Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Vágólapra másolva!
2025.05.07. 00:39
null
Frattesi (balra) nem emlékszik a gólja utáni pillanatokra (Fotó: Getty Images)
Mint ismert az Inter elképesztő fordulatos mérkőzésen hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így bejutott a döntőbe. Így látták a meccset az összecsapás főszereplői közül a leggyorsabban nyilatkozók.

 

„Nagyon boldog vagyok, hihetetlen mérkőzést játszottunk. Hogy melyik védésem volt a legemlékezetesebb? Talán az utolsó Yamal ellen. Nagyszerű játékos, de szerencsére azt a kísérletét védeni tudtam. Talán sok csapat feladta volna a helyünkben, amikor 3–2-es hátrányba kerültünk, de nem tettünk így, hittünk magunkban, és végül sikerült ismét fordítanunk” – mondta az UEFA honlapján a lefújás után a meccs emberének választott Yann Sommer, aki több elképesztő védéssel tartotta meccsben csapatát kedden este de már az „odavágón” is akadt több mentése, összesen 14 védést mutatott be a két meccsen.

A továbbjutást érő gólt szerző Davide Frattesi azt is elárulta, a találata után egy perccel miért kért ápolást.

„Fogalmam sincs, hogy mi történt a gólom után, csak azt tudom, hogy olyan extázisban, akkora hangerővel ünnepeltünk, hogy abba szó szerint beleszédültem” – idézte az európai szövetség honlapja az olaszt, aki kitért arra is, hogy Bayern elleni első negyeddöntőben is az ő 88. percben szerzett gólja hozta az Internek a győzelmet. –„Akkor azt hittem, hasonló érzelmeket soha nem fogok átélni újra. Erre tessék. Ettől szép a futball. Mindig is én voltam az első aki hitt valamiben és az utolsó, aki feladta. Azt hiszem, ez a mai mérkőzés a jutalma az elkötelezettségemnek. Egyébként  3–3-nál megmondtam Marcus Thuramnak hogy tovább fogunk jutni.” 

A Barcelona edzője, Hansi Flick érthetően kevésbé volt boldog, mint az Inter játékosai, hiszen csapata hat gólt rúgott a milánóiaknak a két meccsen, mégis kiesett.

„Tudom, hogy most mindenki csalódott – mondta Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője. Rengeteget beletettünk ebbe a meccsebe, és személy szerint én nagyon büszke vagyok a csapatomra. Mindent beleadtak. A következő idényben visszatérünk, és megpróbáljuk megnyerni a Bajnokok Ligáját. Amikor átéled a meccs atmoszféráját, vissza akarsz térni. El kell fogadnunk az eredményt. Az Inter támadói erősek és tapasztaltak. Nekünk fiatal csapatunk van, és még van hova fejlődünk a védekezésben, de a támadásokban is.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–BARCELONA (spanyol) 4–3 (2–0, 3–3, 4–3) – hosszabbítás után
Milánó, San Siro, 75 504 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
INTER: Sommer – Bisseck (Darmian, 71.), Acerbi, Bastoni – Dumfries (De Vrij, 108.), Barella, Calhanoglu (Zielinski, 79.), Mhitarjan (Frattesi, 79.), Dimarco (Carlos Augusto, 55.) – Lautaro Martínez (Taremi, 71.), M. Thuram. Vezetőedző: Simone Inzaghi
BARCELONA: Szczesny – Eric García (Fort, 98.), Cubarsí (Gavi, 106.), Inigo Martínez (R. Araújo, 76.), Gerard Martín – F. de Jong, Pedri (Pau Víctor, 106.) – Yamal, Dani Olmo (Fermín López, 83.), Raphinha – Ferran Torres (Lewandowski, 90.). Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Lautaro Martínez (21.), Calhanoglu (45+1. – 11-esből), Acerbi (90+3.), Frattesi (99.), ill. Eric García (54.), Dani Olmo (60.), Raphinha (87.)
Továbbjutott: az Inter, 7–6-os összesítéssel

Bajnokok Ligája
20 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

A visszavágó is hatgólos döntetlent hozott a rendes játékidőt tekintve, majd a hosszabbításban Davide Frattesi továbblőtte az olaszokat.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Dembélé nélkül a PSG, bekerült Partey az Arsenalnál – BL-elődöntős kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
53 perce

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
4 órája

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
5 órája

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
6 órája

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
7 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
8 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
9 órája

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
10 órája
Ezek is érdekelhetik