Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

R. D. P.R. D. P.
2025.09.23. 13:36
null
Diego Simeone nem tudott uralkodni az érzelmein (Fotó: Getty Images)
Az UEFA fegyelmi eljárást indított Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője ellen, miután a múlt heti Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Liverpool szurkolóival kialakult konfliktus miatt a játékvezető kiállította – értesült róla a The Athletic.

A múlt heti Liverpool FC–Atlético Madrid találkozón Diego Simeone feldühödött a kispad mögött helyet foglaló hazai szurkolók bekiabálásai miatt Virgil van Dijk győztes gólja után. A televíziós felvételeken az is látszott, hogy a trénert a rendezőknek kellett visszatartaniuk, amikor többször is odament a nézőtérhez. Végül a játékvezető, Maurizio Mariani azonnali piros lappal kiállította.

A közösségi médiában megjelent videók szerint az Atlético több stábtagja is szóváltásba keveredett a hazai drukkerekkel, sőt egy palackot is a nézők irányába dobtak. A The Athletic értesülései szerint a madridi klub belső vizsgálatot indított az ügyben, miután egyik munkatársuk állítólag leköpött egy szurkolót. A forrás szerint a Liverpool FC sem ússza meg büntetés nélkül: a „vörösök” szurkolói tárgyakat dobáltak a pályára.


A mérkőzés után Simeone elismerte, hogy tettére nincs mentség: „Először is sajnálom, ahogy reagáltam. Világos, hogy nekünk nincs jogunk visszaszólni, és nem jó, ha így tesszük. Ahogy a rasszizmus ellen harcolunk, ugyanúgy küzdhetnénk az edzőket érő folyamatos inzultusok ellen is. Nem könnyű ezt végigcsinálni, miközben próbálunk a játékra koncentrálni. Emberből vagyok én is.”

Ez nem az első eset, hogy Simeone eltiltást kapott az európai kupaporondon: 2018-ban az Arsenal elleni Európa-liga-elődöntő első mérkőzésén szintén kiállították, majd a lelátóról figyelte csapata győzelmeit: az elődöntő visszavágóját, a döntőt a Marseille ellen, valamint az UEFA Szuperkupát a Real Madriddal szemben.

Az Atlético a Bajnokok Ligája-alapszakasz második mérkőzésén szeptember 30-án a német Eintracht Frankfurtot fogadja.

 

Legfrissebb hírek

Vitézy Dávid: A valaha volt legnagyobb terhelés vár a budapesti reptérre a BL-döntő hétvégéjén

Bajnokok Ligája
37 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:33

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

„Az apám megtanította, hogy az első öt perc a legfontosabb” – egy munkanap Szoboszlai Dominikkal

Angol labdarúgás
2026.05.17. 12:58

„Aznap este tényleg Budapestre fog figyelni a világ” – Szöllősi György a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.16. 17:20

„Egyetértek, 2–1 után megrogytunk” – Arne Slot a Liverpool 12. bajnoki veresége után

Angol labdarúgás
2026.05.16. 11:39

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

Szoboszlai Dominik úgy csúszott el, mint annak idején példaképe, Steven Gerrard

Légiósok
2026.05.16. 09:50
Ezek is érdekelhetik