Roberto Rafael Fabián Ayala életrajza

Roberto Ayala többszörösen is tökéletesen illik a Valenciához: egyrészt a világ egyik legjobb, legkeményebb középhátvédje játszik sárgolyónk egyik legbiztosabb (2001-2004) védelmében; másrészt beceneve, akárcsak a klubé, a Denevér (az övé fejétől elálló és érdekesen éles fülei, keskeny, bőregérszerű arca miatt). Nem is véletlen hogy túlkorosként őt vitte magával Bielsa a 2004-es olimpiára: a gauchók úgy lettek aranyérmesek, hogy a csapatkapitány vezényelte védelem egyetlen gólt sem kapott!

A kis Roberto Fabián számára a pályaválasztás nem volt nehéz feladat, hiszen édesapja, a romantikus nevű Angel profi focista, középhátvéd volt, s Franciaországban is légióskodott. Ayala a Ferro Carril Oestében kezdett el futballozni, s velük mutatkozhatott be az élvonalban - még 18 éves sem volt. Két évet játszott itt (Argentínában külön van tavaszi és őszi bajnokság, az Apertura (Nyitány) és a Clausura (Zárás)), míg 1993-ban a legnagyobb argentin klub, a River Plate le nem igazolta az ifjú tehetséget a Real Zaragozába távozott válogatott középhátvéd, Fernando Caceres helyére (akit láthattuk az 1994-es vb-n). Ayalát a River akkori edzője, Daniel Passarella - egykor világbajnok, kőkemény, de gólerős középhátvéd - fedezte fel, s később, amikor Daniel szövetségi kapitány lett, akkor állandó behívója volt a nemzeti csapatba hősünknek is.

Ayala a lehető legjobb helyre került: a Milliomosok keretében akkoriban együtt játszhatott a Herceggel, az uru labdazsonglőr Enzo Francescolival, a 11-esölő Sergio Goycoecheával, Hernán Díazzal, Almeydával, Ortegával, Gallardóval, Crespóval, Sergio Bertivel, Leo Astradával, Mono Burgosszal, Ed Berizzóval, Solarival... Nagyon hamar beilleszkedett a gárdába, bajnoki címet szerzett és a válogatottban is bemutatkozhatott 1994 novemberében Chile ellen, s azóta állandó tagja a csapatnak - ha az olimpiai részvételeket is beleszámítjuk, már túl van a 100. fellépésén is! Természetesen Európában is felfigyeltek rá: a Parma csábította át őt a nagy vizen, ám úgy ítélték meg, hogy a kék-sárgák kezdőjében nincs helye honfitársa, Néstor Sensini, Fernando Couto és Fabio Cannavaro mellett, így kölcsönadták az akkoriban az első osztályban vitézkedő SSC Napolinak, ahol hősünk már a Serie A egyik legjobb hátvédjeként zárta a szezont!

A válogatottban is kezdő maradt, bár két döntőben sem volt szerencséje (1995: Copa America, 1996: atlantai olimpia), pedig olyan remek társai voltak itt mint Verón, Crespo ill. Simeone, Batistuta, Balbo. Bevallom, már akkor sem értettem, hogy miért nem vitte őt vissza a Parma, mindenestre 1998-ig maradt a csodaszép városban a Vezúv mellett, egészen addig, míg a tengerkékek ki nem estek az első osztályból. A franciaországi vb után, ahol végig a pályán volt s remekül teljesített, az AC Milan igazolta le az ekkor már csak Egérnek (a papa után) vagy saját jogán Denevérnek becézett játékost - Roberto a hetvenes évek közepe, a légósstop bevezetése óta az első argentin játékosa volt a klubnak! Nem mellékesen az is segítette őt, hogy Olaszországból, Nápoly mellől származó nagyapja után megkapta az olasz, így EU-s állampolgárságot is, azaz nem számított légiósnak - bár később sokan megkérdőjelezték ennek hitelességét. Érdekes módon nem sok lehetőséget kapott a veterán Costacurta miatt, s mindent elmond Ayala milánói szerepléséről, hogy ott tartózkodása alatt pontosan havi egy mérkőzést játszott átlagban...

2000-ben váltott is: 6.5 millió euróért a Valencia CF leigazolta őt, s talán ők maguk sem gondolták hogy aranyat találtak személyében: a denevéreknél Denevér vitathatatlanul a világ egyik legjobb középhátvédjévé nőtte ki magát, s elévülhetetlen érdemeket szerzett a Marchena-Ayala-kettős a két bajnoki címben, a spanyol és UEFA-kupa-győzelemben. Érdekes, hogy ez a duó mennyire "szürke" egyéniségekből áll: nagyon ritkán hallani/olvasni róluk, pedig csak a milanos Stam-Nesta-duóé mérhető tudásukhoz! A válogatottnak néha már nem csak tagja, de Simeone és Batigól kiöregedése után gyakran csapatkapitánya is, ám sem az 1999-es Copán, sem a 2002-es vb-n nem volt szerencséje, pedig utóbbin a J. Zanetti-Ayala-Samuel-Sorín-kvartettel messze juthattak volna - ha Ayala pályára tud lépni, hiszen bár be volt nevezve, de nem épült fel a csoportmeccsekre, s mire egészséges lett, a gauchók szégyenszemre kiestek... Azon a nyáron a Manchester edzője, Ferguson minden követ megmozgatott hogy leigazolja, de Orti elnök ragaszkodott Ayalához, a 20 millió eurós átigazolási összeg sem hatotta meg - így kerülhetett Rio Ferdinand a vörösökhöz!

A következő hispániai szezonjában (először!) klubszinten nyeretlen maradt, s nyáron a Real Madrid elnöke, Perez nagyon szerette volna őt Madridba csábítani: 12 millió eurót ígért a Valenciának, ha átengedik, s közben Ayalával is folyamatosan tárgyaltak, hiszen csak egy év volt hátra szerződéséből. Óriási meglepetésre azonban sem Orti, sem Roberto nem engedett: a hátvéd már az elején kijelentette, hogy esze ágában sincs elhagyni Valenciát, szeptemberben meg is hosszabbították kontraktusát egészen 2007-ig, 34 éves koráig - így kerülhetett a "helyére" Madridba egy év múlva Walter Samuel, válogatottbeli társa. Akkoriban sokan értetlenkedtek Rob döntése fölött, mondván, miért választja a galaktikusokhoz képest szürkécske denevéreseket! Az idő őt igazolta: a királyi klub semmit sem nyert, ők meg bajnokok, UEFA-Kupa-győztesek és Európai Szuperkupa-elsők lettek egy év alatt! Bielsa magával vitte a bekket csapatkapitányként a Copa Americára, ahol a brazilok ellen kikaptak a döntőben; s az athéni olimpiára a fiatalok vezéreként, ahol veretlenül, kapott gól nélkül végeztek az első helyen. A döntőben Paraguay ellen összeszedett egy kéthónapos sérülést, ám szeptember elején elfoglalhatta helyét Marchena mellett a védelem tengelyében.

Denevér következő szezonjában kellemetlen fájdalmaival küszködött, így csak 17, a következőben 23 bajnokin kapott szerepet, de az argentin válogatottban bombabiztos helye van, s tervei szerint a 2006-os németországi világbajnokságon arannyal búcsúzott volna a nemzetközi futballszínpadtól. Azonban ez nem így történt, részben őmiatta: a tornán végig kiválóan irányította az Albiceleste védelmét, de a németek elleni negyeddöntőben hiába szerezte meg a vezető gólt, a tizenegyespárbajban hibázott... Azon a nyáron az időközben Simeonét megelőzve argentin válogatottsági rekorderré előlépett Ayala kis híján elhagyta a Valenciát, ám végül is nagy herce-hurca után maradt még egy idény erejéig, aminek végén alighanem Angliában vezet majd le.