Arne Slot az 50. liverpooli meccsére készülő Szoboszlai Dominikról beszélt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 08:39
Arne Slot születésnapján vívja első BL-mérkőzését a Liverpoolban, azt megelőzően az 50. liverpooli meccsére készülő Szoboszlai Dominikról is beszélt (Fotó: Getty Images)
Az olasz AC Milan vendégeként kezdi meg az új lebonyolítású Bajnokok Ligáját a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol élvonalbeli Liverpool FC, melynek nyáron kinevezett vezetőedzője, Arne Slot a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón külön beszélt az ötvenedik liverpooli mérkőzésére készülő magyar középpályásról.

„Úgy gondolom, hogy az összes játékosnak fontos szerepe van. (Dominik) Most mind a négy bajnokit végigjátszotta és minden játékos fontosabbnak érzi magát, amikor játszik, mint amikor nem játszik. De minden csapattagnak megvan a maga szerepe és az idényben mindannyian sokat fognak játszani, mert sok meccsünk lesz. (Dominik) fontos számunkra különösen akkor, amikor nincs nálunk a labda, a letámadásban kiemelkedő volt. Azt hiszem, amin dolgoznom kell vele, az az, hogy még több gólban vegyen részt és helyzeteket teremtsen nekünk, mert úgy emlékszem, az előző idényben három gólt szerzett a bajnokságban. Egy liverpooli támadó középpályásnak az ő számaival előre kell lépnie, de nagyon boldog vagyok azzal, ahogy eddig tette. Biztos vagyok benne, hogy ha egy olyan csapatban játszik, ahol ennyi minőség veszi körül azokkal a kvalitásokkal, amikkel ő rendelkezik, akkor a végén több gólt fog szerezni” – vélekedett az 50. liverpooli mérkőzésére készülő Szoboszlai Dominikról Arne Slot a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A Liverpool új vezetőedzője a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy az AC Milan elleni BL-nyitányra már nevezik egyetlen nyári szerzeményüket (a jövő nyáron érkező grúz kapus, Giorgi Mamardasvili mellett), Federico Chiesát, ám az olasz szélső minden bizonnyal legfeljebb csak csereként kaphat lehetőséget.

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 07:57

Történelmi rangadóval indul az új formátumú BL-idény

Az új rendszer első mérkőzéseit Torinóban és Bernben rendezik, ezt követően bemutatkozik a címvédő is, de az első nagy rangadót Milánóban játsszák.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Szeptember 17., kedd
18.45: Juventus (olasz)–PSV (holland) (Tv: Sport1) 
18.45: Young Boys (svájci)–Aston Villa (angol) (Tv: Sport2) 
21.00: Bayern München (német)–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: Sport2) 
21.00: Milan (olasz)–Liverpool (angol) (Tv: RTL Három) – élőben az NSO-n!
21.00: Real Madrid (spanyol)–VfB Stuttgart (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n! 
21.00: Sporting CP (portugál)–Lille (francia) 

Szeptember 18., szerda
18.45: Bologna (olasz)–Sahtar Doneck (ukrán) (Tv: Sport1)  
18.45: Sparta Praha (cseh)–Red Bull Salzburg (osztrák) (Tv: Sport2)  
21.00: FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport2)  
21.00: Celtic (skót)–Slovan Bratislava (szlovák) 
21.00: Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) – élőben az NSO-n!
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Girona (spanyol) (Tv: Sport1) 

Szeptember 19., csütörtök
18.45: Crvena zvezda (szerb)–Benfica (portugál) 
18.45: Feyenoord (holland)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport2)
21.00: Atalanta (olasz)–Arsenal (angol) 
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német) 
21.00: Monaco (francia)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Brest (francia)–Sturm Graz (osztrák) 

 

Legfrissebb hírek

Kép: így festett Szoboszlai Dominik párjával az esküvőjük napján

Magyar válogatott
32 perce

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
3 órája

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
4 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
7 órája

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
20 órája

Kép: Szoboszlai Dominik megházasodott

Magyar válogatott
23 órája

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:41
Ezek is érdekelhetik