olasz válogatott ikerpárja: a Roberto Mancini-Gianluca Vialli-duó - az edző pedig a jugoszláv Vujadin Boskov volt. A legnagyobb sikerük a bajnoki cím és a kupagyőzelem mellett az 1990-es KEK-döntő volt, ahol Carboni is kezdőként futott a pályára. Bár a két év alatt alapember volt Ferri és Mannini mellett, mégis váltott: 1991 nyarán elfogadta az AS Roma ajánlatát s a fővárosba költözött edzője, Boskov után.

Maga sem gondolta volna talán, hogy feladja addigi, Itáliában szokásos vándormadár életmódját s hét szezont húz le a farkasok között, de azt sem, hogy ezzel a rendkívül erős gárdával egyetlen címet sem hódít majd el egy árva Olasz Kupán kívül... Tulajdonképpen két generációt kötött össze, mert amikor odaérkezett, még együtt játszhatott a brazil Aldairral, a német világbajnok Thomas Hasslerrel, a zseniális Gianluca Gianninivel, a kor legtehetségesebb olasz középpályásával; a világbajnok Rudi Völlerrel, a szintén válogatott, 90-es VB-résztvevő, később doppingoláson kapott Andrea Carnevaléval, a ma laziós Muzzival, a villámgyors, három VB-n is kerettag argentin Claudio Canniggiával, Szinisa Mihajloviccsal - amikor távozott, már Totti uralkodott Cafú, Petruzzi, Konsel, di Biagio, a ma realos Ivan Helguera, Tommasi, Delcecchio és az argentin Balbo fölött. Amadeo végig kezdő volt az 1993-as szezon kivételével, amikor majd fél évet ki kellett hagynia sérülése miatt. A válogatottba is bekerült: 1992 és 1997 között összesen 18 mérkőzésen játszott s ott volt az 1996-os EB-n is - balszerencséjére egy poszton játszott a korszakos zsenivel, Paolo Maldinivel...

Már 33 éves, amikor elfogadja a spanyol Valencia ajánlatát. Hamar népszerű lett a Mestalla-stadionban a megalkuvást nem ismerő, de mindig vidám olasz védő, aki tulajdonképpen már 1999 óta folyton visszavonulását fontolgatja, ám végül minden szezon végén meghosszabbítja lejáró szerződését... Érdekes módon megérkezése egybeesett a klub felfutásával: első szezonjában megnyerték a Király-Kupát, majd jöttek a bajnoki címek, BL-döntők (az elsőn, a Real ellen nem játszott) és az UEFA-Kupa-arany. A 2001-es szezon kivételével mindig stabil kezdő volt, pedig nagyon erős konkurenciája érkezett a brazil Fabio Aurelio személyében. Jellemző, hogy azok közül, akikkel először együtt játszott a denevéreseknél, ma már csak Santi és Navarro csapattársa, s egykori olaszországi játékostársai közül sokan már elismert, rutinos edzők, szövetségi kapitányok (Völler, Katanec, Vialli, Mancini, Zengga), egyedül Pagliuca és Muzzi aktívak még... 2003-ban már mindenki visszavonulását várta, ám Aurelio súlyos térdsérülése nem gyógyult, így Ama ráhúzott egy évet lejáró szerződésére: nem is hiába, hiszen 39 évesen egy kivételével az összes bajnoki és kupameccset végigjátszotta, sőt, 39 évesen és 43 naposan minden idők legidősebb európai kupagyőztese lett a Marseille ellen!!! Ráadásul ez volt 100. nemzetközi kupamérkőzése, s abban az Ullevi-stadionban, ahol 14 évvel azelőtt KEK-győztes lett a Samppal!

A teljesítménye előtt Orti elnök is fejet hajtott: újabb két (!) évvel meghosszabbította a veterán balbekk szerződését, aki 40 évesen is mindössze 10 bajnokit mulasztott - nagyon fogjuk sajnálni, ha visszavonul, hiszen azon generáció egyik utolsó mohikánja, aki ott volt már az 1990-es világbajnokságon is...