BL: „Megbosszuljuk Maradonát” – Real-verésre készülnek a Napolinál

Vágólapra másolva!
2016.12.13. 15:41
Korábban megírtuk, hogy a Napoli a címvédő Real Madridot kapta a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének nyoni sorsolásán. Habár a spanyol csapat számít a párharc esélyesének, az olaszok célja egyértelműen a továbbjutás kiharcolása.

A két klub eddig egyszer került szembe egymással, még az 1987–1988-as BEK-ben. Akkor a Real Madrid 3–1-es összesítéssel jutott tovább a Diego Maradonát is a soraiban tudó Napoli ellen – a nápolyiak az első, vesztes madridi mérkőzés (2–0) után a visszavágón 1–1-es döntetlent értek el, az argentin klasszis mindkét összecsapást végigjátszotta.

Az olasz csapat védője, Ivan Strinic éppen ezt a párharcot hozta fel motiváció gyanánt, a horvát SportskeNovostinak adott interjújában kiemelve, hogy már csak Maradona miatt is kiharcolnák a továbbjutást.

„Megbosszuljuk Maradonát, megtesszük azt a Real Madrid ellen, amire Diegóék nem voltak képesek. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire erős a Real, nehéz lesz továbbjutni, de mi nagyszerűen játszunk. Ha jövő héten mérkőznénk meg, optimista lennék, az azonban kiszámíthatatlan, hogy két hónap múlva melyik gárda lesz jobb formában” – mondta Strinic, aki horvát válogatottbeli csapattársát is megemlítette.

„Ronaldo fantasztikus, azt azonban miért nem kérdezik meg, hogy van-e tervünk Modric megállítására?”

A párharc első meccsét február 15-én játsszák Madridban, a nápolyi visszavágóra három héttel később, március 7-én kerül sor.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
JÁTÉKNAPOK – PONTOS MENETREND

ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
február 14. (kedd)

20.45: Benfica (portugál)–Borussia Dortmund (német)
20.45: PSG (francia)–Barcelona (spanyol)
február 15. (szerda)
20.45: Real Madrid (spanyol)–Napoli (olasz)
20.45: Bayern München (német)–Arsenal (angol)
február 21. (kedd)
20.45: Manchester City (angol)–AS Monaco (francia)
20.45: Bayer Leverkusen (német)–Atlético Madrid (spanyol)
február 22. (szerda)
20.45: Porto (portugál)–Juventus (olasz)
20.45: Sevilla (spanyol)–Leicester City (angol)

VISSZAVÁGÓK
március 7. (kedd)

20.45: Napoli–Real Madrid
20.45: Arsenal–Bayern München
március 8. (szerda)
18.00: Borussia Dortmund–Benfica
20.45: Barcelona–PSG
március 14. (kedd)
20.45: Juventus–Porto
20.45: Leicester City–Sevilla
március 15. (szerda)
20.45: AS Monaco–Manchester City
20.45: Atlético Madrid–Bayer Leverkusen

Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
15 órája

Akár tíz évre is börtönbe zárhatják Maradona volt testőrét

Minden más foci
16 órája

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Fontos pontokat hullajtott a Venezia otthonában a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 14:32

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

A Napoli a Fiorentina legyőzésével üldözi tovább az Intert

Olasz labdarúgás
2025.03.09. 17:08

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14
Ezek is érdekelhetik