Mourinho és Klopp? Kizárt! Conte és Zidane? Simán!

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében szereplő 16 klub vezetőedzőinek röviden felidézzük a játékosmúltját, amely alapján három kategóriára osztottuk őket.

Az elsőben azok szerepelnek, akik nem játszottak olyan szinten, mint mostani klubjuk, ezért futballistapályájuk alapján a mostani keretbe sem tudnának bekerülni.

A következő kettőben már jogosan vetjük össze őket azokkal, akik a posztjukon szerepelnek a klubjukban.

A második kategóriában azokról írunk, akik játékosként is kipróbálták magukat ezen a szinten, de a mostani csapatukban szereplő labdarúgók kiszorítanák őket. A harmadik csoportot pedig azok alkotják, akiket – persze csúcsformájukban – örömmel látnánk a mai kezdőben.

A KERETBE SEM FÉRNE BE, MERT NEM FUTBALLOZOTT ILYEN SZINTEN

JOSÉ MOURINHO (Manchester United)

A portugálban labdarúgóként csakis az édesapja látott fantáziát, a Rio Ave trénereként az élvonalban is lehetőséget adott a tinédzser Josénak. Hamar kiderült, hogy számára ez a szint túl magas. A másodosztályú Belenensesnél és a Sesimbránál kapott még lehetőséget, de gyorsan rájött, hogy nem kéne erőltetni a dolgot.

Középső középpályásként a Manchester Unitedban Nemanja Maticcsal, Ander Herrerával vagy Paul Pogbával hasonlíthatnánk össze, ám még a kiöregedőben lévő Michael Carrick vagy Marouane Fellaini is fényévekre van a játékos Mourinhótól.

JÜRGEN KLOPP (Liverpool)

Tíz évet húzott le az 1990-es években a német másodosztály stabil középcsapatának számító Mainznál, csatárként a klub gólrekordere lett, mielőtt egyre hátrébb húzódott a pályán, s 2001-ben már védőként vonult vissza, hogy edzőként folytassa a klubnál.

Klopp támadóként vált a Mainz legendájává, de a Bundesliga 2. korántsem a BL-ben szereplő Liverpool szintje. Természetesen Philippe Coutinho távozása után sem lenne esélye arra, hogy a keretbe kerüljön, Roberto Firmino, Mohamed Szalah és Dominic Solanke mögött Danny Ings és Daniel Sturridge is a labdarúgó Klopp előtt jár.

UNAI EMERY (Paris Saint-Germain)

Az 1990-es évek közepén a Real Sociedad reménysége volt, de az első csapatba nem tudta beverekedni magát, öt meccs után távozott. Ezt követően hét idényt töltött el a spanyol másodosztályban, a Toledo, a Racing Ferrol és a Leganés mezében több mint 200 meccsen játszott.

Talán volt idő, hogy a PSG-nek erősítést jelentett volna, ha a spanyol másodosztályból igazol labdarúgót, azonban a francia főváros közel-keleti pénzzel kitömött kirakatcsapata már rég nem az a szint. Balszélsőként Julian Draxler és Neymar mellett szóba sem jöhetne a játéka.

MASSIMILIANO ALLEGRI (Juventus)

A legjobb idényét a Pescaránál töltötte, az 1992–1993-as szezonban a Serie A utolsó helyén végző csapatnál 12 gólt szerzett középpályásként, így nem kellett követnie klubját a másodosztályba. A Cagliari, a Perugia és hét meccs erejéig a Napoli is lehetőséget adott neki az élvonalban. (Karrierje vége felé, 2000-ben a Pistoiese játékosaként bundázott egy Olasz Kupa-mérkőzésen, amiért egy évre eltiltották.)

Bár volt egy jó éve a Serie A-ban, a mai Juventushoz azért ez kevés. Talán ha a Napoliban játszott volna úgy, mint a Pescarában… Szervező középpályásként Miralem Pjanic, Claudio Marchisio és Rodrigo Bentancur mellett esélye sem lenne a keretben.

A PADRA ELFÉRNE, DE JOBB JÁTSZIK A POSZTJÁN

ERNESTO VALVERDE (Barcelona)

A baszk csatár 1988-ban az Espanyoltól a Barcelonához szerződött, két idény alatt Király-kupát és KEK-et nyert a klubbal, és a spanyol válogatottban is játszott egy mérkőzésen. A második szezonjában 12 meccsen hat gólt szerzett, mielőtt átigazolt a Bilbaóhoz.

Ahogy Gary Lineker, Julio Salinas és Txiki Begiristain mögé akkoriban odafért a kispadra Francisco Carrascóval, úgy most is ott lehetne Lionel Messi, Luis Suárez és Philippe Coutinho mögött Paco Alcácerrel.

PAULO FONSECA (Sahtar Doneck)

Középső védőként 1995-ben szerződtette a Porto, de mindhárom szezonjában kölcsönadta portugál élvonalbeli riválisainak. A Lecában, a Belenensesben és a Marítimóban is meghatározó játékos volt, aztán karrierje vége felé az Estrela Amadorában volt még egy élvonalbeli idénye.

Az ukrán Jaroszlav Rakickij, Ivan Ordec, Szerhij Krivcov trió mellett a kezdőcsapatban nem lenne helye, de fénykorabeli – egy portugál középcsapat alapembereként nyújtott – teljesítményével a padra azért elférne.

EUSEBIO DI FRANCESCO (Roma)

Az 1990-es évek végén négy szezont töltött a Románál középpályásként, 2001-ben bajnokként távozott a fővárosiaktól. 12-szer szerepelt a válogatottban, egyetlen gólját a világválogatott ellen szerezte, amikor az olasz szövetség megalapításának 100. évfordulóját ünnepelték.

A régi római Di Francesco beférne a rómaiak mai keretébe, a kezdő tizenegy azonban más kérdés. Húsz éve alapember volt a bajnoki címre hajtó csapatban, vezetői vonásai a mai együttesben is jól jönnének, de Radja Nainggolan, Kevin Strootman és Daniele De Rossi is egyértelműen jobb nála.

PEP GUARDIOLA (Manchester City)

Védekező középpályásként egy évtizedet húzott le a Barcelonánál, amellyel hat bajnoki címet és 1992-ben BEK-et nyert. 1997-től 2001-es távozásáig csapatkapitány volt, a Johan Cruyff-féle Dream Teamben is alapemberként lépett pályára.

Cikkünk alapja Guardiola nyilatkozata volt, amelyben azt mondta, „Esélytelen lennék. Fernandinho sokkal jobb.” Ha rajtunk múlna, a kezdőbe tennénk, de a világ egyik legsikeresebb edzőjének szakmai véleményét nem kérdőjelezhetjük meg. Még akkor sem, ha valószínűleg pusztán udvariasságból fogalmazta meg.

MAURICIO POCHETTINO (Tottenham Hotspur)

A fénykorát az Espanyolnál töltő, a PGS-nél és Bordeaux-ban is megforduló Pochettino a 2002-es világbajnokságon mindhárom meccsen játszott a meglepetésre a csoportkörben búcsúzó argentin csapatban.

Ha Guardiola azt monda, nem férne be a mai Manchester Citybe, ugyanez vonatkozik a középső védő Pochettinóra is a mai Tottenhamet elnézve. Alapesetben Jan Verthongen és Toby Alderweireld kezdene, de Davinson Sánchez is előtte állna a sorban.

KEZDŐ LENNE

VINCENZO MONTELLA (Sevilla)

Eusebio Di Francesco oldalán bajnok lett a Romával 2001-ben, a fővárosiaknál tíz év alatt 194 meccsen 84 gólt szerzett, hússzor szerepelt az olasz válogatottban.

Bár a Romában előbb Gabriel Batistuta, majd Francesco Totti miatt sokszor a kispadra szorult, csereként beállva képes volt mérkőzéseket eldönteni. A mai Sevillában Wissam Ben Yedder a klasszikus középcsatár, a francia az őszi BL-bravúrjai ellenére is messze van még Batigol és Totti szintjétől. Montellának a Serie A-ban három klubban négy húszgólos szezonja volt, ami azt mondatja velünk, kétcsatáros felállásban Ben Yedder mellett, egyékes formációban pedig a francia előtt, egyedül lehetne kezdő.

RAPHAËL WICKY (Basel)

Hetvenötször szerepelt a svájci válogatottban, az 1996-os és a 2004-es Európa-bajnokság mellett a 2006-os vb-n is ott volt. A Sionban 130, a Hamburgban 126 bajnokin szerepelt, de játszott a Werder Bremenben és az Atlético Madridban is.

Védekező középpályásként Talant Xhaka, Geoffrey Serey Dié és Luca Zuffi játszik a mai Baselben. A húsz évvel ezelőtti brémai Wicky bármelyiküket kiszorítaná a csapatból.

SENOL GÜNES (Besiktas)

Az 1970-es és 1980-as években 31-szer szerepelt a török válogatottban, a Trabzonspornál 15 szezon alatt több mint 400 bajnokin védve hatszoros bajnok lett, az 1978–1979-es idényben 1110 percen át nem kapott gólt, ami Süper Lig-rekord.

A Besiktasban a korábban a Trabzonsporban védő Tolga Zengin a kapus, ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is ő viseli. A válogatottban Rüstü Recber, majd Volkan Babacan miatt nem lett alapember. Tolga jó kapus, de főleg az idősebb korosztály számára vitathatatlan, hogy Günes lenne a kezdő.

JUPP HEYNCKES (Bayern München)

1964 és 1967, majd 1970 és 1978 között szerepelt a Mönchengladbachban, amellyel négy bajnoki címet, egy Német Kupát és egy UEFA-kupát nyert, illetve BEK-döntős volt. Kétszer volt a Bundesliga és az UEFA-kupa, egyszer-egyszer a BEK és a KEK gólkirálya. A nyugatnémet válogatottal 1972-ben Eb-t, 1974-ben vb-t nyert, előbbin a torna csapatába is beválasztották. 220 góllal a Bundesliga valaha volt harmadik legjobb gólszerzője.

Bár Robert Lewandowski személyében napjaink egyik legjobb befejező csatára a Bayerné (az előző három idényben 96 bajnokin 77 gólt szerzett), az 1972 és 1975 között három Bundesliga-szezonban 97 meccsen 85 gólt szerző Heynckesszel sem lenne gyengébb.

ZINÉDINE ZIDANE (Real Madrid)

A Juventusszal két olasz bajnoki címet nyert, a Real Madriddal egyszeres bajnok és BL-győztes lett. 1998-ban világbajnok és aranylabdás volt, 2000-ben Eb-t nyert a francia válogatottal. A 2006-os vb francia házi gólkirályaként vonult vissza, de a döntőben kiállították.

A fénykorában lévő Zidane a világ bármelyik csapatába beférne – a kispadon bemutatott remek kezdése ellenére ma már talán a rossz bajnoki szereplés miatt válságértekezleteket tartó Real Madridnál is jobban örülnének, ha a 2002-es játékos Zidane állna az alkalmazásukban. Jaj lenne a riválisoknak, ha ő játszana Isco helyett.

SÉRGIO CONCEICAO (Porto)

Az 56-szoros portugál válogatott szélső legemlékezetesebb mérkőzése a 2000-es Európa-bajnokság németek elleni csoportmeccse volt, amelyen az ő mesterhármasával nyert Portugália 3–0-ra. Játékosként nagy vándor volt, a Porto neveltjeként megfordult a Laziónál, a Parmánál és az Internél is.

A portugál listavezető Portóban a mexikói Jesús Corona a jobb oldali középpályás, a 2000-es parmás Conceicao kiszorítaná a csapatból.

ANTONIO CONTE (Chelsea)

Ötszörös olasz bajnok, BL- és UEFA-kupa-győztes lett a Juventusszal, 1994-ben a világbajnokságon, 2000-ben az Eb-n nyert ezüstérmet az olasz válogatottal.

Nem véletlenül volt a Juventus csapatkapitánya: szenvedélye mellé precíz játék társult, amely megnyugtatta a társakat. Zidane és a Real esetéhez hasonlóan a játékos Contéra is legalább akkora szüksége lenne a mai, állítólag éppen váltani készülő Chelsea-nek, mint a menedzserre: ha Tiemoué Bakayoko helyett a fénykorát élő Conte játszana N'Golo Kanté mellett, valóban félelmetes lenne a Chelsea középpályássora.