A Bayern és az Inter eddigi döntői - videókkal!

A döntők (7–4) és a győzelmek (4–2) számát illetően egyaránt a Bayern München áll jobban, mindazonáltal kettejük közül elsőként az Internazionale vívott és nyert meg finálét az első számú európai kupasorozatban.

1964: INTER-DIADAL MAZZOLA DUPLÁJÁVAL

A Puskással, Di Stéfanóval és Gentóval felálló Real Madrid ötszörös győztesként, a döntőig vezető úton nyolc meccsből hetet megnyerve (és egyet elveszítve), míg az Inter veretlenül (hat győzelem, két döntetlen) érkezett meg a bécsi döntőbe. Az első félidő már szinte véget ért gól nélkül, amikor Sandro Mazzola hatalmas távoli lövéssel vezetést szerzett az Internek.

Bár a fordulás után a madridiak többet támadtak, az olasz védelem Sarti kapussal az élen jól állt a lábán – s mellesleg nem állt hadilábon a szerencsével sem –, és Milani révén növelte az előnyét. Felo akrobatikus mozdulattal szépített, ám hat perc múlva Mazzola kihasznált egy súlyos védelmi hibát, és a kétgólos előny kitartott a végéig.

Helenio Herrera csapata – egy évvel a Milan után, második olasz klubként – elhódította a BEK-serleget.

1965: AZ ELSŐ OLASZ CÍMVÉDÉS

Esős idő köszöntött Milánóra, sáros talajon játszottak a csapatok, a nerazzurrik hívei mégis csodálatos napot zártak. Hogy miért? Az első félidő hajrájában Jair, a hazai pálya előnyét élvező Inter brazil világbajnoka estében lőtt, és a labda átvánszorgott Costa Pereira kapus lába között, be a Benfica hálójába.

Noha az ellenfél soraiban ezúttal is ott volt a félelmetes Eusébio, aki a Real elleni negyeddöntőben háromszor, a Győrrel szembeni elődöntőben (1–0, 4–0) kétszer talált a kapuba – ezúttal több gól nem esett, azaz Herrera immár Grande Inter néven emlegetett csapata megvédte a címét.

Az először az 1955–56-os idényben kiírt Bajnokcsapatok Európa-kupája történetében ez volt az első 1–0-s finálé; ki gondolta volna, hogy később ez lesz a „legdivatosabb" eredmény, s például 1978 és 1983 között mind a hat döntő 1–0-val ér véget?

1967: A HAJRÁT NEM BÍRTA SZUSSZAL AZ INTER

Sandro Mazzola higgadt büntető-végrehajtásával indult a lisszaboni finálé, és bár az Inter volt az esélyes, már a szünet előtt látszott, hogy a Celtic nem adja olcsón a bőrét. Akkor még csak kapufáig jutottak a tíz glasgow-i születésű játékossal felálló büszke skótok, a fordulás után azonban – egyre nagyobb fölényben játszva – már gólokig: Tommy Gemmell egyenlített, Steve Chalmers pedig fordított.

Nemcsak Skócia, hanem egész Nagy-Britannia, sőt a latin országokon túli Európa is az első BEK-diadalát ünnepelte Jock Stein nagyszerűen küzdő legényeinek köszönhetően.

1972: A FEKETE-KÉKEKET EZÚTTAL LEJÁTSZOTTÁK A PÁLYÁRÓL

Az Inter a negyeddöntőből idegenben szerzett góllal (Standard Liege), az elődöntőből – két 0–0-t követően – tizenegyesekkel jutott tovább, de ez utóbbi párharcban az öt évvel korábbról ismerős Celtic volt az ellenfél, így ez gólok nélkül is diadal volt a javából!

A döntő aztán egy pillanatig sem kecsegtetett semmi jóval: az Ajax lefutballozta a pályáról a védekezésre berendezkedő olaszokat. A hollandok az iskolateremtő Rinus Michelst váltó, erdélyi születésű Kovács István irányításával is nagyszerűen játszottak, az első félidőben kapufát lőttek, a másodikban pedig Johan Cruyff duplájával megnyerték a mérkőzést. A szaklapok értékelése szerint: Totális futball–Catenaccio 2–0.

A pályán látottak és az eredmény tökéletesen megfelelt az akkori erőviszonyoknak, hiszen az ellenállhatatlan amszterdamiak az előző (Panathinaikosz, 2–0) és a következő (Juventus, 1–0) BEK-döntőben is győztek.

1974: KÉT MECCS KELLETT AZ ELSŐ BAJOR KORONÁZÁSHOZ

Ez volt a BEK történetének egyetlen olyan döntője, amelyet – mivel akkoriban a szabályok ezt írták elő a hosszabbítás után is döntetlenre álló fináléra – meg kellett ismételni. S amilyen kiélezetten alakult az első összecsapás (1–1), olyan egyoldalú lett a második.

Az első meccs hosszabbításba torkollott, és Georg Schwarzenbeck csupán a 119. percben, egy jól eltalált távoli bombával egyenlítette ki a leendő sikeres spanyol szövetségi kapitány, Luís Aragonés nem sokkal korábban, szabadrúgásból lőtt gólját.

A két nappal későbbi újrajátszás már bajor gálát hozott, Uli Hoeness és Gerd Müller egyaránt kétszer is betalált a spanyolok kapujába, nem is akármilyen alakítások végén.

Két adalék: a Bayern lett a sorozat első német győztese, ám ahhoz, hogy ebben a dicsőségben része lehessen, az elődöntőben le kellett győznie a korszak kimagasló magyar csapatát, az Újpesti Dózsát is (1–1, 3–0).

1975: NAGY MÁZLIJA VOLT A BAYERNNEK!

Az első félidőben a Bayern München megúszott egy tizenegyest, sőt a bíró érvénytelenítette Peter Lorimer szabályosnak tűnő gólját – szóval a Leeds United dühükben lelátói székeket feltépő szurkolói nem alaptalanul vélték úgy, hogy a németek kizárólag a francia játékvezetőnek köszönhették második BEK-győzelmüket.

Két kiváló helyzetfelismerés, két hajrábeli gól döntött Dietmar Cramer csapata javára, amelynek odahaza pocsék szezonja volt: csupán a tizedik helyen végzett a Bundesligában.

1976: HÁROM ÉV – HÁROM BAJOR ARANYÜNNEP!

A Sepp Maier, Franz Beckenbauer és Gerd Müller fémjelezte fantasztikus Bayern-garnitúra harmadszor is térdre kényszerítette Európát – a Palotai Károly dirigálta döntőben konkrétan a korszak francia kirakatcsapatát, a Saint-Étienne-t.

A finálé egyetlen gólját a szabadrúgás-specialista Franz Roth szerezte – természetesen szabadrúgásból. A teljes pályafutását a bajor csapat soraiban eltöltő játékos harmadik alkalommal talált a kapuba európai kupadöntőben: az 1967-es KEK- és az 1975-ös BEK-fináléban is góllal járult hozzá a győzelemhez.

A Real Madrid és az Ajax után a Bayern lett a harmadik – és mostanáig az utolsó – csapat, amely zsinórban háromszor tudta elhódítani a serleget ebben a sorozatban.

1982: AZ ANGOL HŐSIESSÉG DOMINÁLT

Csernai Pál ült a finálé esélyesének tartott Bayern München kispadján, de ezúttal az ő szaktudása is kevésnek bizonyult. Pedig ráadásul a fennállása első BEK-sorozatát vívó Aston Villa nagyon korán kapuscserére kényszerült.

A tapasztalt Jimmy Rimmer helyére beküldött zöldfülű Nigel Spink azonban bravúrt bravúrra halmozott, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, egy ellencsapásból a Villa megszerezte a meccs egyetlen gólját: Tony Morley beadását Peter White tuszkolta közelről a kapuba.

1987: MADZSER SARKALÁSA SZERTEFOSZLATTA A BAJOR ÁLMOKAT

A Real Madridot is kiejtő Bayern München volt a bécsi finálé esélyese, és annak rendje-módja szerint Ludwig Kögl góljával meg is szerezte a vezetést. Hogy ez a döntő mégse erről a meglehetősen különös, távoli fejesről maradjon emlékezetes, arról Rabah Madzser gondoskodott csodálatos, ösztönös helyzetfelismerést megkoronázó sarkalásos góljával.

A világ – és a Bayern legénysége – még az algériai játékos varázslatos mozdulatán ámuldozott, amikor Juary gyorsan beverte a második, végül döntőnek bizonyuló portói találatot is.  Az első gólnál ő volt az előkészítő, ezúttal Madzser.

S bár az ördöngösen cselező Paulo Futrénak nem sikerült a kapuba találnia, a becses trófea Portugáliába került – pontosan 25 esztendővel a Guttmann Béla irányította Benfica 1962-es diadala után.

1999: AZ EDDIGI LEGŐRJÍTŐBB VÉGJÁTÉK

Akárcsak tizenkét évvel korábban, ismét a Bayern München szerezte meg a finálé első gólját. Mario Basler szabadrúgása akadt be Peter Schmeichel kapujába, és a fordulás után Mehmet Scholl emelésénél, majd Carsten Jancker ollózásánál csupán a szerencse (a kapufa) mentette meg az MU-t az újabb bekapott góltól.

Már letelt a kilencven perc, a negyedik játékvezető felmutatta a háromperces hosszabbítást jelző táblát – és kezdetét vette minden idők legőrültebb BL-végjátéka. Ne is szaporítsuk a szót, hiszen a képek önmagukért beszélnek: következett két David Beckham-szöglet, és két hajszálpontos befejezés két cserejátékostól, Teddy Sheringhamtől és Ole Gunnar Solskjaertől.

A Manchester United 1968, angol klub 1984 után lett újra Európa uralkodója.

2001: NEM GYŐZTÉK SZÁMOLNI A TIZENEGYESEKET

Ezúttal a bajorok kapták az első gólt, és nagy szerencséjükre az általuk addig nem nagyon szeretett „szabály" újra működött: a vesztésre álló csapaté lett a trófea. Ami a fináléig vezető utat illeti, nem érdemtelenül: a negyeddöntőben a Manchester Unitedet, az elődöntőben a Real Madridot is oda-vissza megverte Ottmar Hitzfeld legénysége.

A rendes játékidőben két tizenegyesgól született, egy büntető – Mehmet Schollé – pedig kimaradt, majd 120 percnyi játék után következett a hétkörös szétlövés, amelynek akkor szakadt vége, amikor Oliver Kahn hárította Mauricio Pellegrino lövését.

A Bayern München 25 esztendő – és három elveszített döntő – után hódította el újra a trófeát, története során immár negyedszer.