Kézikönyv kezdőknek és haladóknak: hogyan nyerjünk BL-t?

KERÜLJ HAMAR EMBERELŐNYBE!

Az amúgy is esélyesebb Barcelona hamar emberelőnybe került az Arsenal ellen a 2006-os aranymérkőzésen, az angolok kapusa, Jens Lehmann a 18. percben kapott piros lapot. Érdekes, hogy az Arsenal ezt követően nemhogy remekül helytállt, még (gól)előnybe is került, ám a hajrában fordítottak a katalánok, nem kis részben a csereként beálló Juliano Belletti, Andrés Iniesta, Henrik Larsson hármasnak köszönhetően.

KELL EGY JÓ KAPUS! MEG MÉG EGY…

Ha már szupercserék: a Real Madrid 2002-ben nemcsak Zinédine Zidane bombagóljának és Raúl találatának köszönhetően nyert, hanem a lesérülő César Sánchez helyére a 68. percben beálló Iker Casillas három földöntúli bravúrjának hála is. A fiatal kapus pánikszerűen könyörgött riválisa sérülésekor egy ollóért, ugyanis babonából mindig rövid ujjú mezben véd, ám azon az estén nem számolt a pályára lépéssel, és nagyon hideg volt Glasgow-ban, így egy hosszú ujjú mezben ücsörgött a kispadon. Casillas és a Real szerencséjére megoldódott a probléma.

LE A PECHVOGELEKKEL!

Bizony, még a legnagyobb sztárok is babonásak, de legalább utólag mindent könnyedén meg lehet magyarázni. A francia védő, Patrice Evra lett például az első 2015-re, aki négy BL-döntőt is elbukott csapatával. Ráadásul a döntő találatot a Juventusnak, Evra akkori csapatának az a Luis Suárez lőtte, aki négy évvel korábban, még Angliában csúnyán összeveszett az őt rasszizmussal vádoló, majd fel is jelentő Evrával, és ezért később egy újabb mérkőzésük előtt nem fogott vele kezet. Kész szerencse, hogy a Juvéból hiányzott eltiltás miatt Suárez másik országos cimborája, Giorgio Chiellini…

A Juvét üldözi a BL-döntős balszerencse, Evra mögött háromig jutott Edgar Davids, Alessandro Del Piero, Paolo Montero és Alessio Tacchinardi is (Davids az Ajaxszal is bukott), nem csoda, ha ehhez az előjelhez hozzáadták 2017-ben az elveszített finálék nagymesterét, Gonzalo Higuaínt is, így abból csakis Real Madrid-siker keveredhetett ki.

És hogyan is áll Jürgen Klopp a megnyert kupadöntőkkel? Mintha rémlene valamiféle hétből egyes arány. Azonban…

TÖRD MEG AZ ÁTKOT!

Az Olympique Marseille 1993-ban végre megnyerte a BL-t, annak ellenére, hogy két évvel előtte hatalmas esélyesként pályára lépve kikapott még a BEK-ben a Crvena zvezdától egy borzalmas nulla nulla utáni idegpárbajban, így elmondhatták magukról a francia klubok, hogy immáron öt egylet hat fináléban hét mérkőzésen a nemzetközi kupadöntőkben egy alkalommal talált csak kapuba, még a Reims jóvoltából... Az 1993-ban vereséget szenvedő Milan 2007-ben képes volt magát túltenni azon, hogy két évvel korábban háromgólos előnyről sem tudott nyerni a döntőben a Liverpool ellen.

AZ ESÉLYTELENEK NYUGALMÁVAL

Nem akarjuk megbántani a Tottenham-híveket, de az, hogy a fogadóirodák szerint a Liverpoolnak kétszer nagyobb az esélye a győzelemre, mint a londoniaknak, nem a legjobb előjel (ha a statisztikák és előrejelzések számítanak még valamit ebben a kiírásban). Nem mindig az esélyes nyer azonban a topfutballban sem: a Porto a 2004-es fináléban a Monacót verte meg, amely a nyolcaddöntőben az előző év ezüstérmesét, a Juventust, a negyeddöntőben a címvédő Milant (idegenbeli 1–4-ről!), aztán az elődöntőben az akkoriban felfutó Chelsea-t búcsúztatta. Csakhogy a döntőben a franciák adtak két gólpasszt a Portónak, a kettő között a portugálok szereztek egy vitatott játékvezetői ítélet utáni találatot is, így lett 0–3.

Jó előjel most a Tottenhamnek, hogy a Porto korábbi UEFA-kupa-győztes csapatából tízen is pályára léptek egy évre rá a BL-döntőben – néha kifizetődik a csapatépítés. De egy stabil védelem sem hátrány éppen.

VÉDEKEZZ!

A Marseille ellen a Crvena zvezda bunkerfutballal nyert (ó, az a Szinisa Mihajlovics, Dejan Szavicsevics, Robert Prosinecki középpályássor!), 1993-ban az OM egy góllal és sok szerencsével múlta fölül a Milant, amelynek a Juventusszal volt mersze 2003-ban egy gól nélküli döntőre. Sőt, 1994-ben a katalán Dream Teamet nemhogy csak nulla rúgott gólon tartotta a Milan a Romário, Hriszto Sztoicskov csatársor ellenére is, hanem maga négyig jutott, ráadásul hiányzott a védelem esze, Franco Baresi. 1998-ban a Real Madrid a rettenthetetlen Fernando Redondo, Christian Karembeu, Clarence Seedorf középpályástrióval állt ki, amely elszívta levegőt és a labdát is a juvés Zinédine Zidane elől. Jól megtanulták a leckét a madridiak, két évre rá Casillas előtt a Míchel Salgado, Iván Helguera, Aitor Karanka, Iván Campo, Roberto Carlos ötös tevékenykedett, no és a nagy Redondo szűrt, majd beállt a hajrára a két legenda, Fernando Hierro és Manuel Sanchís. Nem is szerzett gólt aznap este a Valencia, sőt, mindhárom Real-gólt hatalmas védelmi hiba szülte.

Ó, AZOK A FIATALOK...

Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino is bátran nyúl a fiatalokhoz, 1995-ben Louis van Gaal Ajaxa aranyérmet nyert a csikócsapattal, amelynek átlagéletkora kerek 24 év volt, a 33 éves Danny Blinddel és a 32 esztendős Frank Rijkaarddal együtt is. Egy évre rá is eljutott a fináléig az Ajax, szintén 24 éves átlagéletkorú csapattal állva ki a döntőben, a „29 éves” Juventus azonban ott jobbnak bizonyult. A következő döntő három hőse közül kettő csereként beálló fiatal volt: a dortmundi Lars Ricken és a torinói Alessandro Del Piero.

IDEGI ALAPON

Ha nincs más, jöjjenek a tizenegyesek: 1996-ban a Juventus, 2001-ben a Bayern München, 2003-ban a Milan, 2005-ben a Liverpool, 2008-ban a Manchester United, 2012-ben a Chelsea, 2016-ban a Real Madrid nyert az orosz ruletten.

LÉLEKTANI HADVISELÉS

José Mourinho kedvenc sportjában BL-döntők tekintetében szerintünk a Bayern München húzta a legnagyobbat, amikor 2013 tavaszán bejelentette, hogy a nyártól náluk folytatja a Borussia Dortmund üdvöskéje, Mario Götze. A fiatal sérülés miatt végül nem játszott a döntőben, de az átigazolás ténye biztosan megzavarta a dortmundiakat – akikbe a finálé után még rúgtak egy nagyot a győztes bajorok, és bejelentették, hogy egy év múlva megszerzik Robert Lewandowskit is. És lőn...

Pochettino is beveti magát a nagy mérkőzés előtt: elismerte, hogy a Pool az egyértelmű esélyes, áttéve a terhet az ellenfélre, majd kijelentette, hogy Adam Lallana jobban tenné, ha eligazolna a Liverpooltól a nyáron. Mondjuk, a Tottenhamhez?

KISPAD, NAGY CSAPAT

Jóból sem árt a sok, lásd még a leggyengébb láncszemet, legutóbb a Real Madrid erre is rávilágított: 2014-ben a csereként beálló Marcelo tette ki a győzelemre a pontot a 118. percben, két évre rá Lucas Vázquez ugyan nem állt a helyzet magaslatán Yannick Carrasco találatánál, de ő váltotta gólra a lélektanilag talán legfontosabb tizenegyest a párbajban, az elsőt. 2017-ben gólt szerzett a csereember Marcos Alonso, 2018-ban pedig a 61. percben lépett pályára Gareth Bale, majd beollózta magát a futballtörténelembe. Egyébként sem árt, ha a BL-döntőben lövi meg élete gólját az ember, lásd még 2002-t és Zidane-t. Ha már Real.

KÁOSZ ELLEN KÁOSSZAL!

Ahogyan azt már Skandar Graun is megmondta. Hiszen ki gondolta volna, hogy a Real Madrid úgy nyeri meg 2014-ben a városi BL-döntőt, hogy jobban bírja erővel a mérkőzést, mint Diego Simeone gladiátorai, a kilencvenharmadik percben egyenlít fejes góllal a csatát soha fel nem adó harcosok ellen, majd a hosszabbításban a parádés erőnlétéről ismert ellenfélnek háromszor is betalál?

FEL, TÁMADÁS!

A legfontosabb talán a bátor támadójáték, lásd Klopp Liverpoolját, de ennek köszönhette korábban BL-sikereit a Barcelona is. 2009-ben a címvédő Manchester United ellen a Lionel Messi, Thierry Henry, Samuel Eto'o trióval rohamozott, még az egyik középső védő is egy középpályás volt, Yaya Touré személyében; a bal oldalon Sylvinho, a jobbon Carles Puyol (!) rakkolt. Sikerrel, akárcsak két év múlva, amikor a Xavi, Iniesta páros előtt a Messi, David Villa, Pedro hármas támadott, majd beállt a mára szinte elfeledett Ibrahim Afellay. A két Barca-diadal között az Internazionale dicsőült meg, nem kis mértékben azért, mert Mourinhónak volt mersze egy klasszikus irányító, Wesley Sneijder előtt az Eto'o, Diego Milito, Goran Pandev csatárhármast játszatni.

BÍZZ A CSODÁBAN!

Ha egyik fenti haditerv sem válik be, akkor még mindig meg lehet kapaszkodni az utolsó felénk sodródó szalmaszálban: összeszorított fogakkal, elszántan imádkozunk szabadon választott Istenhez vagy istenekhez, és bízunk a csodában. Hülyeségnek tűnik? Igen, az is oltári nagy hülyeségnek tűnt, hogy valaki a Bayern München egy nullás vezetésénél azt mondja az 1999-es fináléban, mondjuk a 91. perc elején, hogy a rendes játékidő lefújásakor a Manchester United él át futballorgazmust...

Sokan mondták utólag most a Liverpool Barcelona elleni fordításáról, hogy ők várták ezt az eredményt, de kevesen tettek fel jelentős téteket az angolok továbbjutására: ellenben aki a Milan három nullás vezetése után a 2005-ös döntőben az 54. perc elején az olaszok sikerére fogadott, keveset kockáztatott – és mindent sikeresen el is bukott, elvégre a Liverpool a hatvanadik (!) percre egyenlített, majd orosz rulettel a trófeát is hazavitte.

Érdekes, hogy a Pool már jóval a finálé előtt is a frászt hozta övéire: a csoportkörben az Olympiakosz ellen úgy tértek félidei pihenőre a „vörösök”, hogy tudták: három gólt kell szerezniük a sikerhez, és egyet sem szabad kapniuk.

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019
DÖNTŐ
Június 1., szombat
21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
Madrid, Wanda Metropolitano (Atlético-stadion)