BL: érdekes ötlettel állt elő a „száműzött” Legia elöljárója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 18:02
Nem nyugszik bele az Európai Labdarúgó-szövetség döntésébe a Legia Warszawa, amely jogosulatlanul szerepeltette a Celtic elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján Bartosz Bereszynskit, ezért az UEFA 3–0-s gólkülönbséggel a skótoknak adta a meccset, akik így 4–4-gyel, idegenben szerzett góllal bejutottak a playoffkörbe. A lengyel csapat társtulajdonosa, Dariusz Mioduski azt szeretné, ha a felek ismét összecsapnának egymással.

Mint arról már beszámoltunk, Bereszynski eltiltás miatt nem léphetett volna pályára a Celtic ellen, de a Legia megszegte a szabályt, és a visszavágó hajrájában, 6–1-es összesített állásnál bevetette a játékost. A baklövés következtében a Celtic a zöld asztal mellett 3–0-val megkapta a meccset, így az idegenben elszenvedett 4–1-es vereség után továbbjutott.Mint arról már beszámoltunk, Bereszynski eltiltás miatt nem léphetett volna pályára a Celtic ellen, de a Legia megszegte a szabályt, és a visszavágó hajrájában, 6–1-es összesített állásnál bevetette a játékost. A baklövés következtében a Celtic a zöld asztal mellett 3–0-val megkapta a meccset, így az idegenben elszenvedett 4–1-es vereség után továbbjutott.

A lengyelek természetesen nem hagynák annyiban az ügyet, elvégre Bereszynski bevetésekor a lényegi kérdések már eldőltek, ezért újból megmérkőznének a skót bajnokkal.

„Találkozzunk Varsóban vagy Glasgow-ban, és hozzunk becsületes döntést az ügyben. Igazságtalan határozat született, amely szembemegy a sportszerűség szellemével” – írta a Celticnek címzett levelében a mindent eldöntő harmadik meccs lehetőségére utalva Dariusz Mioduski, a Legia társtulajdonosa.

A lengyel klub egyébként fellebbezhet az UEFA szankciója ellen, de az üzletember ötlete az újdonság erejével hat.

Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Simán nyert Varsóban a Legia ellen a Chelsea, Bolláék öngóllal győztek

Európa-konferencialiga
2025.04.10. 22:57

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11
Ezek is érdekelhetik