BL: Egy értékmérőnk van, a győzelem – Marco Rose

Vágólapra másolva!
2023.11.08. 10:35
null
Marco Rose elégedett volt csapata, az RB Leipzig teljesítményével (Fotó: Getty Images)
Marco Rose, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig vezetőedzője elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről azután, hogy kedd este Belgrádban 2–1-re nyert a Crvena zvezda vendégeként és ezzel négy forduló után továbbjutott a csoportjából.

 

„Egy értékmérőnk van, a győzelem. A fiúk nagyon jól teljesítettek. Egy magabiztos, futballozni akaró csapatot láttam a pályán” – méltatta tanítványait a német szakember, hozzátéve, hogy a mérkőzés hajrájában keményen kellett küzdeniük a győzelem megszerzéséért, de futballistái ezt a feladatot is jól megoldották.

A lipcseiek – akiknél Gulácsi a cserepadról nézte végig a meccset, míg Orbán sérülés miatt nem játszhatott – Xavi Simons révén kerültek előnybe az első félidőben, majd a 77. percben Lois Openda duplázta meg az előnyt, ám négy perccel később Benjamin Henrichs öngólja visszahozta a szerb reményeket, a Leipzig azonban meg tudta őrizni kapuját az újabb góltól.

„Minden nagyszerű volt ma este. Az eső, a hangulat és a kiharcolt győzelem” – nyilatkozta Emil Forsberg, annyit azonban önkritikusan megjegyzett, hogy miként az utóbbi időben számos alkalommal, ezúttal is meggyűlt együttese baja a helyzetkihasználással.

A svéd támadó középpályás egyúttal kijelentette, hogy a nyolcaddöntőbe jutás ellenére az utolsó két csoportmeccsüket sem veszik majd félvállról.

„Ez a tiszteletről is szól. Továbbra is a legjobbunkat akarjuk hozni” – fogalmazott.

A lipcseiek negyedik alkalommal jutottak be a legjobb 16 közé a BL-ben, ám a korábbi években rendre a csoportkör utolsó fordulójában sikerült bebiztosítaniuk nyolcaddöntős szereplésüket.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

G-CSOPORT
Manchester City (angol)–Young Boys (svájci) 3–0(Haaland 23., 51. – az elsőt 11-esből, Foden 45+1.)
Kiállítva:Lauper(53., Young Boys)
Crvena zvezda (szerb)–RB Leipzig (német) 1–2(Henrichs 81. – öngól, ill. Simons 8., Openda 77.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City4412–3+912
2. RB Leipzig4319–6+39
3. Crvena zvezda4135–10–51
4. Young Boys4134–11–71
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
8 órája

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

Dárdai Bence: Lőw Zsolt nagyon jól összerakta a csapatát

Német labdarúgás
2025.04.12. 12:26

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Lőw Zsolt: Kilencven percig ellenfelek leszünk, de a barátságunk örök

Német labdarúgás
2025.04.10. 14:11
Ezek is érdekelhetik