Vinícius Júnior: Arra mérget lehet venni, hogy újra meg akarjuk nyerni a BL-t

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 00:08
Vinícius Júnior ebben az idényben is meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi rangadóján a címvédő Real Madrid 0–2-ről fordított, és végül 5–2-re megverte a Borussia Dortmundot. A blancók sikeréből Vinícius Júnior három góllal vette ki a részét, aki a találkozó után elmondta, hogy fejlődni szeretnének, és újra megnyerni a Bajnokok Ligáját.

„A legfontosabb, hogy hittünk magunkban – kezdte a mérkőzés legjobbjának választott Vinícius Júnior az UEFA honlapjának. Ez az otthonunk, tele a szurkolóinkkal, és ilyen körülmények között bármi megtörténhet! Elég nagy volt a csend, amikor kettő nullás hátrányban az öltözőbe mentünk a szünetben, de odafigyeltünk a mesterre, és egyvalamiben megegyeztünk: ha meg tudjuk szerezni az első gólunkat, akkor visszajövünk a meccsbe, és megnyerjük! Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, amiért kitartottak mellettünk, mert tudjuk, hogy javulnunk kell. A célunk az, hogy minden héten a mérkőzés elejétől kezdve úgy játsszunk, mint most a második félidőben.”

A triplázó támadó Carlo Ancelotti hatásáról is beszélt: „A mester mindig megtalálja a módját, hogy egyszerűbbé tegye számunkra a mérkőzéseket. Felállást váltottunk, de az iramot is növeltük a második félidőre. Ez a mi sorozatunk, és arra mérget lehet venni, hogy újra meg akarjuk nyerni. Ancelotti mindig azt mondja, hogy még több van bennem – 24 éves vagyok, és örökké Madridban akarok maradni. Mindent vissza akarok adni a klubnak, amit kaptam.”

„Túl sok veszélyes helyzetet tudott kialakítani a Dortmund, aztán be is talált – mondta Thibaut Courtois, a Real Madrid kapusa. – Ám a szünetben megbeszéltük, miben kell javulnunk. Amint meglőttük az első gólunkat, tudtuk, hogy nem az lesz az egyetlen, és megnyerjük az összecsapást. Utálunk veszíteni, és amikor átálltunk emberfogásra, megmutattuk, milyen intenzitásra van szükség egy BL-mérkőzés megnyeréséhez. Ez volt a nagy különbség.”

„Ez volt az idényünkben a legjobb második félidő – közölte Carlo Ancelotti, a királyi gárda vezetőedzője. – Nagyobb nyomást helyeztünk a Dortmundra, mint azt megelőzően. Úgy gondolom, elég félénkek voltunk az első játékrészben, túl alacsony intenzitással kezdtük a mérkőzést. Nagyobb energiával tudunk játszani, és több kockázatot vállalhatunk, mint tettük azt az első félidőben. A szünetben elmondtam a játékosoknak, milyen apróságokon kell változtatni, utána már gyorsabbak voltunk, jobban koncentráltunk. Nem a szisztéma a fontos, hanem a hozzáállás, a játékosok és az, amit beletesznek a mérkőzésbe.”

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 5–2 (0–2)
Madrid, Santiago Bernabéu, 74 642 néző. Vezette: Kovács István (romániai)
Real Madrid: Courtois – L. Vázquez, Militao, Rüdiger, F. Mendy – Rodrygo (Tchouaméni, 85.), Valverde, Modric (Camavinga, 71.), Bellingham (Arda Güler, 90.) – K. Mbappé (Ceballos, 90.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Borussia Dortmund: Kobel – Ryerson (Emre Can, 76.), Süle, N. Schlotterbeck, Benszebaini – F. Nmecha (Beier, 76.), Sabitzer – Malen (P. Gross, 64.), Brandt, Gittens (Anton, 55.) – Guirassy. Vezetőedző: Nuri Sahin
Gólszerző: Rüdiger (60.), Vinícius Júnior (63., 86., 90+3.), L. Vázquez (83.), ill. Malen (30.), Gittens (34.)

Bajnokok Ligája
2024.10.22. 23:00

Vinícius Júnior triplázott, kétgólos hátrányból felállva nyert rangadót a Real Madrid

A Dortmund két gyors góllal került előnybe, de a második félidőben lehengerlően játszott a címvédő.
A FŐTÁBLA ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 

1. Aston Villa336–0+6 
2. Monaco3219–4+5 
3. Sporting3215–1+4 
4. Arsenal3213–0+3 
5. Borussia Dortmund32112–6+6 
6. Brest226–1+5 
7. Benfica226–1+5 
8. Bayer Leverkusen225–0+5 
9. Real Madrid3218–4+4 
10. Liverpool225–1+4 
11. Juventus3216–4+2 
12. Manchester City2114–0+4 
13. Internazionale2114–0+4 
14. Sparta Praha2114–1+3 
15. Atalanta2113–0+3 
16. VfB Stuttgart31113–4–1 
17. Paris SG31112–3–1 
18. Bayern München2119–3+6 
19. Barcelona2116–2+4 
20. Girona3124–4
21. Milan3124–5–1 
22. Lille2111–2–1 
23. Celtic2116–8–2 
24. Feyenoord2113–6–3 
25. Atlético Madrid2112–5–3 
26. FC Bruges3122–6–4 
27. PSV Eindhoven3213–5–2 
28. Bologna3120–4–4 
29. Sahtar Doneck3120–4–4 
30. Dinamo Zagreb2114–11–7 
31. RB Leipzig223–5–2 
32. Sturm Graz331–5–4 
33. Salzburg220–7–7 
34. Young Boys220–8–8 
35. Crvena zvezda332–11–9 
36. Slovan Bratislava331–11–10 

 

Legfrissebb hírek

A La Liga elnöke ismét odaszúrt Carlo Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
2 órája

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
14 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
23 órája

Carlo Ancelottinak a jövő héten bíróság elé kell állnia

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:04

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
2025.03.27. 22:17

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.03.27. 17:41

Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.27. 10:55
Ezek is érdekelhetik