BL, El: óriási Bayern-fölény az idény legjobb játékosai között

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 18:02
null
A Bayern München játékosai a PSG ellen megnyert BL-döntő után Lisszabonban (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München játékosai közül heten is bekerültek az UEFA Év játékosa-díj posztonkénti jelöltjei közé – derült ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtöki közleményéből.

 

A Bajnokok Ligája posztonkénti díjaira és Európa legjobb futballistájára a harminckét főtáblás csapat vezetőedzője, az Európa-liga legjobb játékosára a csoportkörbe jutó negyvennyolc együttes szakvezetője, míg a női Bajnokok Ligája legjobbjaira a nyolcas döntő nyolc csapatának vezetőedzője szavazott, ők egészülnek ki az ötvenöt UEFA-tagállam egy-egy ismert sportújságírójával (a női mezőnyben húsz zsurnalisztát kértek fel a voksolásra).

A legnagyobb presztízsű díjak – az idény legjobb játékosa és edzője a férfiak, illetve a nők mezőnyében – jelöltjeit a jövő héten hirdetik ki.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Európa vezető sportújságait tömörítő ESM (European Sport Media) – köztük a Nemzeti Sport – tizedik alkalommal szervezett közös szavazást. Magyarországról a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt kérték fel a szavazáson való részvételre, és ő az idén is kikérte az olvasók tanácsait is, mielőtt leadta a magyar voksot.

A szavazók minden kategóriában három jelöltet állítottak sorrendbe, ők öt-három-egy pontot kaptak. Az összesített jelöltlista e pontszámok alapján alakult ki.

A győzteseket Athénban jelentik be: a Bajnokok Ligája posztonkénti legjobbjait az Európa legjobb játékosa díj nyertesével együtt október elsején, a BL-csoportkör sorsolásának keretében, míg az Európa-liga legjobbnak választott labdarúgóját egy nappal később az El sorsolásakor.

AZ UEFA ÉV JÁTÉKOSA-DÍJ JELÖLTJEI

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, POSZTONKÉNTI JELÖLTEK
KAPUSOK: Keylor Navas
(Costa Rica-i, Paris Saint-Germain), Manuel Neuer (német, Bayern München), Jan Oblak (szlovén, Atlético Madrid)
VÉDŐK: David Alaba (osztrák, Bayern München), Alphonso Davies (kanadai, Bayern München), Joshua Kimmich (német, Bayern München)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Thiago Alcántara (spanyol, Bayern München), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Thomas Müller (német, Bayern München)
TÁMADÓK: Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain), Neymar (brazil, Paris Saint-Germain)

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, POSZTONKÉNTI JELÖLTEK
KAPUSOK: Sarah Bouhaddi
(francia, Olympique Lyonnais), Christiane Endler (chilei, Paris Saint-Germain), Sandra Panos (spanyol, Barcelona)
VÉDŐK: Lucy Bronze (angol, Olympique Lyonnais, jelenleg Manchester City), Lena Goessling (német, Wolfsburg), Wendie Renard (francia, Olympique Lyonnais)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Sara Björk Gunnarsdóttir (izlandi, Olympique Lyonnais, korábban VfL Wolfsburg), Marozsán Dzsenifer (német, Olympique Lyonnais), Alexandra Popp (német, VfL Wolfsburg)
TÁMADÓK: Delphine Cascarino (francia, Olympique Lyonnais), Pernille Harder (dán, VfL Wolfsburg, jelenleg Chelsea), Vivianne Miedema (holland, Arsenal)

EURÓPA-LIGA
AZ ÉV JÁTÉKOSA: Éver Banega
(argentin, Sevilla, jelenleg al-Sabab), Bruno Fernandes (portugál, Manchester United), Romelu Lukaku (belga, Internazionale)

Legfrissebb hírek

Sané vezérletével nyert otthon a Bayern, két óriási gól is kellett a Werder kieli sikeréhez

Német labdarúgás
10 órája

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03
Ezek is érdekelhetik