Csillogó nevek helyett csillogó középpálya a PSG-nél

Mondd meg, milyen középpályásaid vannak, megmondom, milyen a csapatod – a mondást Juan Manuel Lillónak, a Manchester City másodedzőjének tulajdonítják, aki az angol gárdát irányító Josep Guardiola szerint egyébként a „trénerek trénere”. Lehetséges, hogy egy másik spanyol szakvezető, Luis Enrique is Lillo bölcsességeiből merített, mert jelenlegi csapatánál, a Paris Saint-Germainnél olyan középpályát alkotott, amelynek tagjai – egyelőre – talán radarszint alatt vannak, már ami a hírnevet illeti, de teljesítményüket tekintve egyértelműen a világ legjobbjai közé tartoznak.
A mesteri építész, Luis Enrique érdemeit már többször taglaltuk az idényben, ám van egy másik Luis – pontosabban Luís –, aki a félelmetes PSG megalkotásában kulcsszerepet vállalt. A portugál Luís Campos 2022 nyarán futballtanácsadóként csatlakozott a klubhoz, ami voltaképpen a sport­igazgatói állásnak felelt meg, de azért nem teljesen, ráadásul 2023 decemberéig hasonló posztot töltött be külsős­ként a Celta Vigónál. A lényeg azonban az, hogy Luis Enriquével szorosan együttműködve, továbbá élvezve Nasszer Al-Kelaifi klubelnök bizalmát és támogatását, aki szabad kezet adott nekik, elkezdte gyökeresen átalakítani a csapat keretét.

Mindenekelőtt szakított a hagyománnyal, hogy a fények városában csillogó-villogó nevek vigyék a prímet a PSG-ben, és 2023 nyarán szívbaj nélkül elengedte Lionel Messit az Inter Miamiba és Neymart az Al-Hilalba, igaz, felsőbb utasításra, az érkezése előtt két évre hosszabbító Kylian Mbappét meg kellett tartania. Campos paradigmaváltónak bizonyult az igazolások terén is, és sokakat meglepve, sőt sokak rosszallását kiváltva olyan szürkének tűnő játékosokkal erősítette meg a keretet – már 2022 nyarán –, mint a portugál Vitinha (41.5 millióért érkezett a Portótól) és a spanyol Fabián Ruiz (Napoli, 22.5). Hogy aztán a következő évben az akkor még kevésbé ismert Bradley Barcolát (Lyon, 45), valamint a teljesen megbízhatatlannak megbélyegzett Ousmane Dembélét (Barcelona, 50) igazolja át, utóbbit ráadásul Mbappé kifejezett kérésére.

Ekkor talán még úgy tűnt, a gyakorlatban Mbappé a PSG főnöke, csakhogy a világbajnok támadó végül nem hosszabbította meg 2024 nyarán lejáró szerződését, és ingyen a Real Madridba távozott kisebb vihart kavarva a PSG berkein belül is. Ám két ember, Campos és Luis Enrique már ekkor nyugtatgatta a tajtékzó Al-Kelaifit (akit voltaképpen csak az zavart, hogy Mbappéért egy cent sem érkezett a kasszába), mondván, így áll helyre az egyensúly az öltözőben. Hogy ne maradjon tétlen, Campos azonnal elköltött több mint százmillió eurót két tinédzserre (Joao Nevesért hatvanmilliót adott a Benficának, Désiré Douéért ötvenet a Rennes-nek), de továbbra is az volt a közvélekedés a szurkolók között, hogy így nem jut egyről a kettőre a csapat, ami ebben az esetben a rég áhított BL-győzelmet jelenti.

Csakhogy Luis Enrique addigra szépen beépítette a rendszerbe Vitinhát és Fabián Ruizt. Mindketten középső középpályások, ám az edző egy árnyalatnyit hátrébb, több védekező feladattal ellátva játszatja a portugált, aki ráadásul szereti mélységből megindulva szervezni a támadásokat, honfitársát pedig előszeretettel küldi ki a bal szélre, ahol kimondottan jól érzi magát. Ebben a szisztémában pedig tökéletes választásnak bizonyult a fiatal Joao Neves, aki a jobb oldalra mehetett ki, miközben meglepő érettséggel képes betölteni a védekező középpályást szerepét is. Merthogy vele így össze is állt a Luis Enrique által preferált, támadó szellemiségű 4–3–3-as felállású középpályája, amelynek mindhárom tagját Luís Campos vitte a csapathoz.

Ezen a ponton kell megjegyezni, hogy egy sorral előrébb, a támadó középpályásoknál Doué és Barcola immár bőven francia válogatott szinten játszik a széleken, januárban pedig újabb mesteri húzással Campos megszerezte Hvicsa Kvaracheliát (Napoli, 70) is, (így Dembélé nyugodtan betöltheti a befejező csatár szerepét), miközben a védelemből a szintén Campos-igazolás Nuno Mendes, valamint Asraf Hakimi úgy lép fel, hogy nemcsak a középpályássort egészíti ki a támadásoknál, hanem voltaképpen a csatárok zónáját is. Tehát ha a középpályáról valaki lemaradna vagy tudatosan nem menne fel, akkor sincs létszámhiány az ellenfél kapuja előtt.

Nem csoda hát, hogy a talán kevésbé csillogó nevekből álló, az idényben a francia Szuperkupát, valamint a bajnokságot már megnyerő, a Francia Kupában pedig döntős PSG-nek most van a legnagyobb esélye felérni Európa trónjára is – május 31-én Münchenben az Inter elleni Bajnokok Ligája-döntőben.