FTC: Ilyen nagyszerű közönség előtt még nem játszottam – Skvarka

FRADI.HU/H. K.FRADI.HU/H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 09:17
null
Michal Skvarkát még most is kirázza a hideg a Groupama Aréna atmoszférájától (Fotó: Tumbász Hédi)
Michal Skvarka, a Ferencváros labdarúgócsapatának nyári szerzeménye a fradi.hu-nak elmondta, sosem játszott még a zöld-fehérekéhez hasonló szurkolótábor előtt.

 

„Őszintén mondom, számomra nem a gólom a legfontosabb. A lényeg, hogy továbbjutottunk. Boldog vagyok, hiszen ezzel elértük a kitűzött célt” – árulta el a szlovák válogatott középpályás.

Michal Skvarka hozzátette, még most is óriási dolognak tartja, hogy a Ferencváros legyőzte a Ludogorecet – a 26 esztendős játékos szerint az FTC most csapatként nagyon erős.

„Még most is óriási dolognak tartom, hogy le tudtuk győzni a Ludogorecet, amely nagyon erős gárda, elég talán csak azt kiemelnem, hogy rendre a csoportkörig jut a BL-ben vagy az Európa-ligában. Úgy érzem, csapatként nagyon erősek vagyunk, a csapategység és a sok munka sikerre vezetett. Nem szabad lebecsülnünk senkit, épp azért számítok nehéz meccsre a Valletta ellen, mert az esélyek mellettünk szólnak ”

Skvarka arról is beszélt, hogy még most is kirázza a hideg, ha a zöld-fehérek szurkolótáborára gondol.

„Óriási élmény volt a Groupama Arénában pályára lépni, ilyen nagyszerű közönség előtt még nem játszottam. Ha visszagondolok a stadion atmoszférájára, még most is kiráz a hideg.”

BAJNOKOK LIGÁJA

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG

1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 24., SZERDA
20.00: Ferencváros–Valletta FC (máltai)
Budapest, Groupama Aréna

VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 30., KEDD
20.00:
Valletta FC (máltai)–Ferencváros
Ta'Qali, Centenary Stadion

Legfrissebb hírek

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
27 perce

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10
Ezek is érdekelhetik