Videó: amikor Crespo elküldte gyufáért a Real játékosát

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 22:38
null
Hernán Crespo remek góllal nyitott 2001-ben a Santiago Bernabéuban (Fotó: AFP)
A járványhelyzet okozta focihiány közepette az emlékezetes jeleneteket felelevenítő sorozatunk újabb szakaszához érkeztünk. Ezúttal 2001-ig megyünk vissza az időben, a főszereplő Hernán Crespo!

 

A ma már az argentin Defensa y Justiciát vezetőedzőként dirigáló Crespo ekkor még az olasz Lazióban rugdosta a gólokat – abban a Lazióban, amelyben többek között Pavel Nedved, Diego Simeone, Juan Sebastián Verón vagy éppen Szinisa Mihajlovics.

Ilyen nevekkel nem csoda, hogy a csapat a 2000–2001-es idényben a Bajnokok Ligájában szerepelt. Akkoriban két csoportkör volt a BL-ben, s utána jött a negyeddöntő, elődöntő és a döntő. A rómaiak a B-csoportban a második helyen végeztek az Arsenal mögött, így jöhetett a második csoportkör, amelynek D jelű kvartettjében a Real Madrid és a Lazio is ott volt.

A felek február 13-án találkoztak először, s Hernán Crespo már a negyedik percben megadta az alaphangot egy remekbe szabott góllal: a labdaátvétel után finom csellel verte át a menteni igyekvő Aitor Karankát, majd jobb külsővel elhelyezte a labdát az ifjú Iker Casillas kapujának jobb sarkában.

A találkozó és a kupasorozat hátralévő része már nem alakult ilyen kedvezően az argentin támadó és társai számára: a meccsen 3–2-re a spanyolok nyertek, a felek második összecsapásán 2–2 lett a végeredmény (Crespo ekkor is betalált), ám a többi eredménynek köszönhetően a rómaiak ebből a csoportból már utolsóként estek ki. A Real Madrid végül a későbbi győztes Bayern München ellen vérzett el az elődöntőben.

UEFA Champions League on Twitter

Control, turn, finish classic Hernán Crespo #OTD in 2001 #UCL | #ThrowbackThursday https://t.co/RaSVIELHO3



Legfrissebb hírek

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
10 órája

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Szurkolói miatt büntette a Laziót az UEFA

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 16:32
Ezek is érdekelhetik