Rooney szerint Declan Rice tehet a PSG góljáról

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.30. 12:25
null
Rooneynak megvan a véleménye a PSG góljáról... (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, kedden este a PSG 1–0-ra győzött az Arsenal ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén Londonban, mégpedig Ousmane Dembéle 4. percben szerzett góljával. A mérkőzés után a Manchester United korábbi támadója, a 120-szoros angol válogatott támadó, Wayne Rooney elemezte a találkozó egyetlen találatát.

 

Az Arsenal négy év után jutott el ismét az elődöntőig, míg a PSG egymás után másodszor jutott el a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. A közös múlt alapján inkább a londoniak reménykedhettek a győzelemben, hiszen a franciák korábban még sosem győzték le őket. Ezzel szemben a párizsiak Dembélé 4. percben lőtt góljával nyertek. A meccs után Wayne Rooney, a Manchester United egykori támadója szakértőként értékelte a találkozót, s hamarjában ki is bökte: szerinte ki hibáztatható leginkább a londoniak közül a kapott gól miatt, miközben dicsérte a PSG igen gyors átmenetét védekezésből támadásba.

„Rice egyértelműen rossz döntést hozott, amikor levált Dembéléről, és besegített Justin Timbernek Kvaracheliával szemben. Egy remek passzal a franciák feltörték a védekezési vonalat, majd Dembélé kitette a szélre. Ezzel az Arsenal kapott némi időt a rendeződésre, de Rice rossz döntést hozott, amikor leváltott Timber mellé, mert hatalmas üres terület maradt a helyén, ami óriási veszélyt hordozott magában, főleg úgy, hogy éppen Dembélé érkezett oda. Ez a Bajnokok Ligája elődöntője, ahol az ilyen apró részleteken múlhat már a továbbjutás, vagy a kiesés kérdése” – fogalmazott Rooney.

Nem értett vele egyet Daniel Sturridge, a Chelsea és a Liverpool korábbi 26-szoros angol válogatott támadója, aki sokkal inkább Mikel Merino védekezését látta hibásnak. 

„Szerintem Merino rontott, mert területet védekezett, nem pedig a labdára és a labdás emberre figyelt. Olyan területet őrzött, ahol senki nem járt, miközben jól láthatta, hogy a társa, Rice leváltott segíteni és nem lépett oda a helyére. Ráadásul amikor visszafelé futott, akkor sem a labdát figyelte, csak a területet. Teljesen fölöslegesen kóricált a tizenegyespont környékén lévő légüres térben, amikor a beadás érkezett Kvaracheliától. Ha felveszi Rice elhagyott pozícióját, akkor Dembélé biztosan nem tudott volna ilyen könnyen lőni” – magyarázott Sturridge.

BAJNOKOK LIGÁJA 
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Arsenal (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 0–1 (0–1)
London, Emirates Stadion, 59 664 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly – Ödegaard (Nwaneri, 90+1.), Rice, Merino – Saka, Trossard, Martinelli. Vezetőedző: Mikel Arteta
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves (Zaire-Emery, 89.), Vitinha, Fabián Ruiz – D. Doué (G. Ramos, 76.), O. Dembélé (Barcola, 70.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: O. Dembélé (4.)
A visszavágót május 7-én rendezik meg Párizsban.

 

Legfrissebb hírek

Donnarumma Luis Enriquéről: Nyugalmat és szabadságot adott nekünk

Bajnokok Ligája
30 perce

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
1 órája

„Ő Európa elsőszámú játékvezetője” – a korábbi FIFA-bíró is dicsérte Kovács Istvánt

Bajnokok Ligája
1 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
10 órája

BL: az Inter elnöke szerint a vereség nem érinti Inzaghi jövőjét

Bajnokok Ligája
10 órája

Soha nem volt ekkora különbség BL-döntőben – statisztikák

Bajnokok Ligája
10 órája

A PSG-t nem lehetett megállítani a BL-döntőben, a párizsiak az Inter kiütésével értek fel a csúcsra!

Bajnokok Ligája
11 órája

Kiütés Münchenben: egy helyen a BL-döntő legjobb képei – galéria

Bajnokok Ligája
12 órája
Ezek is érdekelhetik