Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

D. S. B.D. S. B.
2025.07.30. 22:32
Dibusz Dénes (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
A Ferencváros, mint ismert, az idegenbeli 2–1-es siker után hazai pályán 4–3-ra múlta felül az örmény FC Noát, és 6–4-es összesítéssel a Bajnokok Ligája-selejtező 3. körébe jutott. A magyar bajnok rendkívül hamar, már 50 másodperc után megszerezte a vezetést Alekszandar Pesics révén. A szerb csatár és Dibusz Dénes csapatkapitány értékelt a mérkőzés után az M4 Sportnak.

 

„Talán még sosem (szereztem ilyen gyorsan gólt), de jókor jött, hogy ilyen gyors gólt szerezzek – kezdte az M4 Sportnak adott meccs utáni értékelését az FTC első gólját 50 másodperc után megszerző Alekszandar Pesics. – Ha megnézzük az eredményt, akkor az látszik, hogy a támadójáték jól működött, ami nem mehetett volna a többiek nélkül, hátulról is nagyobb segítség kellett volna, mert szerettük volna hamarabb lezárni a mérkőzést, és talán ez eredményezte azt, hogy lehetőségeket adtunk az ellenfélnek. Nem lepett meg a Noa, mert az edzőjét ismerem, és tudom, hogyan teljesített az előző idényben, jó játékosai vannak. Néha jobb egy nullra nyerni, mint egy négy hármas kiélezett mérkőzést vívni. Sokkal nyugodtabban kell játszanunk, fejben sokkal jobban ott kell lennünk a nemzetközi mérkőzéseken, hiszen ott két esélyed van továbbjutni, tehát sokkal jobban oda kell figyelni” – tette hozzá az FTC szerb csatára.

 

„Az egyértelmű, hogy akár kétszer ennyi gólt is lőhettünk volna. Voltak szépen kidolgozott helyzetek, sokszor odaértünk az ellenfél kapuja elé, és ha jobb a hatékonyságunk, higgadtabbak vagyunk vagy észrevesszük az üresen álló társat, akkor még több gólt szerezhettünk volna, de a nagyobb baj az, hogy négy rúgott gól kellett a győzelemhez, mert hátul szellősek voltunk, sok területet hagytunk a vendégeknek és sok gondot okoztak, úgyhogy ezen mindenképp javítani kell és minél gyorsabban” – mondta az M4 Sportnak Dibusz Dénes, az FTC kapusa, aki osztja Pesics véleményét és szerinte sem lepte meg az FTC-t a Noa, de a védekezéssel akadt problémájuk.

„Egyértelmű, hogy fejlődni kell, ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni, de látszott, hogy előrefelé van potenciál a csapatban. Ha a védekezést is össze tudjuk rakni, stabillá válunk és mindenki hozzá tud tenni még egy kicsit, akkor a következő fordulóban is minden esélyünk meglesz a továbbjutásra. Az pozitív dolog, hogy a Konferencialiga csoportköre megvan, ez ad egy biztonságot, de nem a Konferencialiga a célunk, úgyhogy várjuk a következő feladatot” – jegyezte meg a zöld-fehérek csapatkapitánya.

 

ÖSSZEFOGLALÓ

 

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Ferencváros–Noa (örmény) 4–3 (2–2)
Budapest, Groupama Aréna, 17 000 néző. Vezette: Jones (angol)
FTC: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis (Cadu, 90+3.), Tóth A., Ötvös, O'Dowda (Nagy B., 90+3.) – Levi (Zachariassen, a szünetben), Joseph (Maiga, 78.) – Pesics (Varga B., 64.). Vezetőedző: Robbie Keane
Noa: Csancsarevics – Boakye (Osima, 73.), Goncalo Silva, Muradjan, Thórarinsson (Sualehe, 84.) – Eteki (O. Omar, 73.), Sangaré  – Hélder Ferreira, Manveljan (Hambardzumjan), Grgic – Aiás (Jakolis, 60.). Vezetőedző: Sandro Perkovic
Gólszerző: Pesics (1.), Joseph (12.), Zachariassen (52. – 11-esből), Varga B. (74.), ill. Hélder Ferreira (7.), Aiás (22.), Grgic (70.)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6–4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26

Ortenszky Tamással erősített a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.06.03. 21:07

Stefan Gartenmann is távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 17:39

Ferencváros: „Nagyon jó döntés Borbély Balázs kinevezése”

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 10:35

Lenny Joseph: A Fradiban viselt cipőmben játszom a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.06.03. 06:44
Ezek is érdekelhetik