Tiszta a levegő  – Malonyai Péter jegyzete    

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 23:04

AZT SZOKTÁK ILYENKOR MONDANI, hogy az egész futballvilág ízlelgeti Árni Frederiksberg nevét. Én nem mondom. Sejtésem szerint a Klaksvík futballistájáról a Bajnokok Ligája selejtezőjében eddig elért hat gólja ellenére az átlagdrukker csak így beszél: „Van az a feröeri srác, tudjátok, aki a Fradinak is lőtt kettőt...”

Ha valamelyik európai elitcsapatban produkálja ugyanezt, pillanatok alatt első sorba kerül a hírek között, így viszont csak egy azok közül, akik ezen a nyáron adnak némi reményt, hogy kiderüljön: szív nélkül nem megy.

Pedig Frederiksbergnél játszik a pénz, a család vállalkozása fényesen prosperál, ő sem sikertelen, vezérigazgatóként gondoskodik családjáról, csak hát a szerelem az szerelem, és neki a labda a mindene.

Könnyű neki, tud futballozni, így boldog órái lehetnek a pályán. Már csak azért is, mert – ellentétben más, kevésbé vidám helyekkel – neki nem kellett elviselnie a többi gyerek gúnyos mosolyát, amiért a papa úgymond bevásárolta a csapatba, a tehetsége jóvoltából lehetett ott. És persze nyilván a szorgalom, a lélek, minden olyan, ami pénzért nem kapható.

Hogy ő kapható-e a váltásra, hajlandó-e elhagyni Feröert, nem tudni, még a helyi viszonyokban otthonos, sőt jártas Turi Géza sem tudja megmondani. Ami engem illett, szívesebben figyelem mostani, örökre diadalmas kiscsapatában, mint akárhol Európában. Kivéve talán nálunk, de ez elfogultság még úgy is, hogy ilyen olcsó, szimpatikus, jó futballistát ritkán látni. A szívesen citált Transfermarkt szerint 175 ezer eurót ér, éppen annyit, mint például a nálunk „olcsó” klubnak tartott Kecskemétben a Zalaegerszegből nyáron igazolt Májer Milán.

Lám, én is eljutottam a pénzig, pedig Árni Frederiksberg esetében tényleg a körülmények adják a lényeget, a feröeri viszonyok, amelyek nálam, nem a modern kor futballrajongójaként, innen, a Wekerletelepről lenyűgözőek – tiszták, őszinték, hétköznapiak.

A Klaksvík eddigi mérlege a Bajnokok Ligája selejtezőjében öt meccs veretlenül, a BBC pedig azt írja, hogy nyolc évvel ezelőtt a klubnál azt mondták, ők lesznek az első feröeri csapat, amely csoportkörben szerepel. Kinevették őket, és láss csodát, a Konferencialiga-főtáblán már biztosan ott vannak. Ki nevet most? – kérdezi a BBC, én pedig csak annyit teszek hozzá, hogy no lám, mit tesz a tiszta levegő.

Értsék, ahogyan akarják.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik