BL: Haaland máris készen áll a címvédésre – minden szinten

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 08:53
Még csak az első idényét teljesítette a Manchester City norvég támadója, Erling Haaland az angol klubnál, s csapatával rögtön össze is jött neki a triplázás, miután szombaton este a City 1–0-ra legyőzte az Intert a Bajnokok Ligája döntőjében, s ezzel az FA-kupa és az angol bajnoki cím után a legrangosabb európai kupatrófeát is elhódította a manchesteri alakulat – a klub történelmében először.
Koronának ugyan nem feltétlenül alkalmas viselet a BL-trófea, de az isztambuli ünneplésben ez bizonyára nem érdekelte Haalandot (Fotó: Getty Images) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Koronának ugyan nem feltétlenül alkalmas viselet a BL-trófea, de az isztambuli ünneplésben ez bizonyára nem érdekelte Haalandot (Fotó: Getty Images) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

Az isztambuli döntő után Haaland érthetően boldogan beszélt a sajtó munkatársainak, hiszen az idénybeli 52 tétmérkőzésen 52 gólt szerezve az angol Premier League után a Bajnokok Ligája gólkirályi címét is bezsebelte – még úgy is, hogy a fináléban nem játszott igazán jól.

„Nehéz meccs volt a mai, és ugyan többször is közel álltam a gólszerzéshez, ez most nem sikerült, egy jó napon kétszer is betalálhattam volna, de ez most nem igazán érdekel. A döntőkben egyetlen dolog számít: a győzelem, ez nekünk most összejött, mert csapatként működtünk, és megszereztük a trófeát” – értékelte a norvég gólgép a döntőt a BT Sportnak a lefújás után.

„A legvadabb álmaiban sem gondoltam rá, hogy 22 évesen mindezt már elfogom érni. Hihetetlen. Kell most néhány nap, hogy leülepedjen a siker bennem, hogy tudatosuljon, mit is hajtottunk végre, de azt hiszem, már most kijelenthetem, újra meg akarjuk csinálni. Meg akarjuk védeni az idén megszerzett címeinket. Egy-két hónap és minden kezdődik elölről, mi pedig újra csak nyerni akarunk majd” – árulta el Haaland a következő időszakra előretekintve.

„Úgy gondolom, hogy még nagyon sokat fejlődhetek. Csak 22 éves vagyok, rengeteg jó év van még előttem. Az pedig, hogy Guardiola, a világ legjobb edzője mellett dolgozhatok, csak azt bizonyítja számomra, hogy nagyon jó helyen vagyok. ”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző. V: Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY: Ederson – Akanji, R. Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola.
INTER: An. Onana – Darmian (D’Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko ( R. Lukaku, 56.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Rodri (68.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik