A széleken dőlhet el a német párharc a BL-ben

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 11:24
Alphonso Davies (balra) és Jeremie Frimpong ismét összecsaphat a Bayern–Leverkusen meccsen (Fotó: Imago Images)
A Bayern München a BL-ben venne revansot a Leverkusenen, a mérkőzés a bajorok balhátvédje, Alphonso Davies és Jeremie Frimpong különcsatáját hozhatja.

Negyedszer találkozik fél éven belül a két német nagyágyú, a Bayern München és a Bayer Leverkusen. A bajnokságban nem bírtak egymással a felek (szeptemberben 1–1, februárban 0–0 lett a végeredmény), a decemberi Német Kupa-párharc viszont a Bayer sikerével zárult (1–0). Xabi Alonso vezetésével igazi mumusa lett a Leverkusen a münchenieknek, a spanyol szakvezető irányítása alatt mind a hat egymás elleni találkozón veretlenek maradtak a „gyógyszergyáriak” – a legutóbbi Bayern-győzelmet keresve 2022 őszéig kell visszatekerni az idő kerekét (4–0). 

Szerda este a BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén tehát van miért revansot venniük a müncheni játékosoknak, akik hazai környezetben minden bizonnyal felfokozott érzelmi állapotban vetik magukat a küzdelembe: a találkozó felvezetéseként leleplezik Franz ­Beckenbauer decemberben visszavonultatott ötös mezét – pontosabban egy óriási méretű, 15 méter magas és 10 méter széles, az Allianz Arena északi tetőszerkezetére felfeszített másolatát.

Német labdarúgás
Tegnap, 13:22

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

A Leverkusen elleni BL-negyeddöntő előtti percekben leplezik le Beckenbauer tavaly visszavonultatott mezének óriási replikáját.

Manuel Neuer pedig nem mindennapi mérföldkőhöz érkezik, a 150. alkalommal állhat a gólvonalra a Bajnokok Ligájában (60 meccsen gólt sem kapott). Hogy eggyel növelni tudja ezt a számot, abban Alphonso Davies lehet nagy segítségére.

„Jó ideje nem tudtuk legyőzni a Leverkusent, most is nagyon nehéz ­meccsre számítok – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a kanadai bekk. – Jeremie Frimpong nagyszerű játékos, nagyon gyors, beszéltünk is róla a napokban, hogy nagy csata lesz a miénk. De a labdarúgás csapatsport, össze kell dolgoznom a társaimmal, hogy sikerrel járjunk.”

A NYOLCADDÖNTŐ PROGRAMJA
FC Bruges (belga)–Aston Villa (angol) 1–3 (De Cuyper 12., ill. Bailey 3., Mechele 82. − öngól, Asensio 88. − 11-esből)
PSV (holland)–Arsenal (angol) 1–7 (N. Lang 43. – 11-esből, ill. J. Timber 18., Nwaneri 21., Merino 31., Ödegaard 47., 73., Trossard 48., Calafiori 85.)
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 2–1 (Rodrygo 4., Brahim Díaz 55., ill. Julián Álvarez 32.)
Borussia Dortmund (német)–Lille (francia) 1–1 (Adeyemi 22., ill. Haraldsson 68.)

SZERDÁN JÁTSSZÁK
18.45: Feyenoord (holland)–Internazionale (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool (angol) – élőben az NSO-n!
21.00: Bayern München (német)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Benfica (portugál)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
 

Legfrissebb hírek

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
11 perce

Raphinha villanása döntött: a Barcelona emberhátrányban is nyert Lisszabonban

Bajnokok Ligája
49 perce

Kane duplázott a Leverkusen elleni BL-párharc odavágóján, fél lábbal a negyeddöntőben a Bayern

Bajnokok Ligája
50 perce

Eldőlt? Martínez és Thuram góljával az Inter gond nélkül nyert a Feyenoord otthonában a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája

Nincs meglepetés: Szoboszlaival és Szalahhal rohamoz a Liverpool Párizsban – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
4 órája

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
11 órája

PSG–Liverpool: százgólos csapatoké a forduló rangadója

Bajnokok Ligája
12 órája

Football Benchmark-elemzés: a Bajnokok Ligája még sokat nyom a latba

Képes Sport
12 órája
Ezek is érdekelhetik