PSG–Real Madrid: egeret szültek a (pénz)hegyek

Vágólapra másolva!
2015.10.21. 20:35
null
Zlatan Ibrahimovic sem szerzett gólt ezen az estén (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának rangadóján a PSG és a Real Madrid sem tudott gólt rúgni, míg a másik találkozón a Malmö FF fontos három pontot szerzett az ukrán Sahtar Doneck ellen. 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT

Paris Saint-Germain–Real Madrid 0–0

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Végre összecsap a pályán is az a két csapat, amely már annyit kerülgette egymást a transzferpiacon – dörzsölhették a kezüket a szurkolók a BL-csoportkör sorsolása után. Meglepő módon eddig csak egy labdarúgó került közvetlenül a Real Madridtól a PSG-hez (vagy fordítva), mégpedig Nicolas Anelka, de nem múlik el hét mostanában anélkül, hogy fel ne vetődne legalább egy Párizs–Madrid útvonalat érintő átigazolási pletyka.

MR. MILLIÁRD
A piaci értéket tekintve korunk egyik legértékesebb összecsapása volt ez: a francia, illetve a spanyol csapat keretében szereplő labdarúgók összértéke meghaladja az egymilliárd eurót (408, illetve 719 millió).

Ángel Di María – volt realosként – természetesen a kezdőben kapott helyet, és szorgosan ívelgette a jobb szélről középre a labdákat, de ezekből nem tudott veszélyeztetni a PSG. Az első igazi helyzet Jesé előtt adódott, de a spanyol az ötös jobb sarka elől képtelen volt túljárni Kevin Trapp eszén.

Jesé egyébként Cristiano Ronaldo éktársa volt a Rafa Benítez mester által választott 4–4–2-es hadrendben, és a portugálnak is meggyűlt a baja Trapp-pal, mert két fejesét is hárította a német. Veszélyesebben futballozott tehát az első félidőben a sérült Dani Carvajal, James Rodríguez, Pepe, Karim Benzema, Gareth Bale sor nélkül felálló Real.

Belehúzott a második félidőre a PSG, de Keylor Navas állta a sarat, majd mivel szép lassan leült a mérkőzés, Laurent Blanc bevetette a Lucas Moura, Javier Pastore kettőst, Benítez pedig Luka Modriccsal és Gyenyisz Cserisevvel frissítette csapatát. A hajrá előtt Ronaldo kihagyta a fordulás utáni legnagyobb helyzetet, miközben Ezequiel Lavezzi beállásával a párizsiak már gyakorlatilag négy csatárral rohamoztak.

Mindhiába – kissé olyan érzése lehetett a mérkőzés végén a szurkolóknak, hogy itt bizony egeret szültek a hegyek…

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A csoport másik mérkőzésén Markus Rosenberg már a 17. percben megszerezte a vezetést a Malmőnek a Sahtar ellen. Később kiderült, hogy ez a találat elég volt ahhoz, hogy a svéd csapat megszerezze első pontjait ebben a szezonban a BL-csoportkörben. A találkozón az ukránok játszottak fölényben, de pont nélkül térhetnek haza.

Malmö FF–Sahtar Doneck 1–0 (Rosenberg 17.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 2 1 6–0 +6 7
2. Paris SG 3 2 1 5–0 +5 7
3. Malmö FF
3 1 2 1–4 –3 3
4. Sahtar Doneck 3 3 0–8 –8 0
Legfrissebb hírek

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Arne Slot a PSG elleni BL-nyolcaddöntőről: Várjuk ezt a kihívást

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 14:25

BL-legek: Kylian Mbappé belépett az 500-asok klubjába; a PSG hétgólos kiütése csak rekordbeállítás

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 11:12
Ezek is érdekelhetik