„Én vagyok az olasz politika Jézus Krisztusa. Türelmes áldozat vagyok. Mindenbe belenyugszom. Mindenkiért feláldozom magam...”
A Bajnokok Ligája athéni döntőjében szerda este a Liverpoolt 2–1-re legyőző, ezzel a vonatkozó örökranglistán kilenc BEK-, illetve BL-sikerrel csúcstartó Real Madrid mögött hét elsőséggel második AC Milan egyebek mellett azért is kivételes társulat, mert a fenti, felettébb árulkodó idézet „tulajdonosának” hóbortjait, temperamentumos, ellentmondásos kirohanásait (november közepén bizalmáról biztosította a sikerkovács Carlo Ancelotti edzőt, két héttel később viszont már azon sopánkodott, hogy miért nem rúgta ki a trénert még a nyáron) is képes elviselni.
Na és persze a pénzét – a politikai befolyásából fakadó, bírósági, illetve játékvezetői ítéletekben manifesztálódó előnyökről nem is beszélve. Ugyanakkor vakvágány lenne a Milan idei európai hódító hadjáratát az elnök, Silvio Berlusconi (az ő szájából hangzottak el a fenti mondatok) egyszemélyes akciójaként értelmezni, elvégre a kontinentális vetélkedésbe a harmadik selejtezőkörben beszálló piros-feketék a Michel Platini UEFAelnökkel történő felhőtlen jattolásig, illetve a serleg felemeléséig a Crvena zvezdán, az AEK Athénon, az Anderlechten, a Lille-en, a Celticen, a Bayern Münchenen, a Manchester Uniteden és végül a Liverpoolon is áthámozták magukat – amihez azért csapat is szükségeltetett, nem csupán a korábbi olasz miniszterelnök és médiacézár mindenhová elérő keze.
„Csak Napóleon tett többet, mint én” – hökkentette meg hallgatóságát a presidente néhány éve, közvetlenül a választások előtt, csakhogy a kiszólás időzítése és a klubra vonatkozó igazságtartalma tavaly nyáron is tökéletesnek bizonyult volna. Júliusban az olasz bundabotrányban eljáró másodfokú bíróság annyival enyhítette a skandalumban súlyosan érintett Milanra első fokon kiszabott penitenciát (nyolcra mérsékelték az eredetileg tizenöt pontos büntetést), hogy a lombardok az ítélet szerint – nevető harmadikként – vígan odafértek az UEFA legbőségesebb húsosfazekának számító BL-hez. A verdikt kihirdetése után esetleg Silvio Berlusconi is átértékelte a bírókról alkotott korábbi véleményét: „Azért végzik ezt a munkát, mert nem az emberi fajhoz tartoznak...”
Az öröm mindazonáltal csak az Európai Labdarúgó-szövetség jóváhagyásával lehetett teljes, az UEFA döntéshozói július végén zöld utat adtak a megbánást nem ismerő klubnak.
Túl a klubelnök gondoskodásán, azt sem árt felidézni, hogy a kontinentális klubfutball egyik nagyhatalmáról van szó, s a kiscsapatok sorsát meghatározó UEFA-koefficiensek tekintetében a Milan a listavezető. Tehát az európai szervezetnek sem állt feltétlenül érdekében, hogy a sorozat egyik favoritját idő előtt kipörgesse a versenyből, és a piros-feketék a pokol tornácáról visszatérők elszántságával verekedték el magukat a fináléig, majd a győzelmi pódiumig.
A 15 Bajnokok Ligája-fellépésen lőtt 23 és kapott 11 gól említésre érdemes mutató, aminek révén fedhető fel talán a Milan-titok. A korántsem tinédzserek és nem is kizárólag világklasszisok alkotta hátsó alakzaton, a tökély szintjére fejlesztett védekezésen túl napjaink egyik legtöbbre taksált szervező-befejezőjének, Kakának, valamint a BL-döntőkre már-már bérletet váltó Clarence Seedorfnak köszönhetően a támadásokra is jut ereje (no meg ötlete) a gárdának. A két szélsőhátvéd, Massimo Oddo (2007) és Marek Jankulovski (2005) után a szerda esti kezdőcsapatból Kaká a „legfiatalabb” milanos: a szerény brazil zseni 2003-ban hagyta ott a Sao Paulót az észak-olaszok kedvéért, és az egyenkénti tökéletes fizikai állapothoz társuló kivételes technikai és taktikai felkészültség egy olyan összeszokott, rutinos társaság esetében, mint a Milan, aranyat ér. A klub mellesleg a klasszikus nemzetközi kupasikereket tekintve szerda este beérte az argentin Boca Juniorst, a vitrinben immár 16 trófea (hét BEK, illetve BL, két KEK, négy európai Szuperkupa, és három Világkupa) mása pihen. A legnagyobb (a Milan és a BL-serleg) az őt megillető helyre került – bár erről Liverpoolban nyilván másként vélekednek.