Chelsea: Ez a meccs a minta, nincs több kifogás – Lampard

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 09:05
null
Lampard munkája beérni látszik a Chelsea-nél (Fotó: AFP)
Frank Lampard, az Ajaxot 1–0-ra legyőző Chelsea vezetőedzője úgy véli, csapata Amszterdamban megmutatta, mire képes, és ezt a szintet kell megtartania az idény végéig.

A Chelsea idénye nem indult jól, sokan megkérdőjelezték, hogy Lampard alkalmas-e a vezetőedzői tisztségre. Az elmúlt hetekben azonban lendületbe jöttek a londoniak, sorozatban a hatodik győzelmüket aratták.

„Ez a meccs volt a minta, ezt a szintet tudjuk hozni, nem engedhetjük alacsonyabbra a lécet, nem lehetnek már kifogásaink” – jelentette ki Lampard, aki fiatalok sorát vetette be az Ajax otthonában.

Tammy Abraham, Mason Mount, Fikayo Tomori és Callum Hudson-Odoi is kezdett, és Lampard szerint a fegyelmezettségnek köszönhette csapata a sikert.

„Annak örülök a leginkább, hogy a játékosaim tényleg jobbá akarnak válni, követik a taktikai utasításokat. Így lehetünk eredményesek, biztató a helyzetünk. A játék összes elemében jók voltunk” – mondta Lampard.

A korábbi kiváló labdarúgó kiemelte, hogy a cserék képesek voltak új lendületet adni a csapat játékának.

„Erre valók a cserejátékosok. Néha az edző legnehezebb feladata annak eldöntése, hogy kit hagyjon ki a csapatból. A csapat egységét és a játékosok hozzáállását dicséri, hogy menet közben beállva ennyit hozzá tudnak tenni” – mondta Lampard, aki külön megdicsérte a meccset csereként beállva eldöntő Michy Batshuayit és a szintén csereként gólpasszt adó Christian Pulisicet.

A Chelsea beérte a H-csoport tabellájának élén az Ajaxot, a két csapat a következő fordulóban Londonban találkozik egymással.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
, 3. FORDULÓ
H-CSOPORT
Ajax (holland)–Chelsea (angol) 0–1 (Batshuayi 86.)
Lille (francia)–Valencia (spanyol) 1–1 (Ikoné 95., ill. Cserisev 63.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 3 2 1 6–1 +5 6
2. Chelsea3213–2+16
3. Valencia 3 1 1 1 2–4 –2 4
4. Lille 3 1 2 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15
Ezek is érdekelhetik