A Sporting is legyőzte a Haladást a futsal Bajnokok Ligájában

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 16:17
A kétszeres BL-győztes Sporting ellen is tartotta magát a Haladás (Fotó: haladasvse.hu)
A férfi futsal Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a Haladás VSE 2–0-ra kikapott a portugál Sportingtól.

A Haladás az első körben a kazah Kairat Almatitől szenvedett négygólos vereséget. A második fordulóban az európai elitbe tartozó Sporting várt a szombathelyiekre. 

A Haladás a 12. percig tartotta magát, akkor Alex Merlim talált be egy szabadrúgáskombinációt követően. A kapott gól nem törte össze a magyar csapatot, sőt helyzeteket is kidolgozott, a gól azonban nem jött össze. A második játékrészben is a kétszeres BL-győztes Sporting akarata érvényesült, a 36. percben Pauleta állította be a 2–0-s végeredményt. A Haladás 2023 decemberében 7–2-re kapott ki a lisszaboni együttestől, úgyhogy ahhoz képest ez az eredmény előrelépés, és reményteli a pénteki, Semey elleni mérkőzés előtt.

A Haladás a 4. csoportban szerepel, ahonnan a négyből három együttes jut tovább az elitkörbe, ahová összesen 16 csapat kvalifikálja magát. Ennek a kvartettnek a házigazdája 2013 és 2015 BL-győztese, a Kajrat Almati, amely ellen a szombathelyi csapat kezdte a küzdelmeket kedd este.

FUTSAL
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Haladás VSE–Sporting CP (portugál) 0–2
Kajrat Almati (kazah)FC Szemej (kazah) 5–1

A TOVÁBBI PROGRAM
Péntek
12.00: FC Szemej (kazah)–Haladás VSE
15.00: Kajrat Almati (kazah)–Sporting CP (portugál)

Korábban
Haladás VSE–Kajrat Almati (kazah) 0–4
Sporting CP (portugál)–FC Szemej (kazah) 6–4

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

A magyar férfi futsalválogatott simán legyőzte Norvégiát a hazai Eb-selejtezőmeccsen

Magyar válogatott
2025.03.07. 19:47

Kiderült, mennyi pénzt kap az államtól a Haladás

Labdarúgó NB II
2025.03.04. 23:32

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 12:51

Otthon kapott ki a Nyíregyháza, 13 gólos meccset nyert meg Újpesten a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 22:31

Futsal NB I: Szombathelyen ütötte ki a Veszprém a címvédő Haladást a rájátszás nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 21:11

Jövő csütörtökön kezdődik a rájátszás a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 16:49

Futsal NB I: a Nyíregyháza egy, a Veszprém fél tucat gólt szerzett; már csak egy hely kiadó a felsőházban

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik