BL: egy mágikus focimeccs margójára – helyszíni beszámoló

Igazi sportőrültnek mondhatom magam, így ha csak tehetem, utazásaim során megpróbálom beiktatni egy-két sportesemény meglátogatását, hiszen ezek a gasztronómiához és kultúrához hasonlóan szintén a helyi kultúra részének tekinthetők. Így amikor pár hete kiderült, hogy Barcelonába kell utaznom hivatalos ügyben, rögtön felvetődött annak a lehetősége, hogy kilátogassunk a Camp Nouba.

Aki járt már itt, az pontosan tudja, hogy Barca-meccsre jegyet szerezni nem egyszerű, Bajnokok Ligája-meccsre különösen nem – legalábbis ha nem akarunk a népszerű jegyportálok többszörösen túlárazott belépői között válogatni. Szerencsére egy, az FC Barcelonánál dolgozó ismerősön keresztül sikerült normál áron nagyszerű jegyeket szerezni, így semmi sem állhatott már a kaland útjába!

Már ideutazásunkkor látszott, hogy rengeteg magyar lesz kint a mérkőzésen: a repülőgépen legalább minden második utas Barca-mezben virított... Ezért nem is voltunk meglepve, hogy amikor a meccs előtt betértünk egy sörre a Camp Nou szomszédságában található magyar kocsmába, csak magyar szót hallottunk. Nem megszokott dolog ez közel 2000 km-re Budapesttől!

A negyeddöntő első felvonása, a párizsi 0–4 után azt gondoltam, hogy lesz bőven szabad hely a stadionban, ahogyan az Arsenal–Bayern visszavágón sem telt meg teljesen az Emirates Stadium a bajoroknál elszenvedett megsemmisítő Arsenal-vereség után. Már a stadionhoz megérkezve sejteni lehetett, hogy ez nem lesz így. Önfeledten énekelő és a kivezényelt rohamrendőrök által békésen szemlélt görögtüzeket gyújtó drukkereket lehetett látni mindenhol: semmi nyoma nem volt annak, hogy a szurkolók letettek volna a továbbjutásról.

Egy, már az arénában elfogyasztott sör után – ami nagyban hozzájárul a meccsélményhez – leültünk a helyünkre, ami történetesen az egyik szögletzászló közelében, a Barca-klub tagjai között volt. Bár sok esélyt sem én, sem Barca-szurkoló barátom nem adott kedvenc klubja továbbjutására, a gyorsan megszerzett Suárez-gól után a stadion lankadatlanul éneklő közönségéhez hasonlóan mi is reménykedni kezdtünk: tudtuk, hogy egy esetleges továbbjutás esetén sporttörténelmi esemény szemtanúi lehetünk!

Kurzawa öngólja után, kétgólos hazai vezetésnél szinte felrobbant a stadion, soha nem látott ülésszomszédainkkal együtt ugrálva ünnepeltük a csoda következő lépcsőfokát. A szünetben elfogyasztott sör, hot dog kombót követően a második félidőre már egyenesen pozitívan ültünk vissza, hiszen a négygólos hátrány felét addigra sikerült ledolgozniuk a gránátvörösöknek. Ráadásul a közvetlenül előttünk lévő kapura támadhatott a Barca, nem kicsit megnövelve az amúgy is óriási élményt!

A lelátó 3–0 után teljes eksztázisban égett, s ez maradt is így egészen a derült égből bekapott PSG-találatig. S bár a közönség 3–1 után is rendületlenül biztatta a hazaiakat, érezhető volt, hogy ez már nem a továbbjutásban bízó rajongók szurkolása: a stadion nagy része már láthatóan nem bízott a három gólt igénylő csodában. A Barca nem játszott igazán jól, sok volt a pontatlanság, így a 80. perc környékén sok néző elindult hazafelé. Ez érdekes módon Neymar 88. percben szerzett szabadrúgásgólja után is folytatódott, öt perc alatt további két gól még mindig túl álomszerűnek tűnt...

Neymar értékesített büntetője kellett ahhoz, hogy a nézők láthatóan elkezdjenek újra hinni a csodában. Egy pillanat alatt megváltozott a közhangulat, mindenki talpon állva követte az utolsó percek kaotikus eseményeit. Sergi Roberto találata után aztán ténylegesen elszabadult a pokol, a nézők ugrálva, egymást ölelgetve, kiabálva ünnepelték a sporttörténelmi csodát: az már csak hab volt a tortán, hogy a teljes Barca-kispad Luis Enriquével és cserejátékosostól pont előttünk ünnepelte a sikert „kicsi a rakás” üzemmódban, alig 20 méterre tőlünk.

A meccs után még elmentünk egy kötelező szelfire a stadion bejáratánál található Kubala-szoborhoz, majd éneklő szurkolók és dudálva korzózó autók kíséretében megindultunk vissza a szállásunkra. Barca-mezben, teljesen berekedt hangon beszélgető emberek között utaztunk haza a metrón, boldogan és az élménytől teljesen letaglózottan. Bevallom, egynapos távlatból visszagondolva még mindig libabőrös vagyok ettől az élménytől – biztos, hogy soha nem fogom elfelejteni, és bár nem vagyok Barca-drukker, úgy érzem, hogy én is részese lettem a sporttörténelemnek!