Dibusz Dénes: Az utóbbi évekhez képest most sikerült a legjobban a felkészülésünk

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 08:42
Magabiztos győzelemmel kezdett a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A The New Saints elleni, 5–0-s siker után Dibusz Dénes értékelt az NSO Tv-nek.

„Az eredménnyel és a játékkal is elégedettek lehetünk, nagy lépést tettünk a következő kör felé. Az elmúlt évekhez képest most sikerült a legjobban a felkészülésünk. Pascal Jansen alaposan és részletesen ismertette, mik az elvárásai, mit szeretne látni a csapattól, s ezzel mindannyian tisztában vagyunk” – mondta Dibusz Dénes a Ferencváros idei, első tétmeccsét követően. 

Videónkban részletesebben is beszél az új edzővel való közös munkáról, illetve kitér arra is, milyennek látta a kapuból a támadószekciót, amely végül öt gólig jutott a walesi együttes elleni első mérkőzésen, valamint beszél azokról az új játékosokról, akik most mutatkoztak be a Ferencvárosban. 

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Ferencváros–The New Saints (walesi) 5–0 (3–0)
Budapest, Groupama Aréna, 16 231 néző. Vezette: Guillermo Cuadra (spanyol)
FTC: Dibusz – Makreckis (Botka, 76.), I. Cissé, R. Gustavo (Knoester, 83.), Ramírez – Rommens, Maiga (Tóth Alex, 76.), Zachariassen – A. Traoré, Pesics (Kady, 76.), Marquinhos (Owusu, 76.). Vezetőedző: Pascal Jansen
TNS: C. Roberts – Danie Davies (Baker, 90.), Bodenham, Pask, J. Daniels – Redmond (Daniel Williams, 63.), Leo Smith, Ben Clark (S. Bradey, 89.) – Jordan Williams (Holden, 63.), Brad Young (Mcmanus, 76.), Brobbell. Vezetőedző: Craig Harrison
Gólszerző: A. Traoré (15., 21., 54.), Zachariassen (24.), Marquinhos (62. – 11-esből)
A visszavágót július 30-án rendezik Oswestryben.

Bajnokok Ligája
2024.07.23. 22:58

Pascal Jansen: Marquinhosnak talán nem ez volt az utolsó mérkőzése

„Örültem a játékosok energikus teljesítményének, ahogyan annak is, ahogyan a stábommal együtt fogadott minket a közönség.”
Bajnokok Ligája
2024.07.23. 19:48

Egy körrel beljebb? A Ferencváros öt góllal győzött a walesiek ellen

A magyar bajnok gyakorlatilag továbbjutott a The New Saints ellen, amivel biztossá válik a főtáblás szereplése is.

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
17 órája

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
2025.03.27. 22:17

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.03.27. 17:41

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
2025.03.27. 16:32

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17
Ezek is érdekelhetik