BL: svéd vagy walesi ellenfele lehet az FTC-nek a második körben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 12:15
null
Már a selejtező második fordulóját sorsolják a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában elkészítette a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának párosításait, így kiderült, hogy ha a magyar bajnok Ferencváros továbbjut a feröeri KÍ ellen, akkor a svéd BK Häcken és a walesi The New Saints párharcának győztesével találkozik a következő körbe jutásért.

 

A BK Häcken nyerte a svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Allsvenskan) 2022-es kiírását meggyőző fölénnyel, hiszen a 30 fordulós rendszerben hét ponttal előzte meg az ezüstérmes Djurgardent, s ez volt a klub történetének első elsősége a 2012-es ezüst után.

A csapat a jelenleg is zajló idényben sem adta alább, hiszen 13 forduló elteltével kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel áll a harmadik helyen, s csupán három pont a hátránya az első helyezett Malmőhöz és egy a második Elfsborghoz képest.

Ellenben a walesi The New Saints (TNS) hazájában egyeduralkodó az elmúlt évtizedekben, hiszen az 1999–2000-es évad óta tizenötször lett aranyérmes bajnokságában, emellett a XXI. században nyolc-nyolc alkalommal nyerte meg Walesi Kupát és a Walesi Ligakupát.

A selejtező első köréből továbbjutó 15 csapat mellé öten csatlakoztak (Galatasaray, Köbenhavn, Molde, Dinamo Zagreb, Arisz Limassol), s őket két hatos, illetve egy nyolcas csoportra osztotta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A selejtező második fordulójának első mérkőzéseit július 25-én és 26-án, visszavágóit egy héttel később, augusztus 1-jén és 2-án tartják.

A 2. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSAI
BAJNOKI ÁG
Az 1. csoport párosításai

Zalgiris Vilnius (litván)/Sztruga (északmacedón)–Galatasaray (török)
Ballkani (koszovói)/Ludogorec Razgrad (bolgár)–NK Olimpija Ljubljana (szlovén)/Valmiera FC (lett)
Raków Czestochowa (lengyel)/FC Flora Tallinn (észt)–Lincoln Red Imps (gibraltári)/Qarabag (azeri)

A 2. csoport párosításai
KÍ (feröeri)/FTC–BK Häcken (svéd)/The New Saints (walesi)
HJK (finn)/Larne FC (északír)–Molde FK (norvég)
Shamrock Rovers (ír)/az előselejtező győztese–FC Köbenhavn (dán)

A 3. csoport párosításai
Farul Constanta (román)/FC Sheriff Tiraspol (moldovai)–Hamrun Spartans FC (máltai)/Maccabi Haifa (izraeli)
Arisz Limassol (ciprusi)–FK Partizani (albán)/Bate Boriszov (fehérorosz)
FC Urartu (örmény)/HSK Zrijnszki Mosztar (bosnyák)–Slovan Bratislava (szlovák)/FC Swift Hesperange (luxemburgi)
GN Dinamo Zagreb (horvát)–FC Asztana (kazah)/FC Dinamo Tbiliszi (grúz)

A győztesek továbbjutnak. A bajnoki ág vesztesei az Európa-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójában, a bajnoki ágon folytatják, a nem bajnoki ág vesztesei az Európa-liga selejtezőjének főágára, a harmadik fordulóba kerülnek.

A NEM BAJNOKI ÁG PÁROSÍTÁSAI
Dnyipro-1 (ukrán)–Panathinaikosz (görög)
Servette FC (svájci)–KRC Genk (belga)

Ha az FTC kiesik a Bajnokok Ligájából, akkor az Európa-konferencialiga selejtezőjében folytatja szereplését.

Az FTC lehetséges ellenfelei az Európa-konferencialiga selejtező második fordulójában
Slovan Bratislava (szlovák)–FC Swift Hesperange (luxemburgi); Shamrock Rovers (ír)–az előselejtező győztese; BK Häcken (svéd)–The New Saints (walesi); NK Olimpija Ljubljana (szlovén)–Valmeira (lett)

A RÉSZTVEVŐK

A kvótakiosztás a 2021–2022-es idény végi – a megelőző öt európai kupaidényben elért eredmények alapján számított – UEFA-országrangsor alapján történt. A 78 résztvevős mezőny a következőképp alakult ki:

• a rangsor első négy helyezettje (Anglia, Németország, Olaszország, Spanyolország) egyaránt 4 klubot indíthat (16);
• a rangsor 5–6. helyezettje (Franciaország, Portugália) 3–3 klubbal vehet részt (6);
• a rangsor 7–15. helyezettje, Oroszország kivételével, azaz nyolc ország (Ausztria, Belgium, Görögország, Hollandia, Skócia, Svájc, Szerbia, Ukrajna) egyaránt két csapatot delegálhat (16);
• a rangsor 16–55. helyezettje, az önálló bajnoksággal nem rendelkező Liechtenstein kivételével, azaz 39 ország, egy csapatot indíthat (39);
• hozzájuk csatlakozik, méghozzá a főtáblán, az Európa-liga 2022–2023-as idényének győztese, a Sevilla, Spanyolországnak így öt BL-résztvevője lesz (1).

Az UEFA 55 tagországa közül Oroszország az Ukrajna ellen indított háborúja, az emiatt életbe léptetett szankciók értelmében nem nevezhetett csapatot.

SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. csoport

KÍ (feröeri)–FERENCVÁROS
BK Häcken (svéd)–The New Saints (walesi)
Ballkani (koszovói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
Shamrock Rovers (ír)–előselejtezős ellenfél
Zalgiris Vilnius (litván)–FC Sztruga (északmacedón)

2. csoport
NK Olimpija Ljubljana (szlovén)–Valmeira (litván)
HJK Helsinki (finn)–Larne (északír)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Qarabag (azeri)
Raków Czestochowa (lengyel)–FC Flora Tallinn (észt)
Slovan (szlovák)–FC Swift Hesperange (luxemburgi)

3. csoport
Farul Consanta (román)–FC Sheriff Tiraspol (moldovai)
Hamrun Spartans (máltai)–Maccabi Haifa (izraeli)
FC Urartu (örmény)–Zrinjski Mostar (boszniai)
Partizani (albán)–BATE Boriszov (fehérorosz)
FC Asztana (kazah)–Dinamo Tbiliszi (grúz)

ELŐSELEJTEZŐ, KÓPAVOGUR, IZLAND
A bekapcsolódó klubok: az UEFA-országrangsor 52–55. helyezettjének bajnoka

ELŐSELEJTEZŐ, IZLAND
ELŐDÖNTŐ (június 27., kedd)
Atlétic Club d'Escaldes (andorrai)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)x–x
Tre Penne (San Marinó-i)–Breidablik (izlandi)
x–x
DÖNTŐ (június 30., péntek)
Az elődöntő győztesei
x–x

A döntő győztese továbbjut, a vesztes és az elődöntő vesztesei az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában, a bajnoki ágon folytatják.


3. SELEJTEZŐKÖR (8 beszálló)
A bekapcsolódó klubok: az
UEFA-országrangsor 15–16. helyezettjének bajnoka, a 7–11. helyezettek ezüstérmese (kivéve Oroszországot), valamint az 5–6. helyezett bronzérmese.

BAJNOKI ÁG
• MÉG NEM TUDNI, KIEMELT LESZ-E
AEK Athén (görög)
Sparta Praha
(cseh)

NEM BAJNOKI ÁG
• KIEMELT LESZ

Braga (portugál)
Marseille (francia)
PSV (holland)
Rangers (skót)
• NEM LESZ KIEMELT
Sturm Graz (osztrák)
Topolyai SC (szerb)

A győztesek továbbjutnak. A bajnoki ág vesztesei az Európa-liga selejtezőjének playoffjában, a bajnoki ágon folytatják, a nem bajnoki ág vesztesei az Európa-liga főtáblájára kerülnek.

PLAYOFFKÖR (2 beszálló)
A bekapcsolódó klubok: az
UEFA-országrangsor 13–14. helyezettjének bajnoka

• KIEMELT LESZ
Young Boys
(svájci)
• MÉG NEM TUDNI, KIEMELT LESZ-E
Royal Antwerp (belga)

A győztesek továbbjutnak, a vesztesek az Európa-liga főtáblájára kerülnek.

CSOPORTKÖR (26 csapat már ismert, hat érkezik majd a selejtezőből)

A bekapcsolódó klubok: az UEFA-országrangsor 1–12. helyezettjének bajnoka (kivéve Oroszországot), az 1–6. helyezettek ezüstérmese, valamint az 1–4. helyezettek bronzérmese és negyedikje, továbbá az Európa-liga-címvédő Sevilla.

• 1. KALAP
Bayern München (német)
Benfica (portugál)
FC Barcelona (spanyol)
Feyenoord (holland)
Manchester City (angol)
Napoli (olasz)
Paris Saint-Germain (francia)
Sevilla (spanyol, El-győztesként)
• 2. KALAP
Arsenal
(angol)
Atlético Madrid (spanyol)
Borussia Dortmund (német)
Internazionale (olasz)
Manchester United (angol)
Porto (portugál)
RB Leipzig
(német)
Real Madrid (spanyol)
• 3. KALAP
Crvena zvezda (szerb)
Lazio (olasz)
Milan
(olasz)
Sahtar Doneck
(ukrán)
Salzburg (osztrák)
• 4. KALAP
Lens
(francia)
Union Berlin
(német)
• MÉG NEM ISMERT A BESOROLÁSUK
Celtic
(skót, 3. vagy 4. kalap)
Newcastle United (angol, 3. vagy 4. kalap)
Real Sociedad (spanyol, 3. vagy 4. kalap)

A selejtező bajnoki ágáról négy, a nem bajnoki ágáról két klub jut fel a főtáblára.

A KULCSDÁTUMOK
SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
Előselejtező Június 13. Elődöntő: június 27.
Döntő: június 30.
Selejtező, 1. forduló Június 20. Július 11–12.
Július 18–19.
Selejtező, 2. forduló Június 21. Július 25–26.
Augusztus 1–2.
Selejtező, 3. forduló Július 24. Augusztus 8–9.
Augusztus 15.
Selejtező, playoff Augusztus 7. Augusztus 22–23.
Augusztus 30.
Csoportkör Augusztus 31. Szeptember 19–20.
Október 3–4.
Október 24–25.
November 7–8.
November 28–29.
December 12–13.
NyolcaddöntőDecember 18.
Február 13–14., 20–21.
Március 5–6., 12–13.
NegyeddöntőMárcius 15.
Április 9–10.
Április 16–17.
Elődöntő Március 15.
Április 30.–május 1.
Május 7–8.
Döntő Június 1., London, Wembley Stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik